Egy karakteres játékosnak dukál egy igazán kifejező becenév! A focista becenevek és gúnynevek mögött rendkívüli pályafutások, és meredek sztorik állnak. Sokat elárulnak tulajdonosaik személyiségéről, vagy a pályán viselt dolgaikról - így a 11 leghíresebb és legtalálóbb becenév gyűjteménye egy igazi retrofoci kánaán. Jó szórakozást!

Csapatunk 4-3-3-as felállásban játszik:

Jose Luis Chilavert - Bulldog

67 gól kapusként - ennél menőbb dolgot nehéz véghezvinni egy pályafutás alatt.

Arról nem is beszélve, hogy a legendás paraguayi hálóőr egyszer még mesterhármast is szerzett.
Sokatmondó beceneve azonban nem a kivételes rugótechnikájára, hanem a harcias agressziójára utal. Chilavert bulldog attitüdje egyszer például odáig fajult, hogy egy korábbi afférjuk után a pálya szélén ücsörögő Faustino Asprillát ököllel megütötte, minek logikus következményeként az egymásnak eső paraguayi és kolumbiai játékosokat a pajzsos rohamrendőrök szedték szét. 
Chilavert büszke volt a becenevére, ezért a kapusmezén egy helyes kis bulldogot ábrázoló grafika figyelt.

Javier Zanetti - el Tractor

A Javier Zanetti jelenség a legegyszerűbb dolog, ami egy focipályán történhet.

Minden meccsen pontosan ugyanolyan arc, haj, tekintet, ugyanúgy betűrt mez, gondosan megigazított kapitányi szalag, és indulhat a robotolás a vonal mellet, kizárólag sallangmentes megoldásokkal. 
És Javier amúgy sem bonyolítja túl a dolgokat: 143 meccset nyomott a válogatottban, több mint 700-at az Interben, visszavonulása után pedig maradt Milanóban, ahol van egy étterme, az El Gaucho (mi más…), és 19 éves kora óta él együtt a feleségével.
A beceneve sem túl bonyolult, - csak mint egy traktor tevékenysége - ő egy ilyen arc volt, így szerettük, még juvésként is, feltétel nélkül.

Stuart Pearce - Psycho

Sok gólörömtől elborult arcot láttam már életemben, de Stuart Pearce mindet elhomályosítja.

Az 1996-os Eb-n a spanyolok elleni tizenegyes párbajban lőtt büntetője után ugyanis Stuart egy kicsit ijesztően reagált.. A történet előzménye, hogy Pearce 1990-ben kihagyta Nyugat-Németország ellen a tizenegyesét, az azt követő 6 évben pedig úgy tűnik, nem kezelte megfelelően az eset pszichés hatásait, így a szokottnál kicsit nagyobb érzelem kisülést okozott neki a belőtt tizi:
amint a labda hálót ért, Pearce arca először teljesen semmitmondó volt (nekem ez a fázis a legijesztőbb), aztán artikulálatlan üvöltésbe kezdett, majd szét torzult arccal lépegetett gólöröm gyanánt, akár egy sorozatgyilkos - az eset következménye, hogy Pearce megkapta a sokatmondó Psycho becenevet, amit David Baddiel és Frank Skinner is beleköltöttek a 98-as Vb dalukba ("...Psycho screaming").

Walter Samuel - Il Muro

Samuel és Zanetti rengeteget játszott együtt a válogatottban és az Interben is, de nem emiatt került ide Walter.

Pár hete vonult vissza egy másik Fal, mégpedig Andrea Barzagli, így az a benyomásom támadt, hogy a tökéletes védőjáték jutalma nem holmi elcsalt Fifa szavazáson elért 78. helyezés (hiszen egy védőnek manapság kb. ennyi jár), hanem a sokat mondó Fal becenév.
Samuel megérdemelte a titulust, a Roma, a Real és az Inter játékosaként a világ egyik legjobb védője volt, miatta tényleg lehet sajnálni, hogy a Gauchók '86 óta nem nyertek Vb-t. 

Roberto Carlos - Bullet Man

Életemben nem láttam akkora gólt, mint amit Roby a franciáknak lőtt a 97-es Mini Vb-n.

