Mert régen minden jobb volt...

Jó estét - retro foci blog

Az Insta legmenőbb focistái

2018. november 25. - JoEstetRetro

Akkor szerettem bele a fociba, amikor teletexten jöttek a hírek, és ha találtam az újságban egy fekete-fehér képet Del Pieróról, azonnal ollót fogtam és kivágtam. A világ és a média egy picit változott azóta, de a foci varázsa ugyanúgy tart - iszonyú érdekes, hogy a régi sztárok mindennapjait követve nem értek csalódások, sőt kifejezetten jó szórakozás visszavonult focisták képeit nézegetni. Akik régen óriási karakterek voltak, az Instán sem okoznak csalódást.
Össze is szedtem a 11 legmenőbb játékost, és a blog szokásaihoz híven egy komoly játékerőt képviselő kezdőt raktam össze belőlük!

Tim Wiese és Tim Wiese 2.0

Wiese remek kapus volt, amit bizonyít, hogy 6-szoros német válogatott, és közel 300 meccset játszott a Bundesligában. Ennek ellenére - kapusoknál szokatlanul fiatalon - 32 évesen visszavonult, mert inkább felépített egy másik Wiesét. 

Wiese 2.0 egy igazi predátor, vagy ahogy magát nevezi, egy gép (The Machine). Hősünk ugyanis úgy döntött, elég a finomkodásból a focipályán, ő szeretne kétszer akkora lenni, mint egy grammra kiszámolt kapus lehet, és a pankráció műfajában is dolgozna egy kicsit. Így a következő végeredmény született:

wiese2.jpg

Mivel Tim kalandjai a gyúrótermek és a Lamborghinik világában alaposan dokumentálva van Instagramon is, ezért nem volt kérdés, hogy ő lesz az Insta válogatott kapusa, hiszen blogunk kifejezetten kedveli az olyan visszavonulós sztorikat, mint a korcsolyázónak állt Ilhané, a modellként dolgozó Nakatáé vagy a rokkerkedő Osvaldóé.

A stílusosan visszavonuló játékosoknak külön fejezetet szenteltünk az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkben! Ha szeretnél még több focis sztorit olvasni, rendeld meg a könyvünket a Libritől!

konyv_borito_elolap-01.jpg

Patrice Evra, a bolond

Kevés olyan végtelenül korrekt játékospályafutás van, mint Evráé. A Giuly, Rothen, Morientes-féle Monacóban lett ismert, aztán 8 év alatt legendává vált a Unitednél és levezetésképpen 2 év Juventus, majd 1 év Marseilles következett. Evra játéka is csak a korrekt jelzővel írható le igazán, másképp nem is lehet az ember 81-szeres francia válogatott. 

A pályán látott korrekt magatartás úgy látszik komoly energiákat vesz el Patrice-től, és amint civil környezetbe kerül,egyszerűen megkergül. Először csak a juvés időszakában előadott énekléseire figyeltem fel, aztán bekövettem Instán, és rá kellett jönnöm, hogy ellenállhatatlan kényszert érez a szereplése, amivel önmagában nem is lenne gond, ha nem úgy adná elé, ahogy.

"I love this game!" - üzeni a viccesnek szánt, de sokszor inkább kellemetlenre sikerült videói végén. Ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, 5 millió követője van az egykori balbekknek, akit most a jobb oldalra helyeztem a csapatban, hátha ettől kicsit lehiggad. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

EVROM !!! You should go crazy for #happyhalloween don’t grow up it’s a trap ��#ilovethisgame #positive4evra #kids #venom #crazy

Patrice Evra (@patrice.evra) által megosztott bejegyzés,

Hrutka János, az alternatív valóság

Be kell valljam, játékos korában nem igazán kedveltem Hrutka Rudit. Pedig remek focista volt, német bajnok lett, és mindenki emlékszik a románoknak és az angoloknak lőtt szabadrúgás góljára. De valamiért nekem olyan tipikus bunkó magyarfocistának tűnt. 

Na ezért jók a közösségi oldalak, mert ledőlnek a sztereotípiák (kivéve amikor pont ott épülnek), és Rudiról is kiderül, hogy egy valóságos kultúrember, a legjobb értelemben.

Ráadásul egészen alteres ízlése van, csak néhány példa, honnan posztolt Hrutka: Ördögkatlan fesztivál, Jurányi Inkubátorház, Stúdió K Színház, Hobo koncert Taliándörögdön és még sorolhatnám. Kezdem már programajánlóként használni Hrutka Insta oldalát, aki simán lehetne a magyar alternatív kultúra nagykövete. Tényleg nagyon jó érzés látni, hogy ennyire kerek és menő életet is lehet élni magyar focistaként, és nem csak a sztereotípiákban élő módon lehet volt focistáskodni. Ja, és a footgolfhoz is komolyan kedvet kaptam Rudi képeit nézegetve.

