Minden évben eljön az ideje, hogy néhány nagy kedvenc szögre akassza a csukát, és életében először alapozás nélkül töltse a nyarat. Sokuknak ez biztos megkönnyebbülés, de a szurkolóiknak csak az üresség marad. Nézzük, kik voltak a 2019-ben visszavonult játékosok közül a legnagyobb egyéniségek, akik a legjobban fognak hiányozni.
Petr Cech
A fejfedős kapus. Aki egy rögbisisakhoz hasonló fejvédővel játszott 2007. óta. Sajnos a fejvédő használatát egy nagyon veszélyes sérülés indokolta: Cech 2006-ban egy Reading elleni meccsen ütközött az ellenfél játékosával, Hunttal. Az eset után le kellett cserélni a cseh kapust, sőt, a helyére beálló kolléga, Carlo Cudicini, szintén megsérült, őt is levitték, így Jonh Terry védett a meccs utolsó perceiben.
Cech sérülése súlyosabb volt, mint először hitték, hiszen koponyatörést szenvedett, így nagyon kellett vigyáznia a fokozatossággal, ezért 1 egész évet kihagyott, visszatérése óta pedig csakis a védjegyévé vált eszközzel játszhatott.
Egyébként egy elképesztően jó és megbízható kapus volt, aki legszebb éveit a Chelsea-vel élte meg, és aztán volt képe a városi rivális Arsenalhoz igazolni.
John O’Shea
A 118-szoros válogatott ír játékos egy másik korból maradt itt. Abból a korból, amikor még a Fergusson Baby-k együtt játszottak a Manchester Unitedben. Ők voltak Giggs, Beckham, Scholes, a két Neville és Butt.
Ők ifista koruk óta együtt játszottak, és Sir Alex Ferguson legendás csapatának alapját jelentették, olyan hűséges játékosokkal kiegészülve, akik több mint 10 évig szolgálták a klubot!
A legfontosabbak közülük Roy Keane, Rio Ferdinand, Dennis Irwin, Darren Fletcher, Wes Brown, Ole Gunnar Solksjaer (a csapat jelenlegi menedzsere) és Wayne Rooney. Na meg John O’Shea, aki egy igazi csapatember volt, alapvetően védő, de ha kellett, csatárként is játszott.
Andrea Barzagli
A bejegyzés írója szerint az elmúlt 10 év legjobb olasz védője volt a Fal becenevű Andrea Barzagli. Az ő története is különös, hiszen a 2006-os világbajnoki címe után Németországba igazolt, de nem igazán jött ki a lépés neki Wolfsburgban, szinte teljesen leírta magát.
Aztán egy szép napon csörgött a telefon:
- Ciao Andrea, Alex vagyok, nincs kedved a Juventusba igazolni?
Kérdezte Alessandro Del Piero a vonal másik végén. A meghökkent Barzagli először tréfát sejtett, ahogyan a Juventus drukkerei is, akik nagyon nem értették, mit lehet kezdeni egy kiégett és öregedő sztárral, akit 300.000 euróért (!!!) adott oda a klubja.
Barzagli szerencséjére hamarosan érkezett Antonio Conte, aki kitalálta a 3-5-2-es rendszert, amiben Bonucci és Chiellini mellett, a védelem jobb oldalán kapott helyett Barza. A nagy BBC, a hátuk mögött Buffonnal, a Juve történetének egyik legjobb védelmét alkotta, ami a csapat történetét ismerve nagyon nagy szó.
Juan
Az európai szurkolók a Leverkusenből és a Romából ismerhetik Juant, akivel kapcsolatban először azt akartam írni, hogy ő azért annyira talán senkinek nem fog hiányozni - gonosz lett volna ilyet mondani, hiszen 79-szeres brazil válogatott, ami valami eszement kemény teljesítmény, ahogyan a római és leverkuseni 5-5 év kezdőként is az. Sajnos a világversenyek keretéből szinte mindig kimaradt, ezért nem tartozik a legismertebb brazil sztárok közé.
Yossi Benayoun
Benayounnal kapcsolatban mindig arra gondoltam, hogy egy övéhez hasonló pályafutást szeretnék látni már végre egy magyar játékostól is. Már 18 évesen válogatott volt, gyorsan a Maccabi Haifa kulcsemberévé vált, és 22 évesen elkezdte a nagy európai vándorlást, de ő nem a Serie A tartalékcsapat - Serie B kölcsön - Angol másodosztály - Fradi vonalat járta be, hanem a kicsivel impozánsabb Racing Santander, West Ham, Liverpool, Chelsea, Arsenal utat tette meg. Az angol nagycsapatokban soha nem vált igazi sztárjátékossá, de ott volt, és játszott, a Poolban például minden évben 30 meccs fölött, picit irigykedünk a pályafutására.
Xavi
Ő egy korszak, egy focifilzófia, egy kultikus történet központi eleme, ráadásul katalánként, saját nevelésű játékosként lett a Barcelona valaha volt legjobbja. Igen, blog kollektívánk szerint ő bőven Messi feletti jelentőséggel bír - majd nézzétek meg, hány BL-t nyer a Messivel, de Xavi nélkül felálló Barca...Eddig egyet sem, 4 év alatt, és ez nem is fog változni.
Zidane, Pirlo és Xavi, a generációnk középpályás istenei. Róluk csak szuperlatívuszokkal dobálózva és végletesen elfogódottan tudok beszélni, ráadásul Xavi eredményei két lapot is megtöltenének, szóval ne akarjatok több ömlengést, legyen elég annyi, hogy Xavit nem látjuk többé a pályán, és ez maga a tragédia.