A brazil balbekk egy saját lövésfajtát, na meg egy saját játékstílust teremtett, amit utánozni ugyan lehet, de az ő szintjét elérni teljesen lehetetlen.
Jelenleg minden balhátvéd szeretne olyan lenni mint ő, de a túlhype-olt, euró 10 milliókért klubot váltó utódoknak esélye sincs erre, egyszerűen azért, mert R. Carlos fizikuma és technikai adottságai teljesen egyediek voltak. 
Erő, gyorsaság, technika és ész páratlan kombinációja jellemzte a brazilt, aki kis izmogolyóként száguldva fel-alá mindent megnyert, amit meg lehet, ezért ragasztották rá a Bullet Man, azaz Golyó Ember becenevet.

Angelo Di Livio - il Soldatino

Maga Roberto Baggio adta barátjának ezt a becenevet.

A foci iránt táplált szerelmem egyik alapja, hogy ebben a sportban a láthatatlan alázattal is óriássá lehet válni. A kedvenc példám erre Angelo Di Livio, aki hosszú évekig kezdő volt a Baggio-Del Piero, majd Zidane-Del Piero fémjelezte Juventusban, és 4 világversenyre is elutazott az olasz válogatottal.
Pályafutása során 8 (nyolc!) gólt hozott össze, pedig alapvetően nem is védő volt, és a Youtube-ra is hiába írod a nevét, megmozdulásait nem őrzik az online krónikák - mert nem voltak megmozdulásai.
Nekem vissza-visszatérő kalandom, hogy próbálom megkeresni a jelenetet, amikor a Dél-Korea-Olaszország elcsalt Vb meccs után a félmeztelenre vetkőzött Di Livio úgy fenyegette Moreno játékvezőt, hogy kiköpött De Niro volt a Taxisofőrből.
Sajnos ezt sem találtam meg, de tudom, hogy óriási kedvenc a Juventus és a Fiorentina drukkerek között, már csak azért is, mert a Lilák kizárása után ő volt az egyetlen, aki a harmadosztályba is követte a csapatot. Soldatino magyarul annyit tesz, kiskatona.

Ariel Ortega - el Burrito

“A Csacsi Genovába költözött” - állt a Focivilág korabeli címlapján Ariel Ortega Sampdoriába igazolásának apropóján.

Ez a kép nagyjából 1000-szer erősebben égett az agyamba, mint bármelyik ábra a gimis tankönyvekből, ezért is az egyik kedvenc focis becenevem Ortegáé. 
Az El Burrito, azaz Csacsi, címke igazi dél-amerikai történet: Ortega apja maga is focista volt, őt úgy hívták, hogy El Burro, tehát Szamár, így lett a kis Ortega a Csacsi.
Hogy a nagypapáját esetleg Nagy Szamárnak hívták-e, azt nem tudom, de Ariel kisfia nyugodtan lehetne Füles.

Edgar Davids - Pitbull

Közhelyessége ellenére a legtalálóbb becenév Edgar Davidsé.

Olyannyira találó, hogy már át is fordult: ha lenne egy pitbullom, tuti Davidsnak nevezném el, esetleg Edgarnak. De nyilván csak akkor, ha kiérdemelné a kutyus ezt a megtisztelő elnevezést a kérlelhetetlen agressziójával és gyilkos fizikumával. Aki látta játszani Davidsot, bizonyára érti ezt, aki nem, az tuti tévedésből olvassa ezt a posztot.

Roberto Baggio - Copfocska

Roberto Baggio egy időben Olaszország szimbóluma volt, aztán az érthetetlen összeomlás jelképévé vált az égbe lőtt tizenegyese után.

Az idióta hajviseletek korában talán már nehéz elképzelni, hogy létezett egy mindenki által szeretett és tisztelt ikon, akit a sajátos hajviselete nem bohóccá tett, hanem hozzájárult a legendává válásához. Baggio ilyen volt, innen a beceneve Divin Codino, azaz (Isteni) Copfocska.

Dennis Bergkamp - Non flying dutchman

Azt mondják, a modern fociban robotok játszanak - erre Dennis Bergkamp az élő cáfolat.

