A Nemzetek Ligája sorsolás kifejezetten kedvezően sikerült magyar szempontból. Ez persze nem azt jelenti, hogy biztosan kijutunk, de az esély legalább a sorsolás után is megmaradt. Pedig a nevek egyáltalán nem hangzanak könnyűnek, hiszen Romániával és Bulgáriával is egy ágon vagyunk Izland mellett. De szerencsére ezek a csapatok nem épp fénykorukat élik. Sőt, talán az elmúlt 30 évben épp most a leggyengébbek, leszámítva persze Izlandot (mondjuk Magyarország esetében is nehéz eldönteni, mikor épp mennyire gyenge). A szebb napokra emlékezve összeraktuk a csoport a retro álomválogatottját – persze kis részrehajlással.

Érdekes módon az összes országban inkább támadó szellemű játékosok voltak igazán nagyok ebben az időszakban, úgyhogy egy 3-5-2-őt választottunk, ahol a középpályán így is többen összevesznének a labdán, és mondjuk Berbatov még így is kimaradt.

Király Gábor

A szívünk persze hazahúz, úgyhogy ki mást tettünk volna be a kapuba, mint Király Gabit. Ezen a poszton ráadásul egyik országban sem volt akkora extraklasszis az elmúlt 30 évben, akinek vitathatatlanul helye lett volna. Stelea ugye elég mozgalmas karriert futott, Lobont meg elég sok sérülés miatt sohasem tudott teljesen kibontakozni. Gabinak viszont sohasem felejtjük, amikor az első válogatott meccsén fogta Polster büntetőjét. Ahogy a 2016-os EB-t sem. Azt a stabilitást, magabiztosságot, amit ő adott.

Trifon Ivanov

Trifon, ahogy az összes általunk választott bolgár, tagja volt annak a bizonyos ’94-es csapatnak, amelyik a végén éppen lecsúszott a bronzról. Ok, 0-4 volt, de akkor is bronzmeccsen. Trifon pedig a korszak legjobb bolgár védője volt. 1996-ban még az ország legjobb labdarúgója címet is elnyerte. Nem utolsósorban azért, mert a Rapid Wiennel éppen ebben az évben jutott KEK-döntőbe, amit aztán a PSG ellen 1-0-ra elvesztettek. Hozzá kell tenni, egy elég potyaszagú góllal, amit N’Gotty vagy 35-ről eresztett meg Djorkaeff legurítása után, és Konsel eléggé benézte. De hát nem akármilyen Párizs volt az Lokóval, Djorkaeffel, Rai-val, Lamával. Érdekesség, hogy a kezdőben Trifonon kívül egy légiós volt a Rapidnál: egy bizonyos Carsten Jancker. Trifon fájdalmasan hamar, 50 évesen meghalt infarktusban, de mi sosem felejtjük.

Gheorghe Popescu

Válogatottunkban a védők igazi KEK-specialisták lettek. Popescu éppen egy évvel Trifon után játszott KEK-döntőt, ugyanúgy a PSG ellen. A nagy különbség, hogy ő a Barcelona színeiben győztesként hagyta el a pályát. Az eredmény ugyancsak 1-0 volt, gólszerző pedig nem más, mint az igazi Ronaldo. Önmagában már ez is sokat mond. Bekerülni abba a Barcelonába többek közt Figo, Ronaldo, Vítor Baia és a többiek mellé elég komoly kis ajánlólevél. Az ilyen arcok miatt is imádtuk a KEK-et, amiről könyvünkben is írunk. Emellett 6-szor volt az év játékosa Romániában, nyert bajnokságot Romániában, Hollandiában és Törökországban is. És persze tagja volt annak a ’98-as román válogatottnak, amelyik Anglia és Kolumbia előtt lett csoportelső, hogy aztán a 16 között kikapjon a későbbi bronzérmes horvátoktól.

Dan Petrescu

A védelmet nem is zárhatja más, mint Dan Petrescu. Nemcsak azért, mert ő volt az egyetlen román játékos, akit kifejezetten kedveltem, de a KEK - mint a védelmet összekötő kapocs - nála is megjelenik. Petrescu a 90-es évek második felének Chelsea-jében volt abszolút alapember. Így ott volt az 1998-as KEK-döntőben is, ami változatosság kedvéért 1-0-ás eredményt hozott. Ebben az esetben a Chelsea nyert Zola góljával a Vfb ellen. Ezt a Chelsea-t azért is imádtuk, mert a retro időszakunk egyik legkomolyabb jelensége, a játékos-edző szerepkör itt megjelent a zseniális Viallival. Talán mondani sem kell, hogy annak a bizonyos ’98-as szőke román csapatnak is a tagja volt Petrescu. A képen 2-es mezben.

Dárdai Pál

A mi Palinkat több okból sem tudjuk kihagyni egy ilyen csapatból. A legfőbb ok, hogy az ő mentalitása a legnagyobb hiánycikk a magyar fociban. Munkával tényleg nagyon sok minden ellensúlyozható. Ő megmutatta, hogy hogy lehet magyarként is egy topligás klubban legendává válni. És lehet, hogy még a kortárs magyar játékosok közül sem az övé legnagyobb eredménylista, de ő lett egyedül valódi klublegenda.

