A marcali Sport utcai betonoson szerintem több száz órát rúgtam egyedül a labdát, mindig készen állva arra, hogy valakinek feltűnik ez a megalkuvás nélküli munka, és mesébe illő módon megkérdezi: “hé, kölyök, nem akarsz egy nagy csapatban játszani?”
Tényleg fel voltam készülve az eshetőségre. Instant válaszokat is bekészítettem arra az esetre, ha egy megfigyelő arra járna. Tekintve, hogy a környéken semmi más nem volt, mint a tüzép és a sport büfé, végül elmaradt a nagy találkozás, így engem nem vitt el a Real Madrid.

Ki az, aki nem játszott el gyerekként a gondolattal, hogy egy napon csörög a telefon, anyuka felveszi, és azt mondja: “Fiam, a Realtól keresnek!”. 

Az alábbi válogatásban összeszedtem 10 kiváló és egy nem kiváló játékost, akikkel - bár nem gyerekkorukban - de történt valami hasonló. El is vitte őket a Real, mégis, utólag úgy gondolják, bárcsak soha ne kerültek volna a királyiak közelébe - pályafutásuk ugyanis soha nem heverte ki a madridi kalandot.

Jerzy Dudek

Dudek túl sokat már nem várhatott a Real-os évektől, hiszen jóval 30 felett igazolt Madridba. Mégis azt gondolom, hogy a 2005-ös horror BL döntő egyik hősének pályafutása szebb lezárást érdemelt volna annál, hogy 4 éven át kispadot koptatott, esetleg kulacsokat cipelt. 

Dudek jó kapus volt, mégis egész pályafutása alatt rossznak gondoltam. Most jöttem rá, miért: a Juventus-Feyenoord BL meccset legalább harmincszor néztem meg videókazettáról, és ezen Dudek egy csúnya potyát kapott Birindellitől. Azt azóta is rejtélyes homály fedi, hogyan rúghatott Birindelli szabadot abban a csapatban, de a sok ismétlés miatt az élmény bennem maradt, a két téves következtetéssel együtt, miszerint Dudek rossz kapus, Birindellinek meg van rúgótechnikája. Dudek a Realból vissza is vonult.

Jonathan Woodgate

Szegény Woodgate pályafutása ígéretesen indult: a Leeds, majd a Newcastle játékosaként is remekül játszott, fiatalon válogatott lett, aztán elvitte a Real. 

A jó dolgok itt véget is értek. Jonathan még a bemutatkozása előtt megsérült, és egy évet kellett pihennie. A debütálása sem sikerült túl fényesre: első realos meccsén öngólt rúgott és kiállították. Csodálatos karmája a csapatra is átragadt - első gólját például egy olyan meccsen szerezte, ahol a Rosenborg (!) 4:1-re verte a Realt. Innen nem volt más lehetőség, mint visszatérni Angliába, ám Jonathan a szigetországban sem váltotta meg a világot - nagy kár érte.

Fabio Cannavaro

A nagy Fabio friss világbajnokként, aranylabdásként, és a világ legjobb védőjeként érkezett Madridba. De sajnos Madridban rövid idő alatt sikerült teljesen leépítenie pályafutását, és a focivilág teljességgel komolyan vehetetlen tényezőjévé vált. Mentségére szóljon, hogy a realos évek előtt bőven megtett mindent, amit egy védő megtehet.

Mondjuk ilyen magasról már csak bukni lehet...

Cristoph Metzelder

2007-ben úgy nézett ki, hogy Metzelder a német válogatott oszlopos tagjaként, hét csodálatos dortmundi évvel a háta mögött a Dortmund ikonja lehet. Egészen addig hihettük ezt, amíg a szabadon igazolhatóvá vált óriás el nem csábult a blancók hívására. 

Metzelder három katasztrofális évet töltött Madridban. Ez idő alatt mindössze 31 meccset játszott, így végül a német válogatottból is kikerült, és nem lett tagja a 2014-es világbajnok csapatnak sem. A Real után a Schalke következett, ahol mókás módon újra együtt játszott Raúllal és Huntelaarral.

Julio Babtista

A nemrég még Kolozsváron is sertepertélő, Fenevad becenévre hallgató brazil zseni pályafutása sem az a kerek fajta. Odáig minden rendben volt, hogy mindössze 20 évesen válogatott lett, és leigazolta a Sevilla, ahol feltűnően jól játszott - aztán jött a Korona átka.