Egy robotnak ugyanis nincsenek fóbiái, és egy robotnak soha, de tényleg soha nem fog eszébe jutni ez a megoldás:

A fóbiára visszatérve: hiába volt a világ egyik legjobb játékosa, akinek folyamatos utazás az élete, Bergkamp egyszercsak elkezdett félni a repüléstől - komoly fóbiás tünetei keletkeztek, és ettől fogva SOHA nem ült repülőre. Ha jól emlékszem, a testvére volt az, aki minden mérközés előtt autóba ült vele, és amíg a többiek lazultak a repcsin, ők több száz kilométereket zötykölődtek.
Az Arsenal átlagos versenynaptárát ismerve szinte elképzelhetetlen, hogy volt képes éveken át világklasszis teljesítményt nyújtani ekkora handicappel. 

A Nem Repülő Hollandi becenév majdnem olyan kreatív, mint amilyen elegáns volt Dennis játéka.

Solksjaer - the Baby-Faced Assassin

Úgy emlékszem, ez volt az első becenév, ami a Bajnokok Ligája közvetítésekből épült az aktív memóriámba.

A Premier League védői a 90-es években valahogy úgy néztek ki, mint egy kalózos film rumszagú kocsmákban gonoszkodó mellékszereplői. Ezen fickók között kicsit röhejesen festett a Norvégiából érkezett Solksjaer a maga 16 éves hárfaművész kinézetével.

De a látszat néha csal, és ez a nyüzüge, szőke göndör fürtös, kölyökképű gyerek a liga legveszélyesebb támadóinak egyike lett, hogy mást ne mondjak, eldöntötte minden idők egyik legőrültebb BL döntőjét. Ezt a vicces ellentmondást ennél frappánsabb becenévvel kifejezni képtelenség! Bár ma már ő a Manchester United edzője, de nekünk mindig a Babaarcú Gyilkos marad <3

Olyan lelkes lettem a témában, hogy véletlenül négy csatárról is írtam bejegyzést, pedig csak háromnak van hely a "pályán", de egyszerűen nem vagyok képes kihagyni a csapataból a balhés brazil támadót, ezért legyen ő az állandó cserecsatár:

Edmundo - O Animal

Ha egy Dél-Amerikai országban valakit konzekvensen csak úgy hívnak, hogy O Animal (az Állat, vagy ahogy akkoriban nálunk elterjedt, a Vadállat), az nem jelent túl sok jót.
Edmundo kiérdemelte ezt a nevet, hiszen gyakorlatilag az egész pályafutása egy nagy balhé volt, a civil élete meg már tényleg egy Kékfény különkiadás témája lehetne. Világbajnok, csilliárd gólt rúgott, játszott a Trappatoni-féle Fiorentinában, de az utókor mégis úgy fog rá emlékezni, ahogy maga Trappatoni mester is tette (amúgy egy Balotelliről szóló kérdésre válaszolva):
„Balotelli Edmundóra emlékeztet – mondta Trapattoni. – Hajnali egy-kettőig beszéltem vele rendszeresen, és próbáltam megérteni, mi a problémája. Azt mondta, hogy jó, jó, aztán kiment a pályára, és nekiállt veszekedni Gabriel Batistutával és Manuel Rui Costával…”

Már csak azt nem értem, hogy lehet veszekedni Rui Costával és Batistutával…

Elég sok nehéz esetet pakoltunk a pályára, ezért kell nekik egy igazán keménykezű edző, aki mellesleg maga is öntörvényű zseni, ki más is lehetne ez, mint a Special One, azaz Jose Mourinho. 
Az edzői posztra versenyben volt még Kaiser Franz, azaz Franz Bechenbauer, és a Szőke Szikla, azaz Mészöly Kálmán is. 

Azért ez a kezdő eléggé rendben lett volna olyan 1998 tájékán:

Chilavert - Zanetti, Pierce, Samuel, R. Carlos; Di Livio, Ortega, Davids; Bergkamp, Baggio, Solksjaer

Ha tetszett a poszt, olvass még 50 focisztorit! Az 50 focisztori 30-asoknak c. könyvünkből 1 hónap elfogyott 1100 példány, de már kapható a második, javított kiadás: itt te is meg tudod venni!