Higgyétek el, egészen kiváló foglalatosság retro foci blogot írni! Egyszerre kikapcsoló és felemelő élmény a régi emlékekben kutatni legendás meccsek és játékosok után. Egy baj van csak ezzel az egésszel: ha olyat látunk, mint a 2019-es Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóin, akkor egyből arra gondolunk, bárcsak 10 év évvel később lennénk, hogy írhassunk egy retrofoci posztot mondjuk a Pool és a Tottenham heroikus és teljesen valószínűtlen feltámadásáról, az Ajax újabb aranygenerációjának születéséről, vagy a „nagy elődöntők” (mert hogy így fogják emlegetni) másodhegedűsből előlépett hőseinek további pályafutásáról.
Azt várni, hogy 10 évvel öregebbek legyünk, elég kifacsart életszemlélet, ezért inkább a hibernálás lehet jó ötlet, mert akkor fizikailag ugyanennyi idősen arra ébredhetünk 2029-ben, hogy végre vissza lehet emlékezni a történtekre, ráadásul addigra már tudni fogjuk, mi lett de Jonggal, vagy éppen Origivel az évek során. Viszont a házi körülmények között végrehajtott hibernálást kicsit rizikósnak érezzük, ezért nincs más megoldás, mint előre megírni a 2029-es visszaemlékezésünket arról a csodálatos 2019-es májusi BL fordulóról:
Emlékszem, 2019-ben egy kicsit a határán voltam a focival kapcsolatos megcsömörlésnek. Ronaldo, Messi, Real, Barca – bár C. ekkoriban már a kedvenc csapatomban, a Juventusban játszott, mégis rohadtul untam az egészet, és vágyakoztam a szép idők után, amikor még olyanok kapták az Aranylabdát, mint Sammer, Baggio, Weah, Sevcsenko vagy Nedved. Ebben a hangulatban ért a Liverpool-Barcelona és az Ajax-Tottenham mérkőzés.
A BL elődöntök első meccsei után az Ajax menetelése adott némi reményt, hogy ismét átélhetünk valami romantikus, szerethető és váratlan jelenséget, de igazából rettegtem a legvalószínűbb forgatókönyvtől: az Ajax csak azért jut be a BL döntőbe, hogy a Messi vezette Barca felmossa velük a padlót, és legyen egy újabb BL döntő, amit a 70. perctől már lehalkítva, a 80.-tól kezdve pedig sehogy sem nézek. Másnap Messi a címlapokon, az Ajax pedig a szimpatikus vesztes skatulyában.
Ennek megfelelő semleges apátiával „vetettem bele magam” az elődöntő visszavágók megtekintésébe, ami konkrétan úgy zajlott, hogy a kikapcsolt tv előtt ültem este 10 után, és inkább valami tök értelmetlen dolgon gondolkodtam csendben, mint hogy bekapcsoljam a Pool-Barca meccset, aminek az odavágóját 3:0-ra nyerte a Barca, persze, hogy Messi vezérletével.
De egyszercsak unalmamban ránéztem az akkor már nem annyira divatos Facebookra, és szembejött velem egy poszt az NSO oldalról (tudjátok, aminek a főszerkesztője a mai Sportért és Puskás Ferenc emlékéért felelős tárcanélküli miniszter, Szőllösi György volt). Ekkor láttam, hogy 3-0 a Poolnak, és még időben bekapcsoltam a meccset, hogy láthassak egy olyan gólt, amit sem előtte, sem utána…Alexander-Arnold szöglete és Origi gólja teljesen groteszk volt, mint később kiderült, a labdaszedők is be voltak avatva a taktikai elképzelésbe, aminek a lényege a Barca játékosok fölényeskedő viselkedésének kihasználása volt, ugyanis Kloppék megfigyelték, hogy a barcások minden szöglet előtt tök feleslegesen reklamáltak, vagy csak komótosan nézelődtek, és azt hitték, az egész világ arra vár tisztelettel, hogy visszafáradjanak a meccsbe. Hát A-A nem várt, a Barca védői kóvályogtak, míg Origi tök üresen állt az ötösön és berúgta a negyediket!
Már a 10 évvel ezelőtt írt focis könyvünkben is írtunk egy legendás Pool meccsről (Pool-Alaves UEFA Kupa döntő), és bár nem igazán szeretjük a Poolt, azért meg kell jegyezni, hogy a legendás meccsek nagymestere a csapat, a Barca elleni feltámadásuk pedig a fociban való hitünket adta vissza. Emlékeztek, hogy a csapat akkori legnagyobb sztárja, Mohamed Salah sérülés miatt csak a nézőtérre ülhetett, és ott egy „Never give up” feliratú pólót viselt? Persze, erre mindenki emlékszik, történelmi esemény volt, sokszoros szimbolikával, és csak azt bántam, hogy 2019 májusában nem éppen egy nevergiveupos póló gyáram volt Liverpoolban.
