Mert régen minden jobb volt...

Jó estét - retro foci blog

Jó estét - retro foci blog

A foci legnagyobb légiós tizenegye

Légiós legendák

2019. augusztus 07. - JoEstetRetro

Azt hiszem, hiába vagyunk a retro foci elkötelezett hívei, lassan megszokjuk, hogy a légiósok a foci szerves részei. Nincs jobb dolog annál, mint amikor látjuk a helyi srácot benőni az első csapatba, meghalni a pályán, felemelni a kupákat stb. Ez viszont már a múltté. Sőt, már a ’90-es években is inkább kifele mentünk ebből az időszakból. Viszont voltak olyan légiósok, akik így is legendákká váltak. Az ő 11-ük következik.

Kis csapatunk éppen a Dinamo Zagreb – Fradit nézi, amikor ezek a sorok születtek. A néhány pohár bor mellett is feltűnt, hogy a Fradiban viszonylag sok légiós játszik. Azon tanakodtunk, a magyar fociban volt-e egyáltalán olyan légiós, aki legendává vált. Várjuk a kedves olvasók ötleteit, mert mi nem találtunk. Pedig a teljesség igénye nélkül a következő nevek hangzottak el: Botis, Crnmarkovic, Jezdimirovic, Penksa, Nicsenko, Vukmir, Kapic, Luque, Tulio, Sartot, Signori, Besic, Somalia, Radu Sabo. Volt köztük néhány kifejezetten jó, de egyik sem lett igazi klubikon. Luque például hiába volt nagy sztár Miskolcon, nem egész három szezont nyomott le. Nicsenko hasonló volt a Fradiban, ugyanúgy mint Penksa. Dragan Vukmir az MTK-ban töltött hét évvel kiemelkedik.

A mi csapatunk összeállításakor így az irányadó az lett, hogy 1) legalább hét évet lehúzott egy külföldi klubjában, 2) ahol legenda lett. Emellett harmadikként figyeltünk arra, hogy ne csak dél-amerikaiakkal töltsük fel a keretet.

Peter Schmeichel

A dán óriás csapataink egyik állandó tagja. Nemcsak zseniális játékos volt, de még a fia is emlékezetest alkotott a Leicesterrel. Nincsen a korosztályunk foci rajongói közt olyan, akinek ne égett volna be a tigrisbukfence azon a bizonyos barcelonai éjszakán ’99-ben. 8 év alatt az MU-ban akkora ikonná vált, hogy már kevesen emlékeznek, de a BL-győzelem után el is ment a Sportingba, a MU meg egy hosszas kapuskeresgélés végén jutott a Juvéban kevésbé nagyot alkotó Van Der Sarig (aki egyébként 6 évet le is húzott a vörös ördögöknél).

peter-schmeichel_nz7qimv070.jpg

John Arne Riise

Bár már korábban is megemlékeztünk róla, de Riise az egyik legmenőbb dolgot érte el liverpooli időszakában. DJ Ötzi hatalmas slágerét a nevére alakították néhány hatalmas bombája emlékére („John Arne Riise, uh ah, I wanna know-ow-ow, how you scored that goal”). Bár a híres ötkupás liverpooli évnek csak a második felére ért a vörösökhöz, azért mindent megnyert, amit a Liverpoollal meglehetett (vagyis nyilván PL-t nem). A 2001-02-es szezont meg egyébként egy Bayern elleni Európai Szuperkupa győzelemmel indította, és az első gól az övé volt a 3-2-re megnyert meccsen.

Javier Zanetti

Semmiképpen sem akarjuk túlértékelni magunkat, de amikor három Juventus-szurkoló elsőként egy Inter-játékost említ, mint légiós legenda, az azért valamit jelent. Zanetti tényleg mindent megtestesít, amiért szeretjük a focit. Zseniális játékos, szerény ember, örökké hűséges a klubjához, és közben boldogan él fiatalkori szerelmével. Az Interrel pedig tényleg mindent behúzott. Ki tudja, még mire lett volna képes, ha nem hagyja abba a focit fájdalmasan korán, 41 évesen.

Roberto Ayala

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 2000-es évek elejének Valenciáját mindenki szerette. Aimar, Canizares, Kily Gonzalez, Mendieta, Baraja mind-mind ennek a nagy csapatnak voltak tagjai. Örök szomorúság, hogy nem tudtak BL-t nyerni (mondjuk, azt is sajnáltuk volna, ha a 2000-es Real veszít). Ennek a csapatnak lett tagja 2000-ben Ayala, és jó hosszan volt meghatározó a közben még egy BL-döntőt elbukó, de két bajnoki címet nyerő Valenciának.

Roberto Carlos

Ha végigkövetjük a brazil ikonok európai karrierjét, meglepő módon azt látjuk, hogy döntően viszonylag rövid ideig csillogtak az öreg kontinensen. Rivaldo 6-7 év, Ronaldinho mondjuk 8-9 (az utolsó Milan szezon biztos nem számít), de a sort lehetne folytatni. Ez alól nyilván kivétel az igazi Ronaldo, és persze Roberto Carlos. RC csak a Realban lehúzott 11 évet kb. visszaesés nélkül. Így 370 meccsen szerepelt. Az utána következő Fener, Corinthians, Anzsi, Delhi sor azért kevésbé szép, de hát valamiből élni is kell.

Pavel Nedved

Nem maradhat le egy ilyen listáról az aranylabdás cseh zseni sem. Hogy mennyire összeforrt a neve a Juvéval azt jól jelzi, hogy a mai napig lehet látni zászlókat az arcképével a Juve ultráknál. Visszavonulása óta pedig tagja az igazgatótanácsnak, szóval eléggé számítanak rá Torinóban. Ő is azok közé tartozik, akik a B-be is a klubbal tartottak, ami egy légióstól különösen dicséretes. Így a két scudetto mellé még egy másodosztályú bajnoki cím is került. A 2003-as BL-döntőről viszont lecsúszott egy teljesen felesleges szabálytalanság miatt, ami jó eséllyel a Juve győzelmébe került. De Pavelnek még ezt is meg lehetett bocsátani, többek közt azért is, mert nem kis szerepe volt a döntőbe jutásban.

Zinedine Zidane

Minden csapatba kell egy kakukktojás. A Real Madrid fotball történeti kezdeményezésének, vagyis egy all star gárda kialakításának egyetlen hátulütője, hogy igazán hosszan végül egyik sztár sem volt a klubnál. Zidane viszont edzőként visszatért, és első körben két és fél szezont húzott rá a játékos időszakra. Ebben a két és fél évben pedig összekapart 3 BL-címet. Játékosként meg legyen elég annyi, hogy mondjuk Pelé azt mondta, ő a mester, Platini pedig azt, hogy ő a király a foci alapjaiban, a labda kezelésben és a passzolásban.

Jari Litmanen

Litmanen kicsit mindig a be nem teljesített ígéret marad. Hogy miért? Nyilván nem kell magyarázkodni amiatt, hogy csak egyszer nyert BL-t a legendás Ajax-szal. Utána viszont jött egy kissé megmagyarázhatatlan időszak, amit persze főként a sérülései befolyásoltak, rászolgálva az Üvegember becenévre. Az első ajaxos időszak után hiába jött egy Barca, majd a Pool, egyiknél sem lett igazán meghatározó. Aztán pedig egy magáért beszélő sor az Ajaxba visszaigazolással indulva: Lahti, Rostock, Malmö, Fulham, Lahti, HJK. Az utolsó 12 évében kb. 150 tétmeccs magáért beszél. Kicsit érthetetlen is, hogy miért játszott 40 éves koráig. Nekünk persze ettől még az a Litmanen maradt meg, aki gólt lőtt a '96-os BL döntőben. Meg kicsit az is, aki ott volt a finnek elleni legendás '97-es magyar X-nél (a finn gól után látni).

David Trezeguet

Ha már sérülések miatt furcsa ívet vett légiós karrierek, akkor nem szabad kihagyni Trezeguet sem. Különösen azért, mert ő is követte a B-be a Juvét légiósként, annak ellenére is, hogy nagyon sokáig pletykáltak a távozásáról a 2006-os kizárás idején. Elfogultságnak tűnhet, de talán a legnagyobb támadó kettős volt a Del Piero - Trezeguet.  Az utolsó időszakában sajnos már keveset játszott Torinóban, és jöttek a furcsa igazolások sorrendben: Hercules, Baniyas, River Plate, Newell's, Pune City.

Thierry Henry

Trezeguet csatártársa a válogatottban és a Monacóban szintén a Juventus-ban próbálkozott először külföldön, de neki ez inkább kudarc volt. Szerencsénkre azonban nem a szokásos magyar vonalat követte (Primavera, Frosinone, Foggia, Campobasso, Budafok), hanem gyorsan az Arsenalba igazolt. Ott már elég jól megtalálta a helyét, és tagja lett a Nagy Arsenalnak. Elég nagy meglepetés volt, hogy később a Barcelonába igazolt, de végül bejött. Legalább is a katalánokkal sikerült nyernie egy BL-t, ami talán a legfőbb cél lehetett a távozásakor.

Gabriel Omar Batistuta

Ki más zárhatná a sort, mint Batigol. Nem tudom, van-e még egy olyan játékos, akit két, egyébként rivális klub is a saját legendájaként tart számon. Joggal. A Fiorentinába érkezett Argentinából, és 9 évig próbálkozott azzal, hogy összejöjjön a klubbal a bajnoki cím. De hiába, nem sikerült. Pedig a klub tényleg mindent megtett azért, hogy megtartsa őt, és bajnok lehesse. 2000-ben végül Rómába igazolt, ahol rögtön főszerepet kapott a máig utolsó ASR scudettoban. Többek közt azzal, hogy gólt lőtt a Fiorentina elleni győztes meccsen (a gólöröme, ahogy illik, elmaradt). Ahogy írták, Batistuta összetörte a Fiorentina szívét, és a sajátját is.

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

https://www.libri.hu/konyv/banai_adam.50-focisztori-30-asoknak.html

11 focistafrizura, amit soha nem felejtünk

A focisták hajviselete állandó téma. Megkockáztatom, hogy a világ tévéi előtt több szó esik a játékosok hajáról, mint magáról a meccs alakulásáról.
Az extravagáns játékosok ugyanis kötelesek ugyanazt a “ruhát” hordani, mint szürke társaik, már ékszereket sem lehet viselni, ezért számukra az önkifejezés legkiválóbb módja a hülye hajak vágása, festése.
Ne térjünk ki a magyar akadémiák ecsetfej divatjára, Neymar idiotizmust sugalló spagettihaját is felejtsük el, és inkább emlékezzünk a szépre: a régi cool arcokra, akiknek a hajviselete legendává vált, nem közröhej tárgyává.

Szokásunkhoz híven egy legjobb 11-et állítottunk fel, ezúttal is 4-3-3-as felállásban!

Bernard Lama 

Szegény Bernard soha nem tudott kilépni Barthez árnyékából, így a világot végig verő francia válogatott kapujában ma mindenki csak Barthezre emlékszik. Talán a teljesen tar kolléga elleni hadviselés része volt Lama minden részletében megkomponált hajkoreográfiája, de valljuk be, Barthez még a kopaszságával is emlékezetesebbet alkotott, gondoljunk csak a Laurent Blanctól kapott legendássá vált kabala kobakpuszira:
barthez.jpg

Ümit Davala

Ha azt mondod, 2002, én azt mondom, Ümit Davala mohikán haja. A Világbajnokságon 3. helyet robbantó török csapat sok emlékezetes momentumot adott nekünk, rajongóknak, gondoljunk csak a későbbi műkorcsolyázó, Ilhan Mansiz cselére Roberto Carlossal szemben...
Nekem a legélesebben mégis Ümit Davala hajviselete ugrik be arról a Vb-ról, és mivel az év legemlékezetesebb dolga páros években egyenlő az aktuális foci világtorna legemlékezetesebb dolgával, ezért 2050-ben is ezzel a hajperformsszal azonosítom majd a 2002-es évet:
davala.jpg

Gheorghe Popescu

1998-ban a román válogatott félelmetes erőkből állt. A Hagi vezette alakulat egy nehéz csoportból a 16 közé jutott a Vb-n, és a Tunézia elleni utolsó csoportmeccs előtt a fél világot lesokkolták, de ezúttal nem a játékukkal.
Történt ugyanis, hogy még a családjuk előtt is eltitkolt, összehangolt akció keretében minden játékos szőkére festette a haját a meccs előtti utolsó edzést követően. A következő, kétes esztétikai értékkel bíró végeredményt született:
roman.jpg
A séró hadművelet résztvevői közül válogatottunkba a középhátvéd, a Barcelonát is megjárt Popescu került be.

