„Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy - úgyszólván - élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.” – mondta Bill Shankly. Egy-egy nagy kedvenc eligazolása pedig tökéletesen bizonyítja is ezt a tételt. Ilyenkor van az elmaradt ünneplés (amiről múltkor írtunk), vagy valami sokkal durvább, ha éppen az ősellenséghez igazol hősünk. Összeszedtünk egy szuper csapatot, amelyek közül mindenki megtette ezt.

Persze szokásunkhoz híven szabályokat is felállítottunk (és egy-két esetben megszegtünk). Az egyik ilyen volt, hogy közvetlen az ősellenséghez menjen. Így kimaradtak az olyan igazoló specialisták, mint pl. Ibrahimovic, aki az Interből csak egy barcelonai kitérő után ment Milanba. Vagy Samuel Eto’o, aki bár minimálisat játszott a Realban és Mallorca után ment Barcelonaba (a madridi évekre egyébként sem szívesen emlékezett). A másik pedig, hogy tényleg ősellenség legyen a csapat, ne csak valami átlagosan nem szeretett ellenfél. Ebben persze az a nehézség megvan, hogy kit számítsunk ősellenségnek. A Real-Barca mondjuk sima, vagy a PSG-OM, még egy Bayern-Dortmundnál is elég nagy a megegyezés. De például Liverpoolnak Everton legyen vagy MU? Chelsea-hez kit kössünk, Millwall vagy West Ham, vagy bármelyik észak-londoni? A listánk így megint szubjektív, és kommentbe jöhetnek a továbbiak. Lássuk a csapatot:

Szűcs Lajos – Ashley Cole, William Gallas, Sol Campbell, Abel Xavier – Lorik Cana, Rósa Dénes, Luis Figo, Mario Götze – Luis Enrique, Christian Vieri

Szűcs Lajos

Rögtön egy jó nagy kivétellel kezdünk. Persze betehettük volna Neuert is, és vitatkozhatunk azon, hogy a Schalke mennyire ősellenség, de Lajost vétek lett volna kihagyni. A kis magyar focivilágban egyszerűen ennél nagyobb balhé igazolásból talán nem volt is az elmúlt 20 évben. Szűcs, bár kétéves kaiserslauterni kitérő után, de az Újpestből került a Ferencvárosba. Újpesten nagy kedvenc volt, annak ellenére, hogy a Fradiban nevelkedett, így amikor hazajött, vérig sértette az újpestieket azzal, hogy a Fradi mellett döntött. Nem telt el úgy derby utána, hogy a lilák ne találták volna meg.

Ashley Cole

Cole már ifiben is az Arsenalban volt, majd felnőttben is hét évet eltöltött a klubnál. Szinte mindent meg is nyert (ok, mindent, amit az Arsenallal lehet), de nemzetközi porondon azért nem jutott semmi. Mourinho pedig rá is állt, hogy elvigye, ami elég botrányos körülmények között sikerült. Tiltott tárgyalásokért meg is büntették, és ezután még egy évet várnia kellett, hogy tényleg a Chelsea-hez kerüljön. Az Arsenal szurkolók szívében ez nyomot is hagyott. Ahogy éneklik: Ashley Cole is a Chelsea batty boy. Mondjuk Cole viszont a Chelsea-vel végre BL-t is nyert, szóval valószínűleg nem annyira zavarja a nóta.

William Gallas

Az Ashley Cole-féle átigazolásnak volt egy másik érintettje: William Gallas. Az Arsenal és a Chelsea közötti üzlet részeként ő átkerült az Arsenalba. Cole-lal szemben pedig rendesen meg is szívta a lépést. A Chelsea-vel otthon ő is sikeres volt, de az Arsenallal már nem nyert semmit. Se otthon, se nemzetközi porondon. Igaz, a pletykák szerint valójában ő nem is akarta otthagyni a Chelsea-t, csak belekényszerítették. Így ebben az esetben inkább ő lehetett mérges, és nem a Chelsea. Gallas a történetét még megfejelte azzal, hogy az Arsenal után elment a Spurs-be, így ő lett a Londonon belül vándorlás koronázatlan királya.

Sol Campbell

Angliában valószínűleg lehet valami a levegőben, amiért a védők szeretnek riválishoz igazolni. Ráadásul a botrányos körülmény is szükséges. Sol Campbell több mint 250 Spurs-meccs után döntött az Arsenal mellett. Ráadásul ezzel nem pusztán a legnagyobb riválishoz ment, de még jól át is ejtette a klubot. A Spurs meg akarta tartani, és Campbell hitegette is őket. Majd mikor lejárt a szerződése szépen át is ment ingyen az ágyúsokhoz. Nagy örömmel fogadták, amikor már Arsenal-mezben tért vissza.