Kakha Kaladze, akit megérintett a politika

Kaladze a 2000-es évek nagy Milanjában kezdő játékos tudott lenni, ami Grúziából érkezve maga a csoda. A klub egykori tulajdonosa, Silvio Berlusconi úgy tűnik néhány volt légiósát alaposan megfertőzte a politikával, hiszen az aranylabdás Weah időközben Libéria elnöke lett, a szintén aranylabdás Sevcsenko az ukrán választásokon indult (igaz csak listán), Kaladze pedig egészen miniszterségig vitte Grúziában.

Kaladze politikai tevékenységét nem tudom és nem is szeretném megítélni, de az Insta produkciója egészen csodálatos, röviden összefoglalva a Kaukázusi Álom. Néha Seedorffal, néha Tottival ölelkezik, néha terepszínűben, néha narancssárga öltönyben tolja, és az egész jelenségét áthatja valami elképesztő stílusosság.

Bixente Lizarazu - az extrém eset

Vannak olyan játékosok, akiket feltétel nélkül kedveltem, annak ellenére, hogy soha nem játszottak egy csapatban sem, aminek drukkoltam volna, sőt, olyanokban játszottak, amiket utáltam. Ilyen például Ryan Giggs a ManU-ból, Raul a Realból vagy Bixente Lizarazu a Bayernből. Lizarazu annyira sikeres játékos volt, hogy sikerességét - bár tényleg nem szoktam ilyet tenni - csak egy Wikipédiáról vett idézettel tudom érzékeltetni:
"Egyedülálló a labdarúgás történelmében azzal, hogy egyszerre volt a világbajnoki, az Európa-bajnoki, a német bajnoki cím, a Konföderációs-kupa, a Bajnokok Ligája valamint a világkupa védője"

Hát ilyen játékos volt a baszk származású hátvéd, aki visszavonulása után sem esett kétségbe, és elkezdte nagyon élni az életet, de tényleg nem a rossz értelemben véve! Az elhülyülés, elhízás, eladósodás vonal helyett a kis baszk inkább az extrém sportok felé fordult, és már nem is tudom követni, mikor van víz alatt, hegytetőn, szörfdeszkán, barlangban, tatamin, biciklin vagy kenuban. A kedvenc képem pedig az, amikor Zidane-al állnak valami nagyon magas hegynek a tetején.

Ibrahim Ba, a hálaadó

Ba jókor volt jó helyen. Ahhoz képest, hogy Szenegálban született, nyilván nem túl fényes kilátásokkal, sikerült bekerülnie minden idők egyik legcoolabb válogatottjába és klubcsapatába is. Valljuk be, kedveltük, szerettük, de soha nem volt jó focista az egzotikus hajszíneiről is ismert Ibrahim. Ennek ellenére megvette a Milan 1997-ben, ahol Maldini, Albertini vagy éppen Boban és Leonardo társaságát élvezhette, majd játszott az 1997-es mini vb-n a legendás, később vb-t nyerő francia csapatban. Sajnos a világbajnok keretbe már nem került be, de így is elmondhatjuk, hogy kimaxolta a pályafutását.  

Ba mai életét nézegetve az a benyomásom támadt, hogy ő nagyon is értékeli, hogy hová jutott, és végtelen hálával adózik azért, hogy a barátjának mondhatja Maldinit, Sevcsenkót vagy Vierit. A kissé megemberesedett és raszta sérót növesztő francia nem feledkezik meg boldog születésnapot kívánni legjobb barátainak Ambrosinitől Weah-ig, és tényleg marha szimpatikus, ahogyan értékeli, hogy hova jutott - sok ellenpéldát is látunk a mélyről jött és magasra jutott sportolók életében.

Joey Barton, a kikupálódott fenegyerek

Joey Barton egy igazán közepes labdarúgó volt, akit a pályán mutatott agresszív és sokszor alattomos játéka mellett a pályán kívüli bunkóságai tettek ismertté. Ha tippelnem kellett volna a civil sorsát illetően, akkor biztosan azt mondom, hogy egy kiégett kocsmatöltelék vált belőle, játékos pályafutásának méltó folytatását képzeltem.