Rigobert Song

A kameruni oroszlánok egykori vezére nem állt meg ott, hogy a hajából kihozta a maximumot, az extrém szakállfestés nemzetközi úttörőjeként emlékezhetünk rá.
Rigobert 137-szeres válogatott, nemzeti hős, egykori csapatkapitány. Sajnos a nevével fémjelzett afrikai csapatnak sem sikerült a nagy kiugrás, pedig rengeteg jó játékosuk volt az ezredforduló tájékán. Song napjainkban sajnos komoly egészségügyi problémákkal küzd, ezúton is kivánunk neki minden jót! 
song_ari_kumwe_na_samuel_eto_o_mu_ikipe_y_igihugu_ya_cameroon.jpg

Taribo West

Az 1996-ban olimpiai aranyat nyerő nigériai válogatott egy elképesztő brigád volt! Kanu, Babangida, Okocha, Oliseh, Amokachi, Ikpeba, Babayaro, és a feledhetetlen fradista, Fatusi - ugye emlékeztek rájuk?

A fenti srácok közül is kiemelkedett külsejével Taribo West, aki majdnem jó játékos lett. Azonban hiába tartozott abba a szűk elitklubba, akik megjárták az Intert és a Milant is, a Milan után pályafutása csúnya lejtmenetbe kezdett. A gyors lejtmenetre magyarázatot jelenthet, hogy West alighanem 12 évvel fiatalabbnak mondta magát a valóságnál…
Ennek ellenére emlékeinkben örökké élni fog ez a frizimiska: screenshot_1.jpg

Freddie Ljungberg

Az egész bejegyzés alapötletét az adta, hogy a Jóestét kollektívában rájöttünk, túl keveset foglalkoztunk ezidáig Ljungberggel. Ezért őt neveztem ki a sérőcsapat kapitányának!

1998-2007-ig a svéd válogatott és az aranykorát élő Arsenal oszlopos tagja volt, a haja színe pedig a legváltozatosabb árnyalatokban pompázott. Marha jó játékos volt, ezt még mindenképpen tudni kell róla! freddie-ljungberg.png

Carlos Valderrama

Európában sajnos csak 3 szezonon át csodálhattuk a kolumbiai válogatott kapitányát, aki 111 válogatottságig vitte, és 3 világbajnokságon is ő vezette csatába honfitársait. Hogy mekkora mentális erő kellett ehhez a szerephez, azt talán a tragikus Escobar-ügy körüli történések mutatják a legjobban, de a kolumbiai séróbáró nem ismert lehetetlent. 
carlos-valderrama.jpg 
Marek Hamsik

Válogatottunk legfiatalabb tagja a kakukktojás, hiszen még mindig aktív a szlovák középpályás. Tagsága azonban erősen megérdemelt, hiszen emlékeim szerint 10 éven keresztül viselte jellegzetes frizuráját a Napoliban.
A csapat kapitánya lett, és középpályás létére megdöntötte Maradona gólrekordját. A személyét övező kultusz is csak a Maradonát övező, már-már vallási fanatizmus szintjén tomboló jelenséghez hasonlítható. Na jó, azért azt a szintet nem éri el.
hams-li.jpg

Djibril Cissé

Cissé a csapatoknál gyakrabban csak a hajviseleteit váltogatta. A híres vándormadár rengeteg európai klubban megfordult, 41-szer a francia válogatottban is szerepelt, és mindig kínosan ügyelt arra, hogy ő legyen a legfeltűnőbb jelenség a pályán, vagy ha úgy alakult, a lelátón:
cisse.jpeg

Robert Baggio

Az Isteni Copfocska becenévre hallgató olasz szupersztár frizurája alapjáraton szerintem teljesen vállalhatatlan. Képzeld el, hogy valaki az utcádban lakik, és ilyen hajjal látod minden nap az utcán - “kínos”, mondanád.
De Robbie más. Neki ez is jól áll. Egyrészt mert őt minden focipályán tisztelték. Másrészt, mert híresen különc ember volt a vallásossága miatt, és ehhez kapcsolódó szokásai és külseje az amúgy teljesen konzekvens énmárka részei voltak. 
baggio-italy2.jpg

Ronaldo

Mármint az igazi Ronaldo. Vicces az élet, mert akkoriban teljesen hülyének néztem a Fenomént, de az idő mindent megszépít. Ronaldo 2002-ben egy olyan frizurával lett világbajnok, amit előtte - talán nem véletlenül - még senkinél nem láthattunk. Ha ez kellett ahhoz, hogy végre főszereplőként is felérjen a válogatottal a csúcsra, és a döntőn ne omoljon össze, mint 98-ban, akkor dícsérjük meg a fodrászát! Ikonikos fejszerkezet, feledhetetlen játékos! roni.jpg

Edző: ki más is lehetne csapatunk vezére, mint Antonio Conte, a világ leghíresebb két lábon járó hajbeültetés reklámja. Nem tudjuk, mennyibe került a művelet, de ahogy mondani szokták, minden eurocentet megért!
before-after.jpg

És hogy mi a különbség a régi arcok, és a maiak között? Ismét Eric a Király az, aki összefoglalja a lényeget egyetlen találó képpel, íme:

csr_men_180618cantona_01.jpg

 
Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

A focipályák 11 legmenőbb beceneve

A leghíresebb és legtalálóbb focista becenevek gyűjteménye

Egy karakteres játékosnak dukál egy igazán kifejező becenév! A focista becenevek és gúnynevek mögött rendkívüli pályafutások, és meredek sztorik állnak. Sokat elárulnak tulajdonosaik személyiségéről, vagy a pályán viselt dolgaikról - így a 11 leghíresebb és legtalálóbb becenév gyűjteménye egy igazi retrofoci kánaán. Jó szórakozást!

Csapatunk 4-3-3-as felállásban játszik:

Jose Luis Chilavert - Bulldog

67 gól kapusként - ennél menőbb dolgot nehéz véghezvinni egy pályafutás alatt.

Arról nem is beszélve, hogy a legendás paraguayi hálóőr egyszer még mesterhármast is szerzett.

Sokatmondó beceneve azonban nem a kivételes rugótechnikájára, hanem a harcias agressziójára utal. Chilavert bulldog attitüdje egyszer például odáig fajult, hogy egy korábbi afférjuk után a pálya szélén ücsörögő Faustino Asprillát ököllel megütötte, minek logikus következményeként az egymásnak eső paraguayi és kolumbiai játékosokat a pajzsos rohamrendőrök szedték szét. 
Chilavert büszke volt a becenevére, ezért a kapusmezén egy helyes kis bulldogot ábrázoló grafika figyelt.

bulldog.jpg
Javier Zanetti - el Tractor

A Javier Zanetti jelenség a legegyszerűbb dolog, ami egy focipályán történhet.

Minden meccsen pontosan ugyanolyan arc, haj, tekintet, ugyanúgy betűrt mez, gondosan megigazított kapitányi szalag, és indulhat a robotolás a vonal mellet, kizárólag sallangmentes megoldásokkal. 
És Javier amúgy sem bonyolítja túl a dolgokat: 143 meccset nyomott a válogatottban, több mint 700-at az Interben, visszavonulása után pedig maradt Milanóban, ahol van egy étterme, az El Gaucho (mi más…), és 19 éves kora óta él együtt a feleségével.
A beceneve sem túl bonyolult, - csak mint egy traktor tevékenysége - ő egy ilyen arc volt, így szerettük, még juvésként is, feltétel nélkül.

Stuart Pearce - Psycho

Sok gólörömtől elborult arcot láttam már életemben, de Stuart Pearce mindet elhomályosítja.

Az 1996-os Eb-n a spanyolok elleni tizenegyes párbajban lőtt büntetője után ugyanis Stuart egy kicsit ijesztően reagált.. A történet előzménye, hogy Pearce 1990-ben kihagyta Nyugat-Németország ellen a tizenegyesét, az azt követő 6 évben pedig úgy tűnik, nem kezelte megfelelően az eset pszichés hatásait, így a szokottnál kicsit nagyobb érzelem kisülést okozott neki a belőtt tizi:
amint a labda hálót ért, Pearce arca először teljesen semmitmondó volt (nekem ez a fázis a legijesztőbb), aztán artikulálatlan üvöltésbe kezdett, majd szét torzult arccal lépegetett gólöröm gyanánt, akár egy sorozatgyilkos - az eset következménye, hogy Pearce megkapta a sokatmondó Psycho becenevet, amit David Baddiel és Frank Skinner is beleköltöttek a 98-as Vb dalukba ("...Psycho screaming").

Walter Samuel - Il Muro

Samuel és Zanetti rengeteget játszott együtt a válogatottban és az Interben is, de nem emiatt került ide Walter.

Pár hete vonult vissza egy másik Fal, mégpedig Andrea Barzagli, így az a benyomásom támadt, hogy a tökéletes védőjáték jutalma nem holmi elcsalt Fifa szavazáson elért 78. helyezés (hiszen egy védőnek manapság kb. ennyi jár), hanem a sokat mondó Fal becenév.
Samuel megérdemelte a titulust, a Roma, a Real és az Inter játékosaként a világ egyik legjobb védője volt, miatta tényleg lehet sajnálni, hogy a Gauchók '86 óta nem nyertek Vb-t. 

Roberto Carlos - Bullet Man

Életemben nem láttam akkora gólt, mint amit Roby a franciáknak lőtt a 97-es Mini Vb-n.

A brazil balbekk egy saját lövésfajtát, na meg egy saját játékstílust teremtett, amit utánozni ugyan lehet, de az ő szintjét elérni teljesen lehetetlen.
Jelenleg minden balhátvéd szeretne olyan lenni mint ő, de a túlhype-olt, euró 10 milliókért klubot váltó utódoknak esélye sincs erre, egyszerűen azért, mert R. Carlos fizikuma és technikai adottságai teljesen egyediek voltak. 
Erő, gyorsaság, technika és ész páratlan kombinációja jellemzte a brazilt, aki kis izmogolyóként száguldva fel-alá mindent megnyert, amit meg lehet, ezért ragasztották rá a Bullet Man, azaz Golyó Ember becenevet.

Angelo Di Livio - il Soldatino

Maga Roberto Baggio adta barátjának ezt a becenevet.

A foci iránt táplált szerelmem egyik alapja, hogy ebben a sportban a láthatatlan alázattal is óriássá lehet válni. A kedvenc példám erre Angelo Di Livio, aki hosszú évekig kezdő volt a Baggio-Del Piero, majd Zidane-Del Piero fémjelezte Juventusban, és 4 világversenyre is elutazott az olasz válogatottal.
Pályafutása során 8 (nyolc!) gólt hozott össze, pedig alapvetően nem is védő volt, és a Youtube-ra is hiába írod a nevét, megmozdulásait nem őrzik az online krónikák - mert nem voltak megmozdulásai.
Nekem vissza-visszatérő kalandom, hogy próbálom megkeresni a jelenetet, amikor a Dél-Korea-Olaszország elcsalt Vb meccs után a félmeztelenre vetkőzött Di Livio úgy fenyegette Moreno játékvezőt, hogy kiköpött De Niro volt a Taxisofőrből.
Sajnos ezt sem találtam meg, de tudom, hogy óriási kedvenc a Juventus és a Fiorentina drukkerek között, már csak azért is, mert a Lilák kizárása után ő volt az egyetlen, aki a harmadosztályba is követte a csapatot. Soldatino magyarul annyit tesz, kiskatona.

Ariel Ortega - el Burrito

“A Csacsi Genovába költözött” - állt a Focivilág korabeli címlapján Ariel Ortega Sampdoriába igazolásának apropóján.

Ez a kép nagyjából 1000-szer erősebben égett az agyamba, mint bármelyik ábra a gimis tankönyvekből, ezért is az egyik kedvenc focis becenevem Ortegáé. 
Az El Burrito, azaz Csacsi, címke igazi dél-amerikai történet: Ortega apja maga is focista volt, őt úgy hívták, hogy El Burro, tehát Szamár, így lett a kis Ortega a Csacsi.
Hogy a nagypapáját esetleg Nagy Szamárnak hívták-e, azt nem tudom, de Ariel kisfia nyugodtan lehetne Füles.