Abel Xavier

És, hogy ne szakadjunk el Angliától, zárjuk a védelmet Abel Xavierral. Az ő sztorija azért is nagyon érdekes, mert az Evertonból igazolt a Liverpoolba. Márpedig a két klub rivalizálása annyira erős, hogy ilyen eset korábban alig fordult elő. Szám szerint háromszor. Mondjuk az Everton ennél jobban már csak azt sajnálhatta, hogy míg 1999-ben 1.5 millió fontot adott érte, addig 2002-ben már csak 800 000-et kapott. Nem véletlen, hogy a vörösök is csak egy szezonra tartották.

Lorik Cana

Fiatalabbak kedvéért érdemes felidézni, hogy a PSG-nek nem volt mindig katari tulajdonosa. Így voltak pénzügyileg nehezebb időszakok. Nem, nem csak az öreg Djorkaeff idejének kalandjairól van szó. Még a 2000-es években is. Sőt, volt olyan, amikor hárman egyszerre mentek át az OM-be (emlékeim szerint ekkor írta ki a Boulogne Boys, hogy „csak a patkányok hagyják el a süllyedő hajót”, de ennek nyomát nem találtam). Cana is a PSG-ből ment Marseille-be, ahol hamar bejátszotta magát a csapatba. Még kapitány is lett, és nagy közönség kedvenc. A PSG ellen is szerzett több gólt is, és nem maradt el az öröm sem. Mindenki másként csinálja.

Rósa Dénes

A hazai futball iránt érzett rajongásunk miatt a középpályáról nem hiányozhat Rósa Dénes sem. Az ő története sajátos a listán, hiszen nem volt meghatározó Újpesten. Nem is játszott sokat. Akkora figyelmet, mint Szűcs Lajos nem is kapott a szurkolóktól. Aztán mégis sikerült a középpontba kerülni, amikor egy derby-re „MOCSKOS LILÁK” feliratú gipsszel készült.

Luis Figo

Talán a leghíresebb árulás Luis Figohoz kötődik. Miután a Barcelona kötelékeiben eltöltött öt évet, megnyert Spanyolországban mindent, és még egy KEK-et is, eligazolt a Real Madridba. Átigazolásokban egyébként is volt már múltja. A Barcaba is úgy került, hogy még Sporting játékosként aláírt a Juventushoz és a Parmahoz, így eltiltották az olasz ligától. Maradt a Barca, és 5 nagyszerű év, ami után a Real rekord áron vásárolta ki. Ezután jött az emlékezetes visszatérés a Camp Nou-ba repülő üvegekkel és disznófejjel.

Mario Götze

A Dortmund korábbi és mostani játékosa épp a Bayernhez igazolt néhány évre, mielőtt lejtőre került a pályája (mondjuk szeretnék én ilyen lejtőn lenni). A BVB drukkerek között hatalmas felháborodást váltott ki a lépés. Amikor ellenfélként jelent meg Dortmundban, végig fütyülték. Mentségére, ő Canával szemben tudta, hogy nem illik örülni. Hiába az ellenséges hangulat visszafogta magát. Ez már csak azért is volt szerencsés előrelátás, mert visszatért Dortmundba. Most viszont már egyre kevesebbet idézi azt a játékost, akinek a távozását sajnálták.

Luis Enrique

Luis Enrique Figoval ellentétes utat járt be minden szempontból. A Realból ment a Barcaba, és ráadásul ingyen. Elmondása szerint nem nagyon érezte azt, hogy számítanak rá Madridban, és megbecsülik őt, ezért is lépett le. A szurkolók ezt kicsit másként értékelték, és nem nagyon bocsájtottak meg neki. Ebben az sem segített, hogy elég eredményes volt a Real ellen. Később ráadásként edzőként is a Barcelona kötelékeiben dolgozott hosszan, így a rossz viszony megmaradt.

Christian Vieri

Zárjuk a sort Vierivel, aki szintén kicsit kakukktojás. Talán rá haragudtak a legkevésbé a listán szereplők közül. Mondjuk rá nem is lehet igazán haragudni, mert máig a menő focista prototípusa. Ráadásul az ő karrierútjában is volt minden. Szinte az összes olasz csapatot megjárta, mire ikon lett az Interben. Az Interrel pedig akkor bontott közös megegyezéssel szerződést, amikor már látszott, hogy nincs formában sérülései miatt. Bár 2 évre írt alá a Milannal a mi Bobonk, de csak 8 meccset nyomott le. Egy elképesztő kesze-kusza levezetés után pedig most már az Insta sztárja.

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!