Mert régen minden jobb volt...

Jó estét - retro foci blog

11+1 focista, aki a filmvásznon is megállta a helyét

Egy alternatív színészválogatott

2018. augusztus 01. - JoEstetRetro

Az IMDB-t lapozgatni mindig jó szórakozás. Például egyszerű hálózatelméleti eszközöket használva kiderül, hogy a felnőttfilmesek a legbefolyásosabbak a film világában. Ennél persze sokkal izgalmasabb, hogy rengeteg focista is feltűnik az oldalon az ezredforduló focis világából. Ennek apropóján összeraktunk egy színészválogatottat, ami talán nemcsak a színész bajnokságokon állná meg a helyét.

ln.jpg

Az IMDB-n rengeteg film van, így kis kutatás után az ember azzal szembesül, hogy szinte minden meghatározó focistának van saját oldala. Különböző VB-filmekben, dokumentum filmekben stb. szinte minden valamire való játékos megjelent. Ezért egy komoly csavarral éltünk: csak olyan játékost válogattunk be, akinek legalább egy olyan produkciója van, ahol nem saját magát játszotta. Emellett az ezredforduló környékének játékosaira fókuszáltunk, hiszen 1) ez a blog témája, 2) a Menekülés a győzelembe stáblistájának lemásolása túl egyszerű lett volna.

Ez a két feltétel viszont meglehetősen komoly gátnak bizonyult. Ahogy mondani szokás, lett néhány kényszer megoldás, de azt szem előtt tartottuk, hogy a kialakuló csapat jó eséllyel vegye fel a versenyt a Nemcsák Károly vezette másik színészválogatottal. Így Sergio Ramos kikerült jobboldali védőnek, a középpályán pedig egy olyan gyémántot hoztunk létre, ahol baloldalra került ki Zidane, és a gyémánt csúcsába Cantona. Lássuk is a csapatot.

Francesco Toldo

Bár klubszinten az Interrel mindent megnyert, Toldo válogatott karrierje során döntően háttérbe szorult. Közel 10 év válogatottság alatt 28 meccset játszott csak. Mentségére, ebben az időszakban a következőkkel kellett megharcolnia a kezdőcsapatba kerülésért: Peruzzi, Abbiati, Pagliuca, Antonioli, Marchegiani és persze Buffon. Legnagyobb válogatott sikerét, az EB ezüstöt, és az Álomcsapatba kerülést is Buffonnak „köszönhette”, hiszen az isteni Gigi sérülése miatt lett kezdő. A mostani beválogatás a filmes csapatba egyfajta vigaszdíj, amit az „In soccorso al tempo” című kisfilmmel érdemelt ki.

toldo_movie.jpg

Ashley Cole

Ashley Cole amolyan kakukktojásként jelenik meg. Szabályunk az volt, hogy akkor kerülhet valaki be a csapatba, ha van legalább egy film, amiben nem magát játszotta. Ashley esetében pedig a szabálynak megfelelünk, hiszen a Dead man running című film producere. Esetében a filmes „karrier” nem meglepő, hiszen ő egy igazi celebférj. Felesége a Girls aloud gyönyörű énekese volt egészen 2010-ig, úgyhogy volt ki bevigye a show business-be. Bár azóta elváltak, de hálás lehet Cherylnek (nem is nagyon értjük, miért vált el), hiszen így ma bekerülhetett válogatottunkba.

cheryl-and-ashley-cole.jpg

Frank Leboeuf

Kedvenc Chelsea-nk egyik kedvenc védője (itt nehéz kedvencet választani, mert a többiek pl. Desailly, Babayaro vagy Le Saux). Különleges csapat volt, hiszen pl. Le Saux szeretett tanulni, Guardiant olvasott, és múzeumokba járt (ahogy korábban podcastünkben is beszéltünk róla, itt). Frank pedig színész lett. És ebben az esetben ez nemcsak valami kis kacérkodás volt egy-két film erejéig. Miután szögre akasztotta a stoplist, elment tanulni Los Angeles-be a színész mesterséget. Azóta pedig több filmben is szerepelt, illetve színházakban is fellépett. Igen, ez is ő:

frank_leboeuf.jpg

Fabio Cannavaro

Az aranylabdás Cannavaro a retro fociban lépten nyomon elkerül, mert rengeteg asszociációra ad lehetőséget. Egyrészt védőként lett aranylabdás, másrészt van egy nála sokkal kevésbé sikeres focista tesója (focista tesókról itt értkeztünk), harmadrészt Gera Zoli és Priskin is nagyon megetette a VB-győzelem után. Persze lehet, hogy a VB-cím után ez azért Fabiót nem nagyon izgatta. Amiről viszont nem nagyon beszélünk, hogy három filmszerepe is van az IMDB tanulsága szerint, ami nem focis. Hihetetlen sokoldalúság.

Sergio Ramos

Általában a csatárok lesznek az igazi, ünnepelt sztárok. Valószínűleg erre vezethető vissza, hogy filmes csapatunkban a védősor alig lett meg, csatárból meg még cserének is jutna (pl. Collymore). A kényszerű megoldás így jobboldalra Ramos lett, aki ezért a döntésért lehet, hogy egy judo dobással jutalmazna, mint Salah-t. Reméljük, azért a megtiszteltetés érzés felülkerekedik. Tény, hogy a Torrente 4-ben az IMDB szerint nem saját magát játszotta. Az is tény azonban, hogy a hosszú lista vége felé (ami egyben a szerepe fontosságára is utal) nemcsak ő jelenik meg, hanem pl. Kun Agüero, Higuain vagy Arbeloa, akik viszont magukat alakították. Így jó eséllyel az IMDB-nél van a hiba (aki látta a filmet erősítsen meg vagy cáfoljon).

Vinnie Jones

Vinnie Jones is egyfajta kakukktojás a listán. A többiek egyaránt komoly futballkarrierrel a hátuk mögött lettek színészek (legalább rövid időre). Jones-nál más a helyzet. Ok, lenyomott 7 szezont, és közel 200 meccset az angol elsőosztályban, és nyert egy FA-kupát is, ami azért önmagában nem rossz, de azért a fentiekhez nem lehet hasonlítani. Színészként viszont rögtön két kultfilmben is meghatározó szereplő volt. Ki ne emlékezne a kisfiát féltve nevelő verőemberre a Ravasz, az agy… -ból, vagy Tony-ra a Blöffből. Ehhez képest a fodball pályafutásából leginkább egy kép maradt meg: ahogy Gascoigne heréit fogja…

paul-gascoigne-and-vinnie-jones.jpg

Zinedine Zidane

Ramos mellett a másik problémánk, hogy baloldalra nem találtunk középpályást. Viszont itt van nekünk a történelem legkomplexebb játékosa, aki szerintünk kapusként is biztosan jó lenne. Zidane egyszerűen a zsenialitás szinonimája, aki filmes vonalon is megmentett minket, hiszen játszott az Asterix az olimpián című, hmmm, filmben. És határozottan nem Zidane-t, hanem Numérodis-t. Örök megmentőként pedig a másik jó hír, hogy úgy néz ki, visszatér a Juventus-hoz, ahol biztosan megint sok örömet fakaszt. Ez a nyár elég jól alakul fekete-fehérben.

zidane_asterix.png

David Beckham

Bár elsőként mindenkinek Vinnie Jones ugorhat be filmes focistákról, de még aki nem is látta Beckhamet filmben, az is sejtheti, hogy voltak (vannak) filmes szerepei. Az Ashley Cole-os vonalat viszi ő is, hiszen celebférj. Bár inkább azt mondhatjuk, hogy Cole viszi a Beckham vonalat, hiszen David már akkor járt Victoriával, amikor Cole épp hogy bekerült az Arsenal ifibe. Ráadásul ez a kapcsolat megbonthatatlan, jövőre lesznek 20 éve házasok. A celeblétből lett is néhány film (pl. az Arthur királyban is játszott). A legnagyobb menőség viszont, hogy - igaz saját magát alakítva – íróként és szereplőként jelent meg a ’80-as évek egyik legjobb BBC sorozatának 2014-es extra kiadásában. A Magyarországon Csak a kötözött bolondok címmel játszott sorozat (angolul Only fools and horses) bár 1991-ben lezárult, de utána még csináltak jó néhány ünnepi részt. Egy ilyen készült Beckhammel is. Aki a Csengetett, Mylord?-ot szerette, ezt is feltétlen nézze vissza!