Edgar Davids - Pitbull

Közhelyessége ellenére a legtalálóbb becenév Edgar Davidsé.

Olyannyira találó, hogy már át is fordult: ha lenne egy pitbullom, tuti Davidsnak nevezném el, esetleg Edgarnak. De nyilván csak akkor, ha kiérdemelné a kutyus ezt a megtisztelő elnevezést a kérlelhetetlen agressziójával és gyilkos fizikumával. Aki látta játszani Davidsot, bizonyára érti ezt, aki nem, az tuti tévedésből olvassa ezt a posztot.

Roberto Baggio - Copfocska

Roberto Baggio egy időben Olaszország szimbóluma volt, aztán az érthetetlen összeomlás jelképévé vált az égbe lőtt tizenegyese után.

Az idióta hajviseletek korában talán már nehéz elképzelni, hogy létezett egy mindenki által szeretett és tisztelt ikon, akit a sajátos hajviselete nem bohóccá tett, hanem hozzájárult a legendává válásához. Baggio ilyen volt, innen a beceneve Divin Codino, azaz (Isteni) Copfocska.

Dennis Bergkamp - Non flying dutchman

Azt mondják, a modern fociban robotok játszanak - erre Dennis Bergkamp az élő cáfolat.

Egy robotnak ugyanis nincsenek fóbiái, és egy robotnak soha, de tényleg soha nem fog eszébe jutni ez a megoldás:

A fóbiára visszatérve: hiába volt a világ egyik legjobb játékosa, akinek folyamatos utazás az élete, Bergkamp egyszercsak elkezdett félni a repüléstől - komoly fóbiás tünetei keletkeztek, és ettől fogva SOHA nem ült repülőre. Ha jól emlékszem, a testvére volt az, aki minden mérközés előtt autóba ült vele, és amíg a többiek lazultak a repcsin, ők több száz kilométereket zötykölődtek.
Az Arsenal átlagos versenynaptárát ismerve szinte elképzelhetetlen, hogy volt képes éveken át világklasszis teljesítményt nyújtani ekkora handicappel. 

A Nem Repülő Hollandi becenév majdnem olyan kreatív, mint amilyen elegáns volt Dennis játéka.

Solksjaer - the Baby-Faced Assassin

Úgy emlékszem, ez volt az első becenév, ami a Bajnokok Ligája közvetítésekből épült az aktív memóriámba.

A Premier League védői a 90-es években valahogy úgy néztek ki, mint egy kalózos film rumszagú kocsmákban gonoszkodó mellékszereplői. Ezen fickók között kicsit röhejesen festett a Norvégiából érkezett Solksjaer a maga 16 éves hárfaművész kinézetével.
baba.jpg
De a látszat néha csal, és ez a nyüzüge, szőke göndör fürtös, kölyökképű gyerek a liga legveszélyesebb támadóinak egyike lett, hogy mást ne mondjak, eldöntötte minden idők egyik legőrültebb BL döntőjét. Ezt a vicces ellentmondást ennél frappánsabb becenévvel kifejezni képtelenség! Bár ma már ő a Manchester United edzője, de nekünk mindig a Babaarcú Gyilkos marad <3

Olyan lelkes lettem a témában, hogy véletlenül négy csatárról is írtam bejegyzést, pedig csak háromnak van hely a "pályán", de egyszerűen nem vagyok képes kihagyni a csapataból a balhés brazil támadót, ezért legyen ő az állandó cserecsatár:

Edmundo - O Animal

Ha egy Dél-Amerikai országban valakit konzekvensen csak úgy hívnak, hogy O Animal (az Állat, vagy ahogy akkoriban nálunk elterjedt, a Vadállat), az nem jelent túl sok jót.
Edmundo kiérdemelte ezt a nevet, hiszen gyakorlatilag az egész pályafutása egy nagy balhé volt, a civil élete meg már tényleg egy Kékfény különkiadás témája lehetne. Világbajnok, csilliárd gólt rúgott, játszott a Trappatoni-féle Fiorentinában, de az utókor mégis úgy fog rá emlékezni, ahogy maga Trappatoni mester is tette (amúgy egy Balotelliről szóló kérdésre válaszolva):
„Balotelli Edmundóra emlékeztet – mondta Trapattoni. – Hajnali egy-kettőig beszéltem vele rendszeresen, és próbáltam megérteni, mi a problémája. Azt mondta, hogy jó, jó, aztán kiment a pályára, és nekiállt veszekedni Gabriel Batistutával és Manuel Rui Costával…”

Már csak azt nem értem, hogy lehet veszekedni Rui Costával és Batistutával…

Elég sok nehéz esetet pakoltunk a pályára, ezért kell nekik egy igazán keménykezű edző, aki mellesleg maga is öntörvényű zseni, ki más is lehetne ez, mint a Special One, azaz Jose Mourinho. 
Az edzői posztra versenyben volt még Kaiser Franz, azaz Franz Bechenbauer, és a Szőke Szikla, azaz Mészöly Kálmán is. 

Azért ez a kezdő eléggé rendben lett volna olyan 1998 tájékán:

Chilavert - Zanetti, Pierce, Samuel, R. Carlos; Di Livio, Ortega, Davids; Bergkamp, Baggio, Solksjaer

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

A nagy börtöncsapat

11 kriminálódott focikedvencünk

jones-98941.jpg
Robbant a hír: őrizetbe vették Michel Platinit, az UEFA volt főtitkárát, ex-futballistent. Több se kellett nekünk, egyből összeszedtük, kik voltak a kedvenc fociidőszakunk rosszfiújai a csapatorvostól a jobb bekken át a tulajdonosokig. Ne feledjük, Platinivel szemben semmilyen ítélet nem született még, de gyűjtésünkben előkelő helye van neki is, hiszen olyan vezetőket és játékosokat szedtünk össze, akik - rossz újságíróssággal mondva - élvezhették már a hatóságok vendégszeretetét. 

Kezdjük a csapattal, 3-4-1-2-es felállásban...

Kapus: René Higuita

Látni fogjátok, hogy börtönválogatottunk főleg idiótákat, alkoholistákat és idióta alkoholistákat vonultat fel, de a kapuba egy igazi nehézfiút állítuttunk! Egy kőkemény maffiózót, akit játékosként imádtunk a különcsége és a híres skorpiórúgása miatt, aztán kettősigazolással a rettegett és szélsőségesen erőszakos kolumbiai maffia is szerződtette. 
Börtönbüntetést "csak" egy lazább váltságdíjkéréses emberrablásért kapott, de nem akarjuk tudni, milyen ügyekben volt még benne a legendás válogatott kapus.

hiq.jpg
Jobboldali középhátvéd: Glen Johnson

Minden szupercsapatban van egy balek. Börtöncsapatunk balekje Glen Johnson, aki nagyon szépreményű fiatalként indult, de végül csalódáskeltő pályafutást produkált. Arra, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, bizonyítékul szolgál az a kis afférja, amikor egy fürdőszobai berendezéseket áruló bolt 74 éves biztonsági őre csípte fülön wc ülőke eltulajdonításának vétségének elkövetése közben. Ok, Glen ezért nem kapott börtönt, de ezzel az akcióval kihagyhatatlan a csapatból. 

Középső középhátvéd: Tony Adams

Amikor felmerült a kis blog kollektívánkban a börtöncsapat ötlete, tuti, hogy mindenki elsőként Adamsre gondolt. Ő akkor is tag lenne, ha soha nem gyűlt volna meg a baja a törvénnyel, egyszerűen ő a balhés alkesz brit bunkó ellentmondásos fociklasszis élő szobra. 
Persze nem kellett ilyen protekcióval bekerülnie a csapatba, tett is a tagságért a jóöreg Tony! Nem bonyolította túl a bűnözést valami összetett és szövevényes bűnüggyel: nekiment a falnak a saját háza közelében, 25-szörös véralkoholszinttel. 

Baloldali középhátvéd: Pomper Tibor

"Azt a sok mocskot, ami velünk történt a kilencvenes évek végétől nagyjából 2008-ig, most már el kellene mondani valakinek. Úgy tűnik, én leszek ez a valaki."

Erős szavak. A volt válogatott játékosnak én a dunaferres időszakára emlékszem legszívesebben, viszont személye körül egészen más okokból forr a levegő. Egyrészt felfüggesztett börtönt kapott bundázásért, másrészt fejébe vette, hogy a magyar foci mocsarában tapasztaltakat leírja egy könyvben, nem kímélve a bundázó társakat és a nagyban gazemberkedő "üzletembereket" sem.
A tervezett könyv hírére több fenyegetést is kapott, de azt mondta, nem ijedős gyerek,beleáll...hát, a könyv még nem jelent meg, viszont Fásy Zsülike rágalmazása miatt újra a vádlottak kispadjára ült. 

Jobboldali középpályás: Dennis Wise

Én nagyon bírtam a Chelsea-ben Wise bácsit, igazi klublegenda volt, de ahogy mondani szokás, a pályán kívül akadtak problémái. 1995-ben például megvert egy idős taxist - az éjszakában megesik az ilyesmi.
Ja tényleg, Wise-nak a pályán belül is akadtak problémái: egyszer megharapott egy Mallorca játékost, Callum Davidson nevű csapattársát pedig egy edzés során bántalmazta. Dennis boxolónak is tehetséges lehetett, mert sikerült kettős arctöréssel likvidálni kollégáját (Taki bácsi ehhez képest tök jól megúszta)

Középső középpályás: Eric Cantona

Az isteni Ericet valahogy minden második válogatásunkba belevesszük - de most komolyan, pont ebből hagynánk ki? Az odáig ok, hogy övé a világ leghíresebb kung-fu rúgása, amit egy Crystal Palace szurkoló ellen intézett a pályáról a lelátóra repülve, de talán egy repülőjáraton nem kellett volna életveszélyesen megfenyegetni szerencsétlen utastársakat - utóbbi tettéért börtönt kapott, amit aztán közmunkára szelidítettek az illetékesek.

Középső középpályás: Vinnie Jones

Tudom, az ő szerepletetése is közhelyes, de mit tehetünk, ha konkrétan egy börtönfocis film főszereplője is volt, mindamellett, hogy ő a focista aggresszió világszinten elismert szimbóluma. Nem sorolnánk az ügyeit, inkább kinevezzük csapatkapitánynak!

vinnie-60620.jpg

Bal oldali középpályás: Joey Barton

Joey nehéz eset. Meglepően magasra jutott focistaként, ahhoz képest ahonnan indult, és ahogy folyamatosan viselkedett. A "honnan indultról" annyit, hogy tesója gyilkosság miatt ül, a viselkedéséről pedig biztos minden focikedvelő hallott dolgokat. Vert szurkolót, égetett cigit egy csapattársa arcán, kishíján kinyomta Osumane Dabo szemét, és mindezek után egy tinédzsernek is ellátta baját - itt már nem úszta meg a börtönt.  

Támadó középpályás: Giuseppe Sculli

Sculli letartóztatását kérte az ügyészség 2012-ben, de végül nem ítélték el a bundaügyek miatt. Mit keres mégis a csapatban? Egy rövid történet talán mindent megmagyaráz:
2012 áprilisában a Siena 4:0-ra égette az otthon játszó Genoát. Az ultráknál elszakadt a cérna, és sajátos igazságosztó erődemonstrációjuk után a meccs félbeszakadt, a Siena játékosokat beengedték az öltözőbe, a hazaiaktól viszont azt követelték, hogy mindenki vetkőzzön le, így alázták meg őket a méltatlan eredmények miatt. 
Preziosi elnök úr tehetetlenül mászkált, a kapitány, Marco Rossi pedig mint egy szertáros, pityeregve elkezdte begyűjteni a halálra rémült játékosok mezeit. Az utolsók között a világbajnok Gilardino, és a későbbi grúz miniszter, Kaladze is odaadta mezét. Egyetlen ember nem alázkodott meg: Giuseppe Sculli 81-es számú mezét magán tartva megindult az ultrák felé, felmászott hozzájuk, elkapta az egyik vezető ultra nyakát, és közölte, nem adja a mezét, mert az az övé. Majd a megalázott Rossi kapitány visszavitte a mezeket, és újra kioszotta a többieknek.
Mit tudott az amúgy közepes képességű Sculli? A szuperképessége az volt, hogy a világ egyik legrettegettebb maffiózójának, a calabriai ‘Ndrangheta klán fejének, Giuseppe Morabitonak volt a kedvenc unokája.
Na ugye, hogy befér a börtöncsapatba? (amúgy életemben nem láttam ennyire szürreális jeleneteket focipályán)

screenshot_2.jpg
Csatár: Michele Padovano

Michele a Lippi-féle legendás Juventus tartalékcsatára volt, bajnok, Bl-győztes. De mégsem a fociban szerette volna kimaxolni pályafutását, ő maffiózói babérokra is tört - végülis sikeresen, hiszen sikerült irtózatos mennyiségű hasis csempészésével megbuknia, ezért 8 év börtön járt.
A botrányban több olasz híresség is érintett volt, mert a rossznyelvek szerint a spanyol-olasz drogfolyosó elmés olasz üzemeltetői hírességeket használtak futárnak. Micsoda rosszmájú feltételezés...