Ejtsünk pár szót a hősök későbbi pályafutásáról: a Pool ugyebár megnyerte a Tottenham elleni döntőt egy tök unalmas 0-0 utáni tizenegyespárbajban, így Klopp végre felért a csúcsra, és még 4 évig Liverpoolban dolgozott, hogy aztán a Real padján bukdácsoljon, majd visszatérjen Németországba. Az elődöntő visszavágón 2-2 gólt szerző Origi és Wijnaldum soha nem lett klasszis játékos, Origi előbb a Fulham, majd a Stoke kölcsönjátékosa lett, aztán viszonylag fiatalon Kínába ment, hogy a Barca ellen kiharcolt hírnevét dollármilliókra váltsa. Wijnaldum már 29 éves volt a csodameccs napján, és a nagy attrakciója után még 2 évet húzott le a Poolban, de semmi extrát nem nyújtott, aztán hazatért a Feyenoordhoz, és ha jól tudom ma már a klub egyik utánpótláscsapatát dirigálja.
Ok, ez a meccs durva volt, de holnap az Ajax szépen kiveri a Tottenhamet, és lesz egy szuper Pool-Ajax döntő – gondoltam immár lelkesen, de naivan.
Az Ajax a 2018-19-es szezonban kiütötte a Realt és a Juvét, mindkettőt hazai pályán gyalulta a földbe. Elég egyértelmű volt a párhuzam a '95-ös Ajaxszal, ezért retrofoci őrültként különösen imádtuk ezt a fiatal, űrfocit játszó csapatot – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy még azért sem voltam rájuk mérges, hogy kiütötték a Juvét. A vezetőségben ott ült van der Saar, és Overmars, a lelátón Kluivertet mutogatták, teljes volt a szerelem a csapattal.
Az Ajax 1:0-ra nyert Londonban, és 2:0-ra vezetett a félidőben a visszavágón - a sima ügy klasszikus esete. Aztán jött a geller, Lucas Moura személyében, aki ugyanúgy a nagy csatársztár, Harry Kane sérülése miatt lehetett a kezdőben, mint az előbb említett Origi, aki Firminót pótolta Liverpoolban a Barca ellen. Moura gyors egymásutánban rúgott 2 gólt, és a helyzet az, hogy itt már tudni lehetett, hogy ez a nagyon fiatal Ajax nem tudja megcsinálni újabb kapott gól nélkül. Jött is Lucas 3. gólja, de mikor…a jelzett hosszabbítás letelte után 1 másodperccel.
A világ még fel sem dolgozta a liverpooli csodát, máris egy újabb sokkhatás érte a focirajongókat. És ebben az egészben az volt az érdekes, hogy nem is igazán számított, ki kinek drukkolt. Akkora drámák, olyan emberfeletti teljesítmények, olyan heroikus küzdelmek és teljesen valószínűtlen történések zajlottak, hogy minden klubszimpátia nélkül, csak magát a meccsekből áradó energiát éreztük, és hagytuk, hogy a sokkhatás végigjárja az agyunkat.
Persze, ezzel együtt nagyon sajnáltam ezt az Ajaxot, főleg, hogy már a meccs napján tudni lehetett, hogy a legfényesebb fiatal csillagok elhagyják Amszerdamot a nyáron. Frenkie de Jong ma már a Barca csapatkapitánya, de Ligt az első védő, aki a Ronaldo-Messi rémuralom után Aranylabdát kapott, Donny van de Beek pedig 3 csapattal nyert Bl-t (beállítva ezzel a nagy előd, Seedorf rekordját). Szóval sajnáltuk az Ajaxot akkor, de valahol mindenki tudta, hogy ez a 2018-19-es szezon csak a kezdet volt néhány egészen hatalmas egyéniség karrierjében. Az Ajaxnak pedig ez az üzleti modellje: 10-20 évente lefocizzák a világot, a köztes időszakban meg az általuk kinevelt sztárok határozzák meg a nemzetközi foci történéseit, csak éppen más csapatokban.
Visszagondolva ezekre a meccsekre: nem itt változott meg valami a fociban, hanem itt lett egyértelmű, hogy valami megváltozott. A 2017-18-as BL szezonban is volt 3 olyan meccs, ami bizonyította, hogy a fociban a 2-3 gólos vezetés már semmit nem jelent. A Roma lemosta a Barcát, a Juve lemosta a Realt (a bíró meg lemosta a Juvét az utolsó percben), a Barca lemosta a PSG-t, és mindez úgy történt, hogy a magabiztos előny birtokában lévő csapatok simán összeestek, nem egyszer hazai pályán. Aztán a '18-19-es szezonban a Juve az Atleticót verte simán 3:0-ra hátrányból, a PSG megint valószínűtlen helyzetből omlott össze, és hát itt volt ez a két elődöntő…A foci kicsit elkezdett hasonlítani a férfi kézilabdára abban, hogy egy kézimeccset csak az utolsó 10 percben érdemes bekapcsolni, mert annyira gyors az egész, annyira erősek fizikailag a játékosok, hogy egy mentálisan kicsit megbillenő csapatot egy begőzölt ellenfél bármilyen helyzetből le tud győzni. A férfi kézi sajnos egyre nézhetetlenebb, a foci viszont jobb lett ettől a jelenségtől.
Mindig is voltak nagy feltámadások (talán a legemlékezetesebb a Pool Isztambuli döntője), de korábban nem beszélhettünk ezekről tendenciaként. 2019-ben már tudtuk: a foci még kiszámíthatatlanabb, még fordulatosabb lett, és még nagyobb teret ad az érzelmeknek és a szenvedélynek, de továbbra sem bocsájtja meg a szervezetlenséget vagy a dekoncentrációt.
Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!