Bár kicsit már az is az volt, hogy az elmúlt években (2015-ös távozása után) már csak Katarban láthattunk bohóckodni, már aki erre kíváncsi volt...
Yaya Toure
A 2010-es évek legmeghatározóbb afrikai labdarúgója volt Yaya Touré, akinek testvére, Kolo is a legmagasabb szinten játszott.
Touré első nagy erőpróbája a Barcelona kezdőcsapatába kerülés volt, ami úgy igazán soha nem sikerült neki, ezért 2010-ben a Manchester City-be igazolt. Az egykor lesajnált munkáscsapat új tulajdonosaival világmegváltó projektbe kezdett 2008-ban, és e projekt legfontosabb játékosai Yaya Touré, Kompany és Aguero voltak.
Yaya félelmetes fizikuma és tökéletes technikája révén korlátlan úr volt a középpályán, eleinte csak védekező középpályásként, később a modern box-to-box középpályások ideáltípusaként, a teljes pályát bejátszva szerepelt. Egyik szezonjában például 20 Premier League gólig jutott, ami abszolút Frank Lampard-i magasság egy középpályástól.
Wesley Sneijder
Az Ajaxnál minden évtizedben gyártanak egy ifjú szupercsapatot, aminek sztárjait aztán a komplett klub elit próbálja magához édesgetni (lásd de Ligt a Juvéban, de Jong a Barcában).
A legendás Davids-Seedorf-Kluivert féle csapat és napjaink amszterdami sikercsapata közt félúton volt egy másik zseniális ajaxos generáció, 2004-ben Ronald Koeman vezetésével például az alábbi fiatalok voltak a holland bajnokságot nyert csapat tagjai:
Stekelenburg (20 éves), Heitinga (19), Vermaelen (17), Maxwell (21), Grygera (23), van der Vaart (20), Nigel de Jong (18), Pienaar (21), Babel (16), Ibrahimovic (21).
Döbbenet. És ott volt még a csapat legfontosabb láncszeme, az irányító Wesley Sneijder, aki a Vb ezüstérmes holland válogatott vezére volt, 134 válogatott fellépésig vitte, klubszinten pedig megnyerte a BL-t a Mourinho-féle Interrel. Kevés, ha azt mondjuk: hiányozni fog.
Arjen Robben
A másik nagy holland sztárnevelde, a PSV is adott jónéhány csillagot a világnak. Közülük az egyik legjobb Arjen Robben volt.
A PSV után a Chelsea volt Robben első külföldi csapata, aztán jött a Real, ahol szerintem nem igazán értették meg a holland zsenit. Nem ő volt az egyetlen meg nem értett holland a Realban: Sneijder, van der Vaart és Huntelaar sem tündökölt Madridban.
Szerencsére Robben 25 évesen megtalálta élete csapatát, ahol tökéletesen ki tudott bontakozni: a Bayern Münchennél Frank Ribery-vel 10 évet játszottak együtt, és kettejük párosa legendássá vált, mindent megnyertek, amit meg lehet, és nagyon nehéz lesz a Bayernnél pótolni a nagy párost (Ribery a Fiorentinához igazolt).
"ennyi volt tesó"
Robin van Persie
Mondhatnánk, hogy ennyi sztár visszavonulásával nehéz év ez a holland focinak, de az ajaxos fiúkat elnézve bőven van utánpótlása a klasszisoknak.
Valamiért csatár poszton viszont senki nem tudta megközelíteni Robin van Persie-t, így az ő hiánya komoly gondot okozhat, visszavonulása óta például Ryan Babel az első számú csatár az oranjéban.
Van Persiet pótolni amúgy is szinte lehetetlen. Ő a harmadik nagy holland csapat, a Feyenoord neveltje volt, pályafutása legszebb éveit pedig az Arsenalban töltötte.
102 válogatott meccsen 50 gólt szerzett, köztük azt a gólt a 2014-es Vb-n Spanyolország ellen, ami minden idők legszebb csukafejeséből született. Legalább ötvenszer megnéztem már, és még mindig beleborzongok:
Fernando Torres
Torres, azaz a Kölyök, már 19 évesen az Atletico Madrid csapatkapitánya volt. Vb és Eb győztes, BL-t döntőt nyerő gólt szerzett - azaz az elmúlt 20 év egyik legkiemelkedőbb karrierje az öve. 110-szer volt válogatott a spanyol foci magasan legsikeresebb éveiben.
Mégis egy picit fura érzése van az embernek, ha a pályafutását úgy igazán megvizsgáljuk. A Liverpool után ugyanis a Chelsea-be igazolt, és ott valami eltört benne. Neki legyen mondva, hiszen ilyen “törött” állapotban is nyert egy BL-t és még egy Eb-t.
Fájó volt látni a TV-ben, ahogy Torrest japán klubja búcsúztatja. Kevés kínosabb és dühítőbb jelenség van, mint amikor a focit kulturálisan nem értő emberek próbálják mímelni a rajongást, a szeretett legendáink pedig kelletlenül mosolyognak katari, indiai és kínai pályákon. Torres helyében az alábbi búcsúbeszédet mondtam volna: “hölgyeim, uraim, köszönöm, de ti engem nem tudtok elbúcsúztatni”
Erről Franco Baresi San Siro-beli búcsúmeccse jutott eszembe, aminek a végén sírtam, mint a gép. Juventus drukkerként. A retró foci rajongók nevében kérjük: több valódi érzelmet a fociba, és több tiszteletet a legendáknak!
Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!