Csatár: Vincenzo Iaquinta

A támadószekciót a Calabria-Torino tengely maffiózóira bíztuk. Egészen döbbenetes, hogy sokunk nagy kedvence, a világbajnok Vincenzo Iaquinta is képes volt 2 év börtönt érő stiklit elkövetni. Történt ugyanis, hogy a teljesjogú 'Ndrangheta tag édesapját sajnálatos módon eltiltották a fegyverviseléstől, de a jó Vincenzo kisegítette őt két saját lőfegyverének átadásával. 

Cserék:
Mark Bosnich, az MU volt kapusa, aki egyszer annyira dühbe gurult, hogy autójával leszorított egy kerékpárost az útról,akivel korábban sértegették egymást, 1 év felfüggesztett a jutalma.

Stig Töfting, ritka szimpatikus dán védekező középpályás pitbull a válogatott kiesése utáni vacsin egy kicsit nehezen kezelte az indulatait, így 4 hónap börtönt érően bántalmazott egy vendéget.

Stefano Mauri, a Lazio csapatkapitánya volt, és látványosan nagy csibész. A fogadási csalásokban való érintettsége miatt eljárás indult ellene, 8 napot töltött előzetesben.

Erős Károly, a BVSC és az UTE kiválóan romboló játékosa is bajba és börtönbe került a bundaügyei miatt. A REAC játékosok elleni eljárás keretében ő is kapott egy év letöltendőt.

Niclas Bendtner, az egykori dán szupersztár-jelölt - aki megjárta az Arsenalt és a Juvét - sem szereti, ha az éjszakai hiénák le akarják húzni. 50 nap elzárásért cserébe ezt tettekkel is tudtára adta a taxiórapörgető sofőrnek.

Alekszandr Kokorin, az orosz válogatott középpályása keményen beletenyerelt a dolgokba. Csoportosan randalírozott, ájultra vert egy sofőrt, majd az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium koreai származású hivatalnokát is bántalmazta - reméljük a börtöncsapatban lenyugszik kicsit.

És a stáb...

Csapatorvos: Riccardo Agricola

Róla külön bejegyzést lehetne írni. A lényeg, hogy 22 hónap börtönre ítélték doppingszerekkel való visszaélés miatt. Egy csodás videón - amit maga Fabio Cannavaro készített kézikamerával - éppen a Parma játékosainak ad be szereket a Marseille elleni UEFA Kupa döntő előtt. Mentségére szóljon, hogy a beadott szert csak később nyilvánították doppingnak. 
Agricola történetében az vicces, hogy bár őt elítélték, a játékosok, mint pl. Zidane, mindig csak olyan szerekkel buktak meg, amik éppen akkor abban a formában nem voltak büntetendők.  

Edző: Guus Hiddink

Felháborító, hogy Hiddinket nem a legnagyobb bűnéért, a koreai válogatott csalóvébén való vezetéséért ítélték el, hanem holmi adócsalásért - büntetése felfüggesztett börtön.

Elnök: Uli Hoeness

A Bayern legendás elnöke csúnyán belebukott abba, amibe nem szokás: titkos svájci számláin kerülte el az adófizetést, emiatt 3 és fél év börtönt kapott. A böriben állítólag nagyon jó körülményeket teremtettek neki, és olyan látogatókat fogadott, mint Edmund Stoiber (bajor minisztererelnök), vagy maga Pep Guardiola. 

Tulajdonos: Stadler József

Reméljük, senkinek nem kell bemutatni az exjuhász magyar Abramovicsot, aki egy zűrös korszak mégzűrösebb közegének tökéletes ikonja volt, remek tulaja lenne a böricsapatnak :(

A Börtönfoci Szövetség főtitkári pozíciójára szinte minden szövetségi vezető alkalmas lehetne, mert a világon nincs még egy olyan korrumpált szakma, mint a csúcssport-diplomácia - de a mai események apropóján odaadjuk ezt a címet Michel Platininek. 

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

 

A 11 legjobb egycsapatos focihős

Akik sosem hagyták cserben csapatukat

Egy korszak vége… Ezzel a címmel hozta De Rossi távozását az nso, és kivételesen nagyon beletaláltak. Csakhogy ez a korszak most több, mint az AS Roma egy fejezete. Ez a labdarúgás egy fejezete. De Rossi távozásával talán az utolsó igazi, egycsapatos ikon távozott, mintegy szimbolizálva a modern foci győzelmét. Ok, ott van még Messi, aki valóban egycsapatos ikon, de kevés játékos van, aki annyira a modern foci terméke, mint ő.

de_rossi.jpg

Persze ez a korszakzárás azt is jelenti, hogy sosem volt nagyobb szükség a retro focira, mint most. Éppen ezért összeraktunk egy nagyszerű csapatot az igazi egycsapatos ikonokból. Viszonylag egyszerű szabályt alkalmaztunk: csak olyan játékosok közül válogattunk, aki sorozatban legalább 15 évet eltöltöttek abban a klubban, ahol felnőtt karrierjük indult. Hogy miért nem az egész felnőtt pályáfutást? A modern foci gyalázata sajnos egy-egy ikont a világ egzotikus vidékeire száműzött levezetni, de mi mindenképp meg akartunk róluk is emlékezni. A lista teljesen szubjektív. Ti még kiket tennétek be?

Igor Akinfeev

Ki ne szerette volna a 2008-as orosz EB-csapatot. Sajnos amilyen jó kis csapat volt, annyira sok csalódást is okozott, mert azért Pavlyuchenko vagy Arshavin később nem nagyon váltotta be a hozzájuk fűzött reményt. A jó Igor mondjuk nem is vállalta túl magát, és megmaradt az ő CSKA-jánál. Ott viszont nyert kb. száz bajnokságot, meg egy UEFA-kupát.

Jamie Carragher

Mint több Liverpool ikon, Carragher is Everton szurkolóként kezdte. Mégis már tízévesen a Liverpoolba került, és aztán 35 évesen onnan vonult vissza. Ez a döntés pedig eléggé bejött neki. A Liverpoollal mindent megnyert, vagyis hát majdnem mindent. Az a PL neki is hiányzik, mint az egész csapatnak már vagy 30 éve. Ehhez mondjuk az Evertonnal sem jutott volna közelebb. Viszont benne volt abban az ötkupás 2001-es csapatban, amelyik összehozta mindenidők legjobb UEFA-kupa döntőjét.

Tony Adams

Blogunk olvasóinak talán nem meglepő, hogy elfogultak vagyunk az ezredforduló fotballjával. Amit viszont elfogultság nélkül mondhatunk, hogy az ezredforduló PL-je tele volt olyan csapatokkal, amelyeket nem lehetett nem szeretni. Ilyen volt az Arsenal is Bergkamppal, Ljungberggel, Henry-val és persze Tony Adams-szel. Adams igazi trú arc volt, aki bőven pályafutása alatt keményen küzdött az alkoholizmussal, meg a londoni éjszakai élettel. Emellett viszont 4 angol bajnoki címhez segítette az Arsenalt, és akkora klubikon ma is, hogy szobra van az Emirates előtt. Ja, nyártól meg a rögbi szövetség vezetője lesz.

Paolo Maldini

31 év. Ennyit töltött a Milanban játékosként. Ronaldo (az igazi) azt mondta róla, hogy a legjobb védő, akivel valaha szembe került. Igazából az egyik legelegánsabb védő volt a történelemben, és nem nagyon lehet rá rosszat mondani. Azon kevesek egyike, aki nem kezdett el edzősködni, ami szerintem iszonyat menő. Ezt már csak az tudja tovább fokozni, hogy Christian Vierivel, a legmenőbb insta arccal van közös divatmárkájuk. Kell ennél több?

Gary Neville

A csapat összeállítása során feltűnő volt, hogy az olaszok és az angolok dominálnak. Ez talán azért lehet, mert megérzésem szerint ebben a két országban a legerősebb a helyi csapat támogatásának hagyománya. Még feltűnőbb, hogy a Sir Alex vezette MU-ban mennyi egycsapatos hős volt. Valami karizmája tényleg lehet az öregnek. Gary Neville is közéjük tartozott, és nem is járt rosszul. Nyert 8 bajnokságot, 2 BL-t, meg néhány egyéb kupát. Azóta pedig TV-s szakértő Simek Péterrel Jamie Redknappel.

Ryan Giggs

A középpályán Neville után ki más jöhetne, mint egy másik MU ikon, Ryan Giggs. Eredményeit talán kár is lenne sorolni. Néhány bajnoksággal és kupával több, mint Gary Neville-nek, de csak mert kicsit később hagyta abba. Közös útjuk a foci után folytatódott, nem is akárhogy. Belevágtak tematikus (a tematika a foci) éttermek, szállodák fejlesztésébe. Nem mellékesen pedig Giggs a walesi kapitány is.

Daniele de Rossi

Nem kell magyarázni, ha valaki kitart a Sir Alex vezette MU mellett, vagy mondjuk a Milan mellett. Sokkal nagyobb kérdés, hogy miért marad valaki örökre Rómában úgy, hogy tulajdonképpen soha nem nyer semmit (ok, Olasz-kupát igen). Bár érthetetlennek tűnik a mai focivilágban, de a legmélyebb tiszteletet érdemli. Nem véletlen, hogy minket retrofoci rajongókat sokként ért visszavonulása (hivatalosan távozása). A sikertelen klubkarrierért viszont kárpótlás, hogy tagja volt a világbajnok olasz csapatnak. Ha nincs az az apró könyökös, valószínűleg végig alapember lett volna. Hiányozni fog.

Steve Gerrard

Talán az egyik legikonikusabb csapatkapitányi mozdulat volt, amikor Gerrard a BL-döntőben rohant vissza 1-3-nál, és tüzelte a csapatot. Minden idők egyik legnagyobb feltámadásának kapitánya nem maradhat le egy ilyen listáról. Összesen több mint 25 évet töltött a Liverpoolban (aztán az USA-ban levezetett, szomorú történet), megnyert mindent a PL-en kívül, és karrierje csúcsán két gólt lőtt Király Gabinak. Két zseniális gólt. Most meg épp a Glasgow Rangers edzője.

Paul Scholes

A harmadik kihagyhatatlan MU ikon pedig nem más, mint Paul Scholes. Bár külsőre leginkább Henry Livingstone-ra emlékeztet, a fenti kollégáival ő is minden létezőt megnyert, és ő volt az egyik legsokoldalúbb játékos. Tényleg kb. bárhol be lehetett vetni. Bár nem lehet azzal vádolni, hogy nagy rajongója lennék az MU-nak, de elképesztő, milyen közösség alakult ott, akkor. Scholes a fenti két társával, meg még Phil Neville-lel, Nicky Buttal és Beckhammel közösen a Salford City tulajdonosai. Ez azért majdnem olyan menő, mint Vierivel a divat business.

Francesco Totti

A modern foci és a retro foci közötti igazi különbség, hogy az utóbbi full irracionális tudott lenni. És ezért van az, hogy Juve-szurkolóként az ember megkönnyezte Totti búcsúbeszédét. Pedig a tények magukért beszélnek. Nem volt a legeredményesebb játékos, és a legjobb sem, mégis az egyik legnagyobb ikon. Aki tényleg bárhol játszhatott volna, de mégis megmaradt az ASR-ben. És jó eséllyel az utolsó olyan ikon, akit nem kergettek el Katarba játszani, akinek elnézték, hogy az utolsó szezonjában talán összesen nem futott 10 kilométert, vagyis aki megkapta a végén is, ami járt neki.