Lisztes Krisztián

Hogy mennyire összekötötte csapatunk útját a KEK: Lisztesről az első és legfontosabb, hogy ott volt (bár csak a keretben) a Vfb-ben a ’98-as KEK-döntőn, amin ugye a Petrescu-féle Chelsea nyert. Persze róla nem ez az első, ami eszünkbe jut, hanem hogy „Lisztes lődd már be”. Talán senki nem vitatkozik azon, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb magyar klubteljesítménye volt a ’95-ös BL-menetelés. Az akkor még 16 csapatos sorozatban ott lenni a csoportban már maga csúcs volt. Aztán az 5 pont, meg a Real elleni X a hab a tortán.

Jordan Lecskov

A jellegzetes, karakteres arcú Lecskov szintén kihagyhatatlan egy ilyen összeállításból. A ’94-es vb-n éppen az ő góljával mentek tovább a 4 közé a bolgárok a németek ellen. Itt már ugye elfogytak, és a maradék két meccset elvesztették, de azt hiszem, kiegyeznénk mi is egy ilyen elfogyással mondjuk 2022-ben. A rossz nyelvek szerint egyébként ez a csapat végig itta, dohányozta a vb-t, ami azért segített az elfogyásban. Lecskov arca mindenesetre önmagában még nem tudta cáfolni ezt a pletykát. Ezzel együtt is a Mágusnak (valószínűleg Verebes tiszteletére) becézett játékos tényleg zseniális irányító volt. Nem véletlen került a HSV-be, majd Marseille-be. Az élete aztán más irányt vett. Már karrierje végén is volt némi elszámolási vitája a Besiktassal, aztán meg szülővárosa polgármestere lett. A helyiek ennek nem felhőtlenül örülnek, mert az infrastruktúra-fejlesztések és Lecskov szállodái sok esetben érdekes mód egymásra találnak.

Gheorghe Hagi

Juve szurkolóként nehéz másra gondolni Hagival kapcsolatban, mint hogy iszonyatosan lerúgta Contét a 2000-es EB-n. Bár ez is elég jellemző volt rá, de nem ettől lett a beceneve a Kárpátok Maradonája. Mondjuk a botrányos viselkedésben, agresszióban is hasonlított az argentinra, de még inkább a cselezőkészségében, gyorsaságban, sokoldalúságban. Kb. bármilyen támadó poszton bevethető volt, de leginkább klasszikus 10-esként érezte jól magát. A Steauában pont lemaradt a BEK-győzelemről, mert utána került csak oda, de azért elég komoly kis eredménylista van a háta mögött. Játszott a két spanyol gigásznál, de meglepő módon az egyetlen európai sikere a Galatasaray-hoz kötődik. Az a bizonyos UEFA-kupa.

Kraszimir Balakov

Aki idáig eljutott már kitalálhatta, hogy Balakov is kihagyhatatlan lesz. Igen, ő is ott volt a Vfb KEK-döntőjében. Sőt, Lisztessel szemben ő játszott is. Lisztes később éppen Balakov helyén játszott, amikor a bolgár már épp kifutóban volt. Azért a valósághoz hozzátartozik, hogy a Vfb csúcsidőszaka leginkább mégis a Balakov, Elber, Bobic hármashoz kötődik. Sőt, a klub történet legjobbjának választották. Természetesen ő is részese volt a ’94-es bolgár menetelésnek. Mondjuk sztoicskovi magasságba azért nem ért.

Eidur Gudjohnsen

A kiegyensúlyozottság jegyében a csatársorból kihagyhatatlan lett a legjobb izlandi exportcikk. Már csak azért is, mert az egész csapatból az egyik legeredményesebb. Nagyon komoly, hosszú időszakot töltött a Chelsea-nél 2000 nyarától (így éppen elkerülve Dan Petrescut). Ráadásul abszolút alapember volt a klubnál. Nyert két PL-t meg egy-két apróbb kupát. Legnagyobb sikerét aztán mégis a Barcelonával érte el, hiszen ott nyert BL-t. A válogatottal ott volt a 2016-os EB-n. Ellenünk épp játszott is, de csak az egyenlítő gólunkat nézhette a pályán.

Hriszto Sztoicskov

A KEK-szerepét, ahol lehet elsütjük, úgyhogy Sztoicskov esetében is álljon itt rögtön: ő is részese volt a Barca 1997-es KEK-sikerének. Annyi plusz, hogy ő ezen a KEK-en kívül nyert a klubbal BEK-et is ’92-ben. Ebben az évben egyébként második lett az Aranylabda szavazáson, amit aztán ’94-ben meg is nyert. A Barcában eltöltött összesen hét szezon után aztán bejárta a világot, és elég furcsa helyeken is megfordult. Ezt a szokását pedig azóta sem hagyta el. Mostanában pedig videó-üzeneteket küld hozzánk.

Ha tetszett a poszt, olvass további focisztorit új, Még 50 focisztori című könyvünkben. Kapható a Libriben.