Ehhez képest Joey megjavult! És már-már zavarba ejtően szimpatikus és intellektuális kisugárzása lett. Sportkommentátorkodik, van egy nagyon menő podcastje, és több mint 100.000 példányban fogyott az életrajzi könyve, amit az év életrajzi könyvének választottak (valakik valahol, de mindegy is), továbbá előadást tartott a Cambridge Unionon is. Szép munka Joey!

Eric Cantona, a mester

Blogunk vissza-visszatérő figurája a francia, aki megtestesít mindent, amiért megszerettük a focit. Ebből a válogatásból sem lehet kihagyni a mestert, mint ahogyan a 90-es évek ikonikus sportszergyártó reklámaiból sem lehetett. Örök hivatkozási pont, a menőség örök mértékegysége. Cantona éppen túl van egy angliai turnén, aminek annyi a lényege, hogy leül egy színpadra és beszél, a közönség pedig így hálálja meg, hátborzongató:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last night in Nottingham. Love you all! Thank you so much! #manchesterunited #nottingham

Eric Cantona (@ericcantona) által megosztott bejegyzés,

Cantona további megunhatatlan képei a galériában:

Alessandro Del Piero

Sok bejegyzést írtunk már erre a blogra, de még egyszer sem merészeltünk külön részt szentelni Alex Del Pierónak. Ennek oka, hogy kis kollektívánk minden tagja gyermeki rajongással viseltetik Torino legendája iránt - ebből következően csak a céltalan ömlengés és a modoros istenné magasztalás műfajában tudnánk megnyilatkozni, amire talán senki nem kíváncsi.

Így legyen elég annyi, hogy Alex kihagyhatatlan egy olyan posztból, ami a civillé vált játékosok legmagasabb életéről szól. Egymás között gyakran küldözgetünk képeket Alex aktuális kalandjairól, hogy megjegyezzük, szegényt kíméletlenül veri, tépi, ostorozza az élet...ez az alábbi válogatásból is kiderül:

Gianluca Vialli - a született magasélet

Viallival először a gombfoci pályán találkoztam, a Sampdoria színeiben játszott Mancini és Katanec oldalán, és én már akkor éreztem, hogy ez az arc egy rendkívüli jelenség. 

Egy 60 szobás kastélyban nőtt fel egy meglehetősen sikeres olasz vállalkozó fiaként, de a magasélet nem csinált belőle lusta úrifiút - ő nem a mélyből jött, nem a nyomorból vagy éppen a középszerből való kitörés hajtotta, hanem a fene tudja mi, de sikerült egy elképesztően sikeres pályafutást produkálnia.
A régi, legendás Samp ikonja volt, bajnokok is lettek, és már a 86-os vb-n (22 évesen) tagja lehetett a Squadra Azzurra utazókeretének. A legendás Samp sajnos összeomlott, de Vialli a csúcsra törő Juventusnál találta magát, ahol mindent megnyert, és talán minden 30 feletti focirajongó emékszik, ahogy kapitányként emelgeti a Bl trófeát. A Bl győzelem után távozott, méghozzá a Chelsea-be, ahol szintén parádés társaság gyűlt össze. Vialli még játékosedző is volt Londonban, ami tényleg a menőség netovábbja - és egyébként a Samp és a Juve után a londoni kékekkel is megnyerte az UEFA Kupát. Hát így élt a játékos Vialli, a civil Vialli pedig...hát el tudjátok képzelni, ha mégsem, akkor érdemes belepörgetni a képeibe:

Cristian Vieri - a kapitány

Vieri hatalmas forma volt játékosként is, de valamiért az a benyomásom, hogy hiába játszott a Juventusban, a Milanban, az Interben, a Lazióban, az Atleticóban vagy a Monacóban, őt a jóisten eleve visszavonult focistának teremtette.

Bobo Vieri annyira szépen dolgozik, hogy kérdés nélkül őt választottam az Insta csapat kapitányának! Erre többek között azzal szolgált rá, hogy napi 10 sztorit világgá posztol, és a minden szép és minden jó pózerkedés helyett valami egészen sajátos, egyszerre hedonista és egyszerre spleen hangulatban kommunikál a világgal. A régi true focistákat nem kellett marketingelni, kitalálni, eladni - erre Bobo a legjobb példa.

Ha tetszett a cikk, akkor biztosan neked való az 50 Focisztori 30-asoknak c. könyvünk, amiben külön fejezetet szántuk a fenti arcok közül Kaladzénak, Cantonának, Vierinek és Viallinak!

Keresd a Libri webshopban!

https://www.libri.hu/konyv/banai_adam.50-focisztori-30-asoknak.html

A bejegyzés trackback címe:

https://joestetretro.blog.hu/api/trackback/id/tr1414339677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.