Alessandro Del Piero

Minden listára kell egy kakukktojás. Persze tudjuk, hogy Alex a Padovaban kezdett. Viszont nincs még egy klubikon, aki a B-be is ment a csapatával, ami egyébként pont a Padova miatt nem is volt neki teljesen ismeretlen. És ha ott volt, meg is nyerte a Juveval, meg nem mellesleg gólkirály lett. Egyszerűen nincs értelme az eredményeit sorolni. Szerintem elég annyi róla, hogy álló tapsot kapott a Bernabeuban. Ellenfélként. Az utolsó éveket meg felejtsük el gyorsan.

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

2019-ben ismét bebizonyosodott: a foci a világ legjobb sportja

Higgyétek el, egészen kiváló foglalatosság retro foci blogot írni! Egyszerre kikapcsoló és felemelő élmény a régi emlékekben kutatni legendás meccsek és játékosok után. Egy baj van csak ezzel az egésszel: ha olyat látunk, mint a 2019-es Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóin, akkor egyből arra gondolunk, bárcsak 10 év évvel később lennénk, hogy írhassunk egy retrofoci posztot mondjuk a Pool és a Tottenham heroikus és teljesen valószínűtlen feltámadásáról, az Ajax újabb aranygenerációjának születéséről, vagy a „nagy elődöntők” (mert hogy így fogják emlegetni) másodhegedűsből előlépett hőseinek további pályafutásáról.

Azt várni, hogy 10 évvel öregebbek legyünk, elég kifacsart életszemlélet, ezért inkább a hibernálás lehet jó ötlet, mert akkor fizikailag ugyanennyi idősen arra ébredhetünk 2029-ben, hogy végre vissza lehet emlékezni a történtekre, ráadásul addigra már tudni fogjuk, mi lett de Jonggal, vagy éppen Origivel az évek során. Viszont a házi körülmények között végrehajtott hibernálást kicsit rizikósnak érezzük, ezért nincs más megoldás, mint előre megírni a 2029-es visszaemlékezésünket arról a csodálatos 2019-es májusi BL fordulóról:

Emlékszem, 2019-ben egy kicsit a határán voltam a focival kapcsolatos megcsömörlésnek. Ronaldo, Messi, Real, Barca – bár C. ekkoriban már a kedvenc csapatomban, a Juventusban játszott, mégis rohadtul untam az egészet, és vágyakoztam a szép idők után, amikor még olyanok kapták az Aranylabdát, mint Sammer, Baggio, Weah, Sevcsenko vagy Nedved. Ebben a hangulatban ért a Liverpool-Barcelona és az Ajax-Tottenham mérkőzés.

A BL elődöntök első meccsei után az Ajax menetelése adott némi reményt, hogy ismét átélhetünk valami romantikus, szerethető és váratlan jelenséget, de igazából rettegtem a legvalószínűbb forgatókönyvtől: az Ajax csak azért jut be a BL döntőbe, hogy a Messi vezette Barca felmossa velük a padlót, és legyen egy újabb BL döntő, amit a 70. perctől már lehalkítva, a 80.-tól kezdve pedig sehogy sem nézek. Másnap Messi a címlapokon, az Ajax pedig a szimpatikus vesztes skatulyában.

Ennek megfelelő semleges apátiával „vetettem bele magam” az elődöntő visszavágók megtekintésébe, ami konkrétan úgy zajlott, hogy a kikapcsolt tv előtt ültem este 10 után, és inkább valami tök értelmetlen dolgon gondolkodtam csendben, mint hogy bekapcsoljam a Pool-Barca meccset, aminek az odavágóját 3:0-ra nyerte a Barca, persze, hogy Messi vezérletével.
De egyszercsak unalmamban ránéztem az akkor már nem annyira divatos Facebookra, és szembejött velem egy poszt az NSO oldalról (tudjátok, aminek a főszerkesztője a mai Sportért és Puskás Ferenc emlékéért felelős tárcanélküli miniszter, Szőllösi György volt). Ekkor láttam, hogy 3-0 a Poolnak, és még időben bekapcsoltam a meccset, hogy láthassak egy olyan gólt, amit sem előtte, sem utána…Alexander-Arnold szöglete és Origi gólja teljesen groteszk volt, mint később kiderült, a labdaszedők is be voltak avatva a taktikai elképzelésbe, aminek a lényege a Barca játékosok fölényeskedő viselkedésének kihasználása volt, ugyanis Kloppék megfigyelték, hogy a  barcások minden szöglet előtt tök feleslegesen reklamáltak, vagy csak komótosan nézelődtek, és azt hitték, az egész világ arra vár tisztelettel, hogy visszafáradjanak a meccsbe. Hát A-A nem várt, a Barca védői kóvályogtak, míg Origi tök üresen állt az ötösön és berúgta a negyediket!

Már a 10 évvel ezelőtt írt focis könyvünkben is írtunk egy legendás Pool meccsről (Pool-Alaves UEFA Kupa döntő), és bár nem igazán szeretjük a Poolt, azért meg kell jegyezni, hogy a legendás meccsek nagymestere a csapat, a Barca elleni feltámadásuk pedig a fociban való hitünket adta vissza. Emlékeztek, hogy a csapat akkori legnagyobb sztárja, Mohamed Salah sérülés miatt csak a nézőtérre ülhetett, és ott egy „Never give up” feliratú pólót viselt? Persze, erre mindenki emlékszik, történelmi esemény volt, sokszoros szimbolikával, és csak azt bántam, hogy 2019 májusában nem éppen egy nevergiveupos póló gyáram volt Liverpoolban.

Ejtsünk pár szót a hősök későbbi pályafutásáról: a Pool ugyebár megnyerte a Tottenham elleni döntőt egy tök unalmas 0-0 utáni tizenegyespárbajban, így Klopp végre felért a csúcsra, és még 4 évig Liverpoolban dolgozott, hogy aztán a Real padján bukdácsoljon, majd visszatérjen Németországba. Az elődöntő visszavágón 2-2 gólt szerző Origi és Wijnaldum soha nem lett klasszis játékos, Origi előbb a Fulham, majd a Stoke kölcsönjátékosa lett, aztán viszonylag fiatalon Kínába ment, hogy a Barca ellen kiharcolt hírnevét dollármilliókra váltsa. Wijnaldum már 29 éves volt a csodameccs napján, és a nagy attrakciója után még 2 évet húzott le a Poolban, de semmi extrát nem nyújtott, aztán hazatért a Feyenoordhoz, és ha jól tudom ma már a klub egyik utánpótláscsapatát dirigálja.

Ok, ez a meccs durva volt, de holnap az Ajax szépen kiveri a Tottenhamet, és lesz egy szuper Pool-Ajax döntő – gondoltam immár lelkesen, de naivan.

Az Ajax a 2018-19-es szezonban kiütötte a Realt és a Juvét, mindkettőt hazai pályán gyalulta a földbe. Elég egyértelmű volt a párhuzam a '95-ös Ajaxszal, ezért retrofoci őrültként különösen imádtuk ezt a fiatal, űrfocit játszó csapatot – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy még azért sem voltam rájuk mérges, hogy kiütötték a Juvét. A vezetőségben ott ült van der Saar, és Overmars, a lelátón Kluivertet mutogatták, teljes volt a szerelem a csapattal.

Az Ajax 1:0-ra nyert Londonban, és 2:0-ra vezetett a félidőben a visszavágón - a sima ügy klasszikus esete. Aztán jött a geller, Lucas Moura személyében, aki ugyanúgy a nagy csatársztár, Harry Kane sérülése miatt lehetett a kezdőben, mint az előbb említett Origi, aki Firminót pótolta Liverpoolban a Barca ellen. Moura gyors egymásutánban rúgott 2 gólt, és a helyzet az, hogy itt már tudni lehetett, hogy ez a nagyon fiatal Ajax nem tudja megcsinálni újabb kapott gól nélkül. Jött is Lucas 3. gólja, de mikor…a jelzett hosszabbítás letelte után 1 másodperccel.

A világ még fel sem dolgozta a liverpooli csodát, máris egy újabb sokkhatás érte a focirajongókat. És ebben az egészben az volt az érdekes, hogy nem is igazán számított, ki kinek drukkolt. Akkora drámák, olyan emberfeletti teljesítmények, olyan heroikus küzdelmek és teljesen valószínűtlen történések zajlottak, hogy minden klubszimpátia nélkül, csak magát a meccsekből áradó energiát éreztük, és hagytuk, hogy a sokkhatás végigjárja az agyunkat.

Persze, ezzel együtt nagyon sajnáltam ezt az Ajaxot, főleg, hogy már a meccs napján tudni lehetett, hogy a legfényesebb fiatal csillagok elhagyják Amszerdamot a nyáron. Frenkie de Jong ma már a Barca csapatkapitánya, de Ligt az első védő, aki a Ronaldo-Messi rémuralom után Aranylabdát kapott, Donny van de Beek pedig 3 csapattal nyert Bl-t (beállítva ezzel a nagy előd, Seedorf rekordját). Szóval sajnáltuk az Ajaxot akkor, de valahol mindenki tudta, hogy ez a 2018-19-es szezon csak a kezdet volt néhány egészen hatalmas egyéniség karrierjében. Az Ajaxnak pedig ez az üzleti modellje: 10-20 évente lefocizzák a világot, a köztes időszakban meg az általuk kinevelt sztárok határozzák meg a nemzetközi foci történéseit, csak éppen más csapatokban.

Visszagondolva ezekre a meccsekre: nem itt változott meg valami a fociban, hanem itt lett egyértelmű, hogy valami megváltozott. A 2017-18-as BL szezonban is volt 3 olyan meccs, ami bizonyította, hogy a fociban a 2-3 gólos vezetés már semmit nem jelent. A Roma lemosta a Barcát, a Juve lemosta a Realt (a bíró meg lemosta a Juvét az utolsó percben), a Barca lemosta a PSG-t, és mindez úgy történt, hogy a magabiztos előny birtokában lévő csapatok simán összeestek, nem egyszer hazai pályán. Aztán a '18-19-es szezonban a Juve az Atleticót verte simán 3:0-ra hátrányból, a PSG megint valószínűtlen helyzetből omlott össze, és hát itt volt ez a két elődöntő…A foci kicsit elkezdett hasonlítani a férfi kézilabdára abban, hogy egy kézimeccset csak az utolsó 10 percben érdemes bekapcsolni, mert annyira gyors az egész, annyira erősek fizikailag a játékosok, hogy egy mentálisan kicsit megbillenő csapatot egy begőzölt ellenfél bármilyen helyzetből le tud győzni. A férfi kézi sajnos egyre nézhetetlenebb, a foci viszont jobb lett ettől a jelenségtől.
Mindig is voltak nagy feltámadások (talán a legemlékezetesebb a Pool Isztambuli döntője), de korábban nem beszélhettünk ezekről tendenciaként. 2019-ben már tudtuk: a foci még kiszámíthatatlanabb, még fordulatosabb lett, és még nagyobb teret ad az érzelmeknek és a szenvedélynek, de továbbra sem bocsájtja meg a szervezetlenséget vagy a dekoncentrációt.

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!

screenshot_1.png

Az Insta legmenőbb focistái

Akkor szerettem bele a fociba, amikor teletexten jöttek a hírek, és ha találtam az újságban egy fekete-fehér képet Del Pieróról, azonnal ollót fogtam és kivágtam. A világ és a média egy picit változott azóta, de a foci varázsa ugyanúgy tart - iszonyú érdekes, hogy a régi sztárok mindennapjait követve nem értek csalódások, sőt kifejezetten jó szórakozás visszavonult focisták képeit nézegetni. Akik régen óriási karakterek voltak, az Instán sem okoznak csalódást.
Össze is szedtem a 11 legmenőbb játékost, és a blog szokásaihoz híven egy komoly játékerőt képviselő kezdőt raktam össze belőlük!

Tim Wiese és Tim Wiese 2.0

Wiese remek kapus volt, amit bizonyít, hogy 6-szoros német válogatott, és közel 300 meccset játszott a Bundesligában. Ennek ellenére - kapusoknál szokatlanul fiatalon - 32 évesen visszavonult, mert inkább felépített egy másik Wiesét. 

Wiese 2.0 egy igazi predátor, vagy ahogy magát nevezi, egy gép (The Machine). Hősünk ugyanis úgy döntött, elég a finomkodásból a focipályán, ő szeretne kétszer akkora lenni, mint egy grammra kiszámolt kapus lehet, és a pankráció műfajában is dolgozna egy kicsit. Így a következő végeredmény született:

wiese2.jpg

Mivel Tim kalandjai a gyúrótermek és a Lamborghinik világában alaposan dokumentálva van Instagramon is, ezért nem volt kérdés, hogy ő lesz az Insta válogatott kapusa, hiszen blogunk kifejezetten kedveli az olyan visszavonulós sztorikat, mint a korcsolyázónak állt Ilhané, a modellként dolgozó Nakatáé vagy a rokkerkedő Osvaldóé.