beckham.jpg

Eric Cantona

Ahogy nem rég írtuk, a menőség mértékegysége és persze maximuma 1 Cantona (itt). És filmben játszani azért elég menő dolog lássuk be. Kicsit sajnáljuk is a rendes, unalmas játékosokat, mert róluk nem is ír senki. Mondjuk nem véletlen, hogy Le Saux nevét ennyire próbáljuk felszínen tartani. Eric Cantona-t viszont nem lehet azzal vádolni, hogy rendes, unalmas élete volt. Beleugrott egy nézőbe, és persze játszott filmekben is. Már pályafutása alatt belekezdett, játszott pl. ’98-ban az Elizabeth-ben, és kb. még vagy 30 másik szerepben. Így tökéletes játékos a válogatottunkba, ahol, mint korábban Cole mögé (nem, nem Ashley), most Wright és Carew mögé vontuk vissza. Isabelle Adjanival játszani azért elég menő:

cantona_adjani.jpg

Ian Wright

A mi értelmezési tartományunk (kb. ’94-től 2010-ig) Wright pályafutásának csak az utolsó harmadát kapta el, illetve a Shaun és Bradley nevű nevelt fiainak kicsit túlhypeolt pályafutásának egészét. Az Arsenalban bő 200 meccsen szerzett 128 gólja miatt viszont mindenképp megérte beválogatni. Erre lehetőséget adott, hogy már a ’93-as Egy lövés a fejbe, öt a testbe című filmben megjelent a vásznon, ahol bár egy Arsenal játékost játszott, a stáblista nem nevezi meg önmagaként. Meg egyébként később is több szerepet kapott még.

John Carew

John Carew is azon játékosok közé tartozik, akinek karrierje számunkra érthetetlen. Ok, a Valerengaban és a Rosenborgban szépen jöttek a gólok, de aztán Valenciában 4 szezon és 84 meccs is csak 20 gólra volt elég. Hogy ezután pl. a Lyon mit látott benne (35/9 lett ott), vagy az Aston Villa (113/37), azt nem értjük. Mindenesetre végül a filmeknél kötött ki, és egy thriller meg egy horror után egy norvég sorozatban kamatoztathatja tehetségét. A szerep testhezálló, egy öregedő norvég focistát játszik egy kisvárosi csapatban (a sorozat címe: Heimebane).

Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

A mostani cikk ötletét egy kedves barát adta, aki jelezte, hogy Sanyi bácsinak komoly IMDB profilja van. Így nem is lehet más a kapitány, mint ő. Szerencse, hogy nemcsak a Magyar csapat '…még 50 perc…’ című filmjében szerepelt, mert így komoly elveinknek is megfelel (igen, ő az elején említett Menekülés a győzelembe egyik német focistája). Egyébként sokat gondolkozunk azon, hogy ezt a dokumentumfilmet vajon ő miért nem tilttatta le. Sajnos Sanyi bácsit nem azon listára tettük fel, hogy edzők, akik nem égették magukat tovább. A Dunaferres időszak után, ha visszavonul, talán még mindig kedvenceink között tartanánk számon. De jött az a bizonyos 1-8, és végképp elmúlt minden. Reméljük, ebből a színészcsapatból a nehézségek, hiányposztok ellenére is ütőképes alakulatot varázsol.

Ti milyen szerepben tudnátok elképzelni retro kedvenceiteket?

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!

A bejegyzés trackback címe:

https://joestetretro.blog.hu/api/trackback/id/tr4314155257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.