A stílusosan visszavonuló játékosoknak külön fejezetet szenteltünk az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkben! Ha szeretnél még több focis sztorit olvasni, rendeld meg a könyvünket a Libritől!

konyv_borito_elolap-01.jpg

Patrice Evra, a bolond

Kevés olyan végtelenül korrekt játékospályafutás van, mint Evráé. A Giuly, Rothen, Morientes-féle Monacóban lett ismert, aztán 8 év alatt legendává vált a Unitednél és levezetésképpen 2 év Juventus, majd 1 év Marseilles következett. Evra játéka is csak a korrekt jelzővel írható le igazán, másképp nem is lehet az ember 81-szeres francia válogatott. 

A pályán látott korrekt magatartás úgy látszik komoly energiákat vesz el Patrice-től, és amint civil környezetbe kerül,egyszerűen megkergül. Először csak a juvés időszakában előadott énekléseire figyeltem fel, aztán bekövettem Instán, és rá kellett jönnöm, hogy ellenállhatatlan kényszert érez a szereplése, amivel önmagában nem is lenne gond, ha nem úgy adná elé, ahogy.

"I love this game!" - üzeni a viccesnek szánt, de sokszor inkább kellemetlenre sikerült videói végén. Ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, 5 millió követője van az egykori balbekknek, akit most a jobb oldalra helyeztem a csapatban, hátha ettől kicsit lehiggad. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

EVROM !!! You should go crazy for #happyhalloween don’t grow up it’s a trap ��#ilovethisgame #positive4evra #kids #venom #crazy

Patrice Evra (@patrice.evra) által megosztott bejegyzés,

Hrutka János, az alternatív valóság

Be kell valljam, játékos korában nem igazán kedveltem Hrutka Rudit. Pedig remek focista volt, német bajnok lett, és mindenki emlékszik a románoknak és az angoloknak lőtt szabadrúgás góljára. De valamiért nekem olyan tipikus bunkó magyarfocistának tűnt. 

Na ezért jók a közösségi oldalak, mert ledőlnek a sztereotípiák (kivéve amikor pont ott épülnek), és Rudiról is kiderül, hogy egy valóságos kultúrember, a legjobb értelemben.

Ráadásul egészen alteres ízlése van, csak néhány példa, honnan posztolt Hrutka: Ördögkatlan fesztivál, Jurányi Inkubátorház, Stúdió K Színház, Hobo koncert Taliándörögdön és még sorolhatnám. Kezdem már programajánlóként használni Hrutka Insta oldalát, aki simán lehetne a magyar alternatív kultúra nagykövete. Tényleg nagyon jó érzés látni, hogy ennyire kerek és menő életet is lehet élni magyar focistaként, és nem csak a sztereotípiákban élő módon lehet volt focistáskodni. Ja, és a footgolfhoz is komolyan kedvet kaptam Rudi képeit nézegetve.

Kakha Kaladze, akit megérintett a politika

Kaladze a 2000-es évek nagy Milanjában kezdő játékos tudott lenni, ami Grúziából érkezve maga a csoda. A klub egykori tulajdonosa, Silvio Berlusconi úgy tűnik néhány volt légiósát alaposan megfertőzte a politikával, hiszen az aranylabdás Weah időközben Libéria elnöke lett, a szintén aranylabdás Sevcsenko az ukrán választásokon indult (igaz csak listán), Kaladze pedig egészen miniszterségig vitte Grúziában.

Kaladze politikai tevékenységét nem tudom és nem is szeretném megítélni, de az Insta produkciója egészen csodálatos, röviden összefoglalva a Kaukázusi Álom. Néha Seedorffal, néha Tottival ölelkezik, néha terepszínűben, néha narancssárga öltönyben tolja, és az egész jelenségét áthatja valami elképesztő stílusosság.

Bixente Lizarazu - az extrém eset

Vannak olyan játékosok, akiket feltétel nélkül kedveltem, annak ellenére, hogy soha nem játszottak egy csapatban sem, aminek drukkoltam volna, sőt, olyanokban játszottak, amiket utáltam. Ilyen például Ryan Giggs a ManU-ból, Raul a Realból vagy Bixente Lizarazu a Bayernből. Lizarazu annyira sikeres játékos volt, hogy sikerességét - bár tényleg nem szoktam ilyet tenni - csak egy Wikipédiáról vett idézettel tudom érzékeltetni:
"Egyedülálló a labdarúgás történelmében azzal, hogy egyszerre volt a világbajnoki, az Európa-bajnoki, a német bajnoki cím, a Konföderációs-kupa, a Bajnokok Ligája valamint a világkupa védője"

Hát ilyen játékos volt a baszk származású hátvéd, aki visszavonulása után sem esett kétségbe, és elkezdte nagyon élni az életet, de tényleg nem a rossz értelemben véve! Az elhülyülés, elhízás, eladósodás vonal helyett a kis baszk inkább az extrém sportok felé fordult, és már nem is tudom követni, mikor van víz alatt, hegytetőn, szörfdeszkán, barlangban, tatamin, biciklin vagy kenuban. A kedvenc képem pedig az, amikor Zidane-al állnak valami nagyon magas hegynek a tetején.

Ibrahim Ba, a hálaadó

Ba jókor volt jó helyen. Ahhoz képest, hogy Szenegálban született, nyilván nem túl fényes kilátásokkal, sikerült bekerülnie minden idők egyik legcoolabb válogatottjába és klubcsapatába is. Valljuk be, kedveltük, szerettük, de soha nem volt jó focista az egzotikus hajszíneiről is ismert Ibrahim. Ennek ellenére megvette a Milan 1997-ben, ahol Maldini, Albertini vagy éppen Boban és Leonardo társaságát élvezhette, majd játszott az 1997-es mini vb-n a legendás, később vb-t nyerő francia csapatban. Sajnos a világbajnok keretbe már nem került be, de így is elmondhatjuk, hogy kimaxolta a pályafutását.  

Ba mai életét nézegetve az a benyomásom támadt, hogy ő nagyon is értékeli, hogy hová jutott, és végtelen hálával adózik azért, hogy a barátjának mondhatja Maldinit, Sevcsenkót vagy Vierit. A kissé megemberesedett és raszta sérót növesztő francia nem feledkezik meg boldog születésnapot kívánni legjobb barátainak Ambrosinitől Weah-ig, és tényleg marha szimpatikus, ahogyan értékeli, hogy hova jutott - sok ellenpéldát is látunk a mélyről jött és magasra jutott sportolók életében.

Joey Barton, a kikupálódott fenegyerek

Joey Barton egy igazán közepes labdarúgó volt, akit a pályán mutatott agresszív és sokszor alattomos játéka mellett a pályán kívüli bunkóságai tettek ismertté. Ha tippelnem kellett volna a civil sorsát illetően, akkor biztosan azt mondom, hogy egy kiégett kocsmatöltelék vált belőle, játékos pályafutásának méltó folytatását képzeltem.

Ehhez képest Joey megjavult! És már-már zavarba ejtően szimpatikus és intellektuális kisugárzása lett. Sportkommentátorkodik, van egy nagyon menő podcastje, és több mint 100.000 példányban fogyott az életrajzi könyve, amit az év életrajzi könyvének választottak (valakik valahol, de mindegy is), továbbá előadást tartott a Cambridge Unionon is. Szép munka Joey!

Eric Cantona, a mester

Blogunk vissza-visszatérő figurája a francia, aki megtestesít mindent, amiért megszerettük a focit. Ebből a válogatásból sem lehet kihagyni a mestert, mint ahogyan a 90-es évek ikonikus sportszergyártó reklámaiból sem lehetett. Örök hivatkozási pont, a menőség örök mértékegysége. Cantona éppen túl van egy angliai turnén, aminek annyi a lényege, hogy leül egy színpadra és beszél, a közönség pedig így hálálja meg, hátborzongató:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Last night in Nottingham. Love you all! Thank you so much! #manchesterunited #nottingham

Eric Cantona (@ericcantona) által megosztott bejegyzés,

Cantona további megunhatatlan képei a galériában:

Alessandro Del Piero

Sok bejegyzést írtunk már erre a blogra, de még egyszer sem merészeltünk külön részt szentelni Alex Del Pierónak. Ennek oka, hogy kis kollektívánk minden tagja gyermeki rajongással viseltetik Torino legendája iránt - ebből következően csak a céltalan ömlengés és a modoros istenné magasztalás műfajában tudnánk megnyilatkozni, amire talán senki nem kíváncsi.

Így legyen elég annyi, hogy Alex kihagyhatatlan egy olyan posztból, ami a civillé vált játékosok legmagasabb életéről szól. Egymás között gyakran küldözgetünk képeket Alex aktuális kalandjairól, hogy megjegyezzük, szegényt kíméletlenül veri, tépi, ostorozza az élet...ez az alábbi válogatásból is kiderül:

Gianluca Vialli - a született magasélet

Viallival először a gombfoci pályán találkoztam, a Sampdoria színeiben játszott Mancini és Katanec oldalán, és én már akkor éreztem, hogy ez az arc egy rendkívüli jelenség. 

Egy 60 szobás kastélyban nőtt fel egy meglehetősen sikeres olasz vállalkozó fiaként, de a magasélet nem csinált belőle lusta úrifiút - ő nem a mélyből jött, nem a nyomorból vagy éppen a középszerből való kitörés hajtotta, hanem a fene tudja mi, de sikerült egy elképesztően sikeres pályafutást produkálnia.
A régi, legendás Samp ikonja volt, bajnokok is lettek, és már a 86-os vb-n (22 évesen) tagja lehetett a Squadra Azzurra utazókeretének. A legendás Samp sajnos összeomlott, de Vialli a csúcsra törő Juventusnál találta magát, ahol mindent megnyert, és talán minden 30 feletti focirajongó emékszik, ahogy kapitányként emelgeti a Bl trófeát. A Bl győzelem után távozott, méghozzá a Chelsea-be, ahol szintén parádés társaság gyűlt össze. Vialli még játékosedző is volt Londonban, ami tényleg a menőség netovábbja - és egyébként a Samp és a Juve után a londoni kékekkel is megnyerte az UEFA Kupát. Hát így élt a játékos Vialli, a civil Vialli pedig...hát el tudjátok képzelni, ha mégsem, akkor érdemes belepörgetni a képeibe:

Cristian Vieri - a kapitány

Vieri hatalmas forma volt játékosként is, de valamiért az a benyomásom, hogy hiába játszott a Juventusban, a Milanban, az Interben, a Lazióban, az Atleticóban vagy a Monacóban, őt a jóisten eleve visszavonult focistának teremtette.

Bobo Vieri annyira szépen dolgozik, hogy kérdés nélkül őt választottam az Insta csapat kapitányának! Erre többek között azzal szolgált rá, hogy napi 10 sztorit világgá posztol, és a minden szép és minden jó pózerkedés helyett valami egészen sajátos, egyszerre hedonista és egyszerre spleen hangulatban kommunikál a világgal. A régi true focistákat nem kellett marketingelni, kitalálni, eladni - erre Bobo a legjobb példa.

Ha tetszett a cikk, akkor biztosan neked való az 50 Focisztori 30-asoknak c. könyvünk, amiben külön fejezetet szántuk a fenti arcok közül Kaladzénak, Cantonának, Vierinek és Viallinak!

Keresd a Libri webshopban!

A „leggyűlöltebb” csapat II.

11 igazi genyó a focipályákról

A szurkolók azon rétege, aki a meccsek és a színházi előadások között különbséget tesz tudja, hogy egy mérkőzésen kifejezetten jó valami apró genyóság. Egy-egy bírói hiba, egy alattomos szabálytalanság, egy beintés a szurkolók felé mind-mind olyan apró disznóság, ami valójában jó a meccs hangulatának. A foci a túláradó érzelmekről szól, a legjobb pedig, ha mindkét végletet átéljük a 90 perc alatt. Kell egy kis felháborodás, akkor még nagyobb lehet az öröm. Összeállítottuk azt a csapatot, aki mindig segítségünkre volt, ha egy kis (vagy nagy) genyóság kellett feldobni a meccset. Bár a leggenyóbb csapat megnevezés negatívan hangozhat, de a szemünkben az ilyen karakterek is nélkülözhetetlenek a jó meccshez.

maxresdefault.jpg

Minden ilyen összeállítás szükségképpen szubjektív. Most különösebb szabályt sem alkalmaztunk. Minden posztra beírtuk az elsőt, aki eszünkbe jutott. Egyet akartunk elkerülni, hogy be kelljen tenni a legkézenfekvőbbet, Vinnie Jones-t. Nehezítésként még az volt megkötés, hogy nem válogathattunk a BLASZ vagy a megyei bajnokságok csapataiból.

A téma ötletet egyébként egy olvasónktól kaptuk, amit ezúton is köszönünk. Amikor elkezdtük összerakni a fejünkben a csapatot rájöttünk, hogy vagy öt ilyet simán össze lehetne rakni. Kommentben várjuk a ti összeállításaitokat.

Jens Lehmann

Kapus posztra választani a legnehezebb. Talán azért, mert ott egy picit többet elnéz az ember. Az első durvaság, ami beugrik kapus részről az Rüstü kungfu rúgása a kezdőkörben az angolok ellen. Ha egész karriert nézünk, talán Lehmann listája még hosszabb. Kezdve onnan, hogy egy időben ő volt a legtöbb pirosat begyűjtő kapus a Bundesligában odáig, hogy még a Dortmund színeiben 4 meccses eltiltást kapott Coulibaly lerúgásáért. A történetek sorát lehetne folytatni: egyszer például lecserélték, mert kapott három gólt, erre fogta magát, lezuhanyzott, és hazament villamossal. És hát nem épp egy szándékos durvaságért, de őt állították ki a Barca elleni BL-döntőn is. Ennek súlyát érezve viszont inkább az emberi oldala jött ki. Az „őrült Jens” becenév azért így sem lehet véletlen.

Kevin Muscat

Az angol labdarúgásban mindig volt kereslet a kicsit keményebb figurákra. Ezen a listán is felülreprezentált lesz a Premier League. Nem is nagyon lehetne ez másként, hiszen időnként még importáltak is egy-két keménylegényt. Az eredetileg ausztrál Kevin Muscat már néhány évet lehúzott Ausztráliában, amikor a Crystal Palace leigazolta, szóval tudták mit vesznek. A Palace-szal az első szezonjában feljutott a Premier League-be, így a legfelsőbb szinten is kipróbálhatta magát. Igaz, ez az első szezon nemcsak arról volt híres, hogy feljutottak, hanem hogy sikerült egy tömegbalhét elindítania a Norwich elleni meccs alkalmával. Klasszikus nehézfiúként nem maradhatott ki neki a Millwall sem az életéből. Egész pontosan az a Millwall, ami FA-kupa döntőbe jutott. És persze ez a Millwall játszott Budapesten is a Fradi ellen, Muscattal a soraiban. Csapatunkban többek közt azért is helye van, mert nevezték „senkinek”, illetve a "foci leggyűlöltebb figurájának" is.

Marco Materazzi

Milyen furcsa az élet. Marco Materazzi karrierjének talán leghíresebb mozzanatánál – amikor Zidane lefejelte őt – ő volt a szenvedő fél. Pedig ez nem volt gyakori. Pályája alatt kapott több mint 60 sárgát, és közel 30 pirosat. Ettől függetlenül az egyik legjobb védő volt a 2000-es években, pedig elég lassan indult be a pályája. 28 éves koráig klubról klubra vándorolt, és nem éppen a legmagasabban jegyzettek között. 2001-től viszont 10 éven át szolgálta az Intert, és megnyert vele mindent (nyilván azzal a kitétellel, hogy a Serie A címeket leginkább az olasz szövetség ajándékaként lehet értelmezni). 2006-ban pedig ugye azon a bizonyos vb-döntőn a mindent eldöntő fejes kulcsszereplője volt. Az biztos, hogy vele nem voltak unalmasak az Inter meccsek.

Sergio Ramos

sergio.jpg

Ramos legjellemzőbb mozdulatával nyitunk. Értetlen nézés a sporira. Nagy dilemma volt, hogy Pepe vagy Sergio Ramos kerüljön be a csapatba. A BL-döntő máig tartó hatása azonban Ramos oldalára billentette a mérleget. Vitathatlanul az egyik legjobb védő az elmúlt néhány évtizedben. Eredményességben még Materazzit is simán lekörözi, bár nyilván ehhez a Real és a spanyol aranygeneráció is kellett. Viszont durvaságban is minimum eléri olasz barátunk szintjét. A spanyol bajnokság és a BL történetében is ő kapta a legtöbb lapot. Közel kétszáz sárga és majd 20 piros van a neve mellett. És akkor ebben nincsenek benne az olyan apróságok, hogy a 2018-as BL-döntőben azért két sárgát simán kaphatott volna. Zárásként egy érzelmes videó róla:

Roy Keane

Cantona után Keane vette át a csapatkapitányi karszalagot a Unitedben. Ez a pozíció pedig kötelez. Egyrészt teljesítményben. Mindent megnyert a ManU-val, és ebben kulcsszerepe volt. Tényleg vezére volt a csapatnak, és a közösségnek. Másrészt egy kis keménykedésért ő sem ment a szomszédba. Sőt, azért időnként azért bőven túlment a határon. Természetesen a legemlékezetesebb a Haland eset, ahol egy korábbi sérelmet valami elképesztő durvasággal torolt meg. Haland pályája ezzel a mozdulattal véget is ért. Keane az üggyel kapcsolatban pedig nyilvánvalóvá tette, hogy szándékos volt, és nem bánta meg.

Joey Barton

Joey Barton talán a legkézenfekvőbb választás egy ilyen csapatba. Már csak azért is, mert néhány fentemlített kollégával szemben ő tényleg csak balhékkal került a hírekbe. Kapott börtönbüntetést civilként is, de csapattárssal való összetűzés miatt is. Rengeteg szabálytalanság és lap övezte pályáját, de a sikerek elkerülték, pedig elég sok meccset lenyomott az angol top ligában. Ellentmondásos pályáját valószínűleg a családi körülmények sem segítették. Testvére életfogytiglani börtönt kapott még 2005-ben. A balhéi mellett kevesebb szó esik arról, hogy erősen támogat egy függőségekkel küzdő embereket segítő szervezetet. Idén januárban pedig (kb. velünk egy időben) elindította podcastjét. Itt éritek el: https://podtail.com/podcast/the-edge-with-joey-barton/

Aldo Duscher

Kevés ember van a foci történetében, akit annyira tisztelünk, mint David Beckhamet. Ebből az elfogultságból is adódhat, hogy Aldo Duscher is helyet kapott a genyó csapatban. Duscher pályája döntő részét a Deporban töltötte, de nem a bajnok Súper Dépor időszakban, hanem egy évvel lekésve arról. Éppen egyébként Mauro Silva pótlására hozták, ami nem igazán sikerült. Kétségtelen, hogy nem volt rossz játékos, de mégsem például a spanyol kupa győzelemről maradt emlékezetes, hanem hogy lerúgta Beckhamet, akinek eltört a lába, és emiatt majdnem lemaradt a VB-ről.

Dennis Wise

Dennis Wise tagja volt a ’90-es évek Chelsea-jének, és így minden idők egyik legszimpatikusabb csapatának. Sőt, csapatkapitány volt ebben a Chelsea-ben, és nyert KEK-et, FA-kupát, angol és európai szuperkupát. Közben persze voltak kevésbé szimpatikus ügyei is. Egy taxissal való affér miatt például majdnem börtönbe kellett mennie. A Chelsea után a Leicesterbe került, ahol meg azért küldték haza, mert eltörte egy csapattárs orrát és állkapcsát. A legjobb családokban is előfordul. Pályája megkoronázása hol máshol lehetett volna, mint a Millwallban. Igen, ő is abban a Millwallban volt, amelyik játszott a Fradi ellen. Ráadásul játékosedzőként szerepelt, így például ő ragaszkodott Muscathoz is.

wise.jpg

Gennaro Gattuso

Kétségtelen, hogy Gattuso is egy igazi olasz legenda. Benne volt a 2006-os világbajnok csapatban, és a Milannal is mindent bezsebelt. A középpálya motorja volt minden csapatában. Igazi, agresszív pitbull, aki nem hagyta élni az ellenfelet, írjuk ezt a legnemesebb értelemben. Csak néha egy kicsit nála is leereszkedett a köd. Egyszer pofán csapta Ibrat még annak ajaxos idejében, de Poulsennel is voltak problémái még egy Schalke elleni meccsen. Edzősége nem telik lényegesen máshogy. Idén tavasszal a Tottenham kispaddal zördült össze. De mi így szeretjük.

Zlatan Ibrahimovic

Az eddig felsoroltak is ellentmondásos játékosok, de ebben talán mindenkin túltesz Ibra. Egyrészt egy zseni, amiért nem lehet őt igazán utálni. Másrészt viszont van egy olyan stílusa, ami miatt nehéz nem utálni. Önmagában komoly teljesítmény, hogy mindhárom nagy olasz csapatban megfordult. Ennyit a klubhűségről. Gyakorlatilag nem volt olyan csapata, ahol ne fenyített volna be egy-két csapattársat. Többet verekedett edzéseken, mint egy átlag boxoló. Nem véletlen, tiszteletbeli feketeöves taekwondoban. Eközben viszont klubszinten a BL-en kívül mindent megnyert. Támogatja az ENSZ élelmezési programjait, és legutóbb a barlangból kiszabadult thaiföldi gyerekeket lepte meg egy tv-show-ban.

Torghelle Sándor

Zárásként ki más lehetne a csapatban, mint a magyar Ibrahimovic, Torghelle Sanyi. A levegő ura a többiektől eltérően nem nyert sok mindent. Azt gondolná az ember, hogy ilyen múlttal számtalan bajnoki cím kötődik a nevéhez, de nem. A válogatottban viszont 42 meccsen lőtt 11 gólt, ebből kettőt a németek elleni legendás győzelem alkalmával. Egy barátságos meccsen. Az utóbbi 30 év legkomolyabb válogatott sikerében, az EB részvételben már nem volt szerepe. Ettől függetlenül ő is egy igazi harcos, aki időnként egy kicsit túlment a határon. Ma már nem rúgja fel az embereket a holdra, de 15 éve még simán megtette. Kedvenc, „spori, labda volt” jelenetünk alul. A jelenet legjobb része, hogy ezért sárgát kap.

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!

Karácsonyra pedig egy könyvvel készülünk nektek: 50 focisztori 30-asoknak. Hamarosan a könyvesboltokban lesz!

A „leggyűlöltebb” csapat

A 11 kedvenc áruló focistánk

„Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy - úgyszólván - élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.” – mondta Bill Shankly. Egy-egy nagy kedvenc eligazolása pedig tökéletesen bizonyítja is ezt a tételt. Ilyenkor van az elmaradt ünneplés (amiről múltkor írtunk), vagy valami sokkal durvább, ha éppen az ősellenséghez igazol hősünk. Összeszedtünk egy szuper csapatot, amelyek közül mindenki megtette ezt.

szucs_lajos.jpg

Persze szokásunkhoz híven szabályokat is felállítottunk (és egy-két esetben megszegtünk). Az egyik ilyen volt, hogy közvetlen az ősellenséghez menjen. Így kimaradtak az olyan igazoló specialisták, mint pl. Ibrahimovic, aki az Interből csak egy barcelonai kitérő után ment Milanba. Vagy Samuel Eto’o, aki bár minimálisat játszott a Realban és Mallorca után ment Barcelonaba (a madridi évekre egyébként sem szívesen emlékezett). A másik pedig, hogy tényleg ősellenség legyen a csapat, ne csak valami átlagosan nem szeretett ellenfél. Ebben persze az a nehézség megvan, hogy kit számítsunk ősellenségnek. A Real-Barca mondjuk sima, vagy a PSG-OM, még egy Bayern-Dortmundnál is elég nagy a megegyezés. De például Liverpoolnak Everton legyen vagy MU? Chelsea-hez kit kössünk, Millwall vagy West Ham, vagy bármelyik észak-londoni? A listánk így megint szubjektív, és kommentbe jöhetnek a továbbiak. Lássuk a csapatot:

Szűcs Lajos – Ashley Cole, William Gallas, Sol Campbell, Abel Xavier – Lorik Cana, Rósa Dénes, Luis Figo, Mario Götze – Luis Enrique, Christian Vieri

Szűcs Lajos

Rögtön egy jó nagy kivétellel kezdünk. Persze betehettük volna Neuert is, és vitatkozhatunk azon, hogy a Schalke mennyire ősellenség, de Lajost vétek lett volna kihagyni. A kis magyar focivilágban egyszerűen ennél nagyobb balhé igazolásból talán nem volt is az elmúlt 20 évben. Szűcs, bár kétéves kaiserslauterni kitérő után, de az Újpestből került a Ferencvárosba. Újpesten nagy kedvenc volt, annak ellenére, hogy a Fradiban nevelkedett, így amikor hazajött, vérig sértette az újpestieket azzal, hogy a Fradi mellett döntött. Nem telt el úgy derby utána, hogy a lilák ne találták volna meg.

Ashley Cole

Cole már ifiben is az Arsenalban volt, majd felnőttben is hét évet eltöltött a klubnál. Szinte mindent meg is nyert (ok, mindent, amit az Arsenallal lehet), de nemzetközi porondon azért nem jutott semmi. Mourinho pedig rá is állt, hogy elvigye, ami elég botrányos körülmények között sikerült. Tiltott tárgyalásokért meg is büntették, és ezután még egy évet várnia kellett, hogy tényleg a Chelsea-hez kerüljön. Az Arsenal szurkolók szívében ez nyomot is hagyott. Ahogy éneklik: Ashley Cole is a Chelsea batty boy. Mondjuk Cole viszont a Chelsea-vel végre BL-t is nyert, szóval valószínűleg nem annyira zavarja a nóta.

William Gallas

Az Ashley Cole-féle átigazolásnak volt egy másik érintettje: William Gallas. Az Arsenal és a Chelsea közötti üzlet részeként ő átkerült az Arsenalba. Cole-lal szemben pedig rendesen meg is szívta a lépést. A Chelsea-vel otthon ő is sikeres volt, de az Arsenallal már nem nyert semmit. Se otthon, se nemzetközi porondon. Igaz, a pletykák szerint valójában ő nem is akarta otthagyni a Chelsea-t, csak belekényszerítették. Így ebben az esetben inkább ő lehetett mérges, és nem a Chelsea. Gallas a történetét még megfejelte azzal, hogy az Arsenal után elment a Spurs-be, így ő lett a Londonon belül vándorlás koronázatlan királya.

Sol Campbell

Angliában valószínűleg lehet valami a levegőben, amiért a védők szeretnek riválishoz igazolni. Ráadásul a botrányos körülmény is szükséges. Sol Campbell több mint 250 Spurs-meccs után döntött az Arsenal mellett. Ráadásul ezzel nem pusztán a legnagyobb riválishoz ment, de még jól át is ejtette a klubot. A Spurs meg akarta tartani, és Campbell hitegette is őket. Majd mikor lejárt a szerződése szépen át is ment ingyen az ágyúsokhoz. Nagy örömmel fogadták, amikor már Arsenal-mezben tért vissza.

Abel Xavier

És, hogy ne szakadjunk el Angliától, zárjuk a védelmet Abel Xavierral. Az ő sztorija azért is nagyon érdekes, mert az Evertonból igazolt a Liverpoolba. Márpedig a két klub rivalizálása annyira erős, hogy ilyen eset korábban alig fordult elő. Szám szerint háromszor. Mondjuk az Everton ennél jobban már csak azt sajnálhatta, hogy míg 1999-ben 1.5 millió fontot adott érte, addig 2002-ben már csak 800 000-et kapott. Nem véletlen, hogy a vörösök is csak egy szezonra tartották.

Lorik Cana

Fiatalabbak kedvéért érdemes felidézni, hogy a PSG-nek nem volt mindig katari tulajdonosa. Így voltak pénzügyileg nehezebb időszakok. Nem, nem csak az öreg Djorkaeff idejének kalandjairól van szó. Még a 2000-es években is. Sőt, volt olyan, amikor hárman egyszerre mentek át az OM-be (emlékeim szerint ekkor írta ki a Boulogne Boys, hogy „csak a patkányok hagyják el a süllyedő hajót”, de ennek nyomát nem találtam). Cana is a PSG-ből ment Marseille-be, ahol hamar bejátszotta magát a csapatba. Még kapitány is lett, és nagy közönség kedvenc. A PSG ellen is szerzett több gólt is, és nem maradt el az öröm sem. Mindenki másként csinálja.

Rósa Dénes

A hazai futball iránt érzett rajongásunk miatt a középpályáról nem hiányozhat Rósa Dénes sem. Az ő története sajátos a listán, hiszen nem volt meghatározó Újpesten. Nem is játszott sokat. Akkora figyelmet, mint Szűcs Lajos nem is kapott a szurkolóktól. Aztán mégis sikerült a középpontba kerülni, amikor egy derby-re „MOCSKOS LILÁK” feliratú gipsszel készült.

rosa1.jpg

Luis Figo

Talán a leghíresebb árulás Luis Figohoz kötődik. Miután a Barcelona kötelékeiben eltöltött öt évet, megnyert Spanyolországban mindent, és még egy KEK-et is, eligazolt a Real Madridba. Átigazolásokban egyébként is volt már múltja. A Barcaba is úgy került, hogy még Sporting játékosként aláírt a Juventushoz és a Parmahoz, így eltiltották az olasz ligától. Maradt a Barca, és 5 nagyszerű év, ami után a Real rekord áron vásárolta ki. Ezután jött az emlékezetes visszatérés a Camp Nou-ba repülő üvegekkel és disznófejjel.

Mario Götze

A Dortmund korábbi és mostani játékosa épp a Bayernhez igazolt néhány évre, mielőtt lejtőre került a pályája (mondjuk szeretnék én ilyen lejtőn lenni). A BVB drukkerek között hatalmas felháborodást váltott ki a lépés. Amikor ellenfélként jelent meg Dortmundban, végig fütyülték. Mentségére, ő Canával szemben tudta, hogy nem illik örülni. Hiába az ellenséges hangulat visszafogta magát. Ez már csak azért is volt szerencsés előrelátás, mert visszatért Dortmundba. Most viszont már egyre kevesebbet idézi azt a játékost, akinek a távozását sajnálták.

Luis Enrique

Luis Enrique Figoval ellentétes utat járt be minden szempontból. A Realból ment a Barcaba, és ráadásul ingyen. Elmondása szerint nem nagyon érezte azt, hogy számítanak rá Madridban, és megbecsülik őt, ezért is lépett le. A szurkolók ezt kicsit másként értékelték, és nem nagyon bocsájtottak meg neki. Ebben az sem segített, hogy elég eredményes volt a Real ellen. Később ráadásként edzőként is a Barcelona kötelékeiben dolgozott hosszan, így a rossz viszony megmaradt.

Christian Vieri

Zárjuk a sort Vierivel, aki szintén kicsit kakukktojás. Talán rá haragudtak a legkevésbé a listán szereplők közül. Mondjuk rá nem is lehet igazán haragudni, mert máig a menő focista prototípusa. Ráadásul az ő karrierútjában is volt minden. Szinte az összes olasz csapatot megjárta, mire ikon lett az Interben. Az Interrel pedig akkor bontott közös megegyezéssel szerződést, amikor már látszott, hogy nincs formában sérülései miatt. Bár 2 évre írt alá a Milannal a mi Bobonk, de csak 8 meccset nyomott le. Egy elképesztő kesze-kusza levezetés után pedig most már az Insta sztárja.

 christian-vieri.jpg

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!

 

Focista szokások, amiket utánoztunk

Az 5 kedvenc focista szokásunk

Miután Firmino szemét majdnem kinyomták, egészségi okokból szemüveget kellett vennie. Jürgen Klopp meg is jegyezte, hogy „Edgar Davids visszatért”. A fiatalabb generáció talán már nem is emlékszik Davids-ra, és a szemüveges időszakára, de mi régi rajongók sohasem felejtjük. Már csak azért sem, mert ezt a vagányságot is utánoztuk, mint oly sok minden mást. Most összeszedtük, miket is utánoztunk.

davids2.jpg

Ahogy a játékosok sportolókból egyre inkább bálványokká váltak, egyre több szem tapadt rájuk folyamatosan, és minden apró mozzanat külön jelentőséget kapott. Ezért van, hogy a gyerekek, amikor még semmi közük a focihoz, már akkor megkoreografálják a gólörömöt, könyökvédőt hordanak, stb.. Mi sem voltunk különbek gyerekkorunkban, és a ’90-es évek szinte összes focista szokását egyikünk-másikunk felvette.

Öltözködési csintalanságok

A fociban mindig voltak teljesen felesleges, szinte értelmetlen szabályok. Jelenleg talán az egyik legidegesítőbb az úgy nevezett „Law 12”, vagyis a túlzott gólörömöt szabályozó rendelet. A ’90-es években hasonlóan érthetetlen volt a mez betűrésének rendületlen ellenőrzése. Talán nem csak a mi fejünkben ragadt meg, hogy a pályáralépés már-már olyan volt, mint egy reptéri biztonsági ellenőrzés. Meztapogatás, egyik stoplis, másik stoplis, esetleg fülbevaló leragasztás vizsgálata (pl. Marek Penksa-nál állandóan), majd pályára lépés. Persze ezután 4 másodperccel a beálló játékos már tűrte is ki a mezt. Nicsenko például az emlékeimben mindig kitűrt mezzel jelenik meg. Ezt a csibészséget pedig sokkal könnyebb volt utánozni, mint NB1-es gólkirálynak lenni, úgyhogy csináltuk is rendületlenül. Ehhez hasonlóan az öltözködési szabályok megszegéseként, főként az olasz focisták szerették letolni félig-háromnegyedig a sportszárat. És mi is…

totti_1.png

Felhajtott gallér

A fentiek persze eltörpülnek a ’90-es évek legmenőbb focis öltözködési szokása mellett, amit a történelem talán legmenőbb focistája terjesztett el. Nem másról van szó természetesen, mint Eric Cantonaról és a felhajtott gallérról. Őt nemcsak mi, és még pár száz – ezer gyerek utánozta, de jó pár focista is. Ne feledkezzünk meg például az egyik legjobb magyar védőről, Hrutka Jánosról, aki állandóan felhajtott gallérral futott ki a gyepre. Bár a mezekről fokozatosan eltűntek a gallérok, azért ha felveszem a ’98-as mexikói mezemet, még mindig felhajtom a gallért, és tisztelgek a színészként is legendás Eric előtt.

king-eric-cantona-is-number-seven-e1449670313801.jpg

Napszemüveg

Menőségben csak egy hajszállal maradt el Cantonatól Edgar Davids, aki pedig szemüvegével teremtett divatot. Pedig mi sem állt távolabb tőle, mint a divatteremtés. Becenevén pitbull a szemüveget glaukóma (zöld hályog) miatt volt kénytelen hordani. Persze egy magunk fajta tizenegynéhány éves gyereket ez kevésbé érdekelt, és a piacról beszereztük a hasonló szemüvegeket. Ezek persze semmi ellen nem védtek, de legalább borzasztó zavaró volt bennük játszani. Az érzés miatt megérte.

davids.jpg

Rágózás

Kihagyhatatlan, örök klasszikus szokás minden sportban: a rágózás. Valószínűleg senki sem tudja honnan indult. Nekünk elsőként focisták közül Ciro Ferrara jut eszünkbe, de nem feledkezhetünk meg a kosaras Michael Jordanről sem. Az ikonikus rágózó pillanataikon biztosan nagyon sokat nyert az iparág, és biztosan sok halálközeli élményt okozott a fiatal sportolóknak, akik őket utánozva félrenyeltek. A menőségért meg kell szenvedni.

Orrtapasz

Végül pedig ne feledkezzünk meg az orrtapaszról. Szerintem pontosan senki sem tudja, hogy mire is volt jó. Valaki azt fejtegette egyszer, hogy mechanikusan is tágítja az orrlyukakat, így több levegő jut be, illetve valamilyen hatóanyag is van benne, ami tovább segíti a légzést. Hogy ebből mi igaz, sosem derül ki. Mi, amikor utánoztuk, egyszerű ragtapaszt használtunk. Hatása nem volt, de egy percig Joao Pinto lehetett az ember. Aztán pedig csukafejes helyett egyszerűen esett egy nagyot (Joao Pinto hibátlan csukafejese pedig alulm, vagy itt).

 

Ti miket csináltatok?

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!

süti beállítások módosítása