A 2006-07-es szezonban ugyan bajnok lett a Real, de a BL-ben és a kupában is nagyon hamar búcsúzott. Kézenfekvő volt bűnbakként tekinteni a brazilra, aki valóban nem játszott jól. Ennek egyik oka az volt, hogy balszélsőt játszattak vele - én ezért is, mintegy új esélyt adva neki - tettem a középpálya jobb oldalára.

A Real utáni hanyatlás-történet röviden: kölcsönévek az Arsenalnál, egy béna szezon a Romában, ahol szeretik átvenni a formán kívüli ex Real és Barca játékosokat (lásd: Krikic, Guardiola, Cicinho, Helguera), majd Malaga, és még pár csapat, majd a végállomás: Kolozsvár.

Thomas Gravesen

A Real újkori történetének egyik legnagyobb baklövése, és egyben egyik legjellemzőbb momentuma Claude Makelele elengedése volt. Talán utólag érezték, hogy nem véletlenül találták ki a fociban ezt a védekező középpályás dolgot, és a hibát javítandó, kerestek egy hasonló karaktert. Az eredmény a dán favágó, Thomas Gravesen leigazolása, akinél közegidegenebb jelenséget még nem láttam a Bernabeu gyepén.

Egy szezon után Gravesen a Celticbe távozott: mintha egy halat vissza engednének a vízbe - fát vágni.

Itt Gravesen éppen Robihnót veri egy edzésen - lehet, hogy nem pont ezért igazolták...

Rafael Van der Vaart

VDV pályafutásában a Realt töréspontnak nevezni csak akkor lehet, ha igazán sokra hivatott játékosnak tartjuk őt. Többre, mint amit elért. Ennélfogva a szerzőkollektíva szakmai egyeztető fórumára kellett bocsátanom az ügyet, hogy megvitassuk: helyére került-e a holland fiú, vagy maradt még benne egy fényesebb pályafutás?

Egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy Rafael nem hozta ki magából a maximumot. Ennek oka az, hogy a Realnál nem tudott világklasszis szintre fejlődni. 29 évesen a Hamburgban játszott, ezzel talán le is zárható a vita, megspékelve azzal a vicces pletykával, hogy valamelyik évben a Fradi szerette volna szerződtetni - ennél azért több is juthatott volna az Ajax gyémánt neveldéjéből kikerült játékosnak (lásd: Sneijder, akivel nagyon hasonló úton indultak).

Royston Drenthe

Roberto Carlos 2007-es visszavonulása (én annak hívom a Fenerbe igazolását) idején a Real biztosra ment: egyszerre tartózkodott a keretben Heinze, Cicinho, Marcelo és Drenthe. Cicinho még a nyáron Rómába ment, Heinze meg egészen más típusú védő volt, így igazából Drenthe és Marcelo küzdött meg a Roberto Carlos-utód pozícióért.

Gondolom, mindenki ismeri a történet végét. Szegény holland fiú teljesen megnyekkent ettől a csatától, és valami teljesen értelmetlen pályafutást hozott össze Vlagyikavkaztól Kayseriig.

Portillo

Számomra a legszomorúbb sztori csapatunk kakukktojásáé. Portillo az egyetlen saját nevelésű játékos a fejezetben, akinek pályafutása pontosan úgy indult, mint Raúlé. Az utánpótlás csapatokban szinte minden rekordot megdöntött, ontotta a gólokat (150 gól 7 év alatt), felkerült a nagycsapatba, és mindenki kész tényként kezelte, hogy ő az új kiválasztott.

Amennyiben arra lett kiválasztva, hogy egész pályafutása során fájdalmasan küszködjön a rá nehezedő elvárásoktól, akkor beteljesítette küldetését. A Real gyorsan megszabadult tőle, így Portillo kisebb spanyol csapatokban játszott, két szezonban tudott csak tíz gól fölé jutni.

Michael Owen

Ő az egyetlen galaktikus a bukottak tizenegyében (Cannavaro 33 évesen már nem volt galaktikus). Owen a Liverpoolban saját nevelésű játékosként tökéletes pályafutást épített, a válogatottban is nagyon fiatalon és nagyon nagy gólokkal tette le a névjegyét, aranylabdát nyert, vitathatatlanul a világ egyik legjobb játékosa volt.

Példája már-már a bibliai kígyós-almás afférhoz hasonlítható tanmese. Engedett a kísértésnek, otthagyta az őt felnevelő Poolt, de új gazdája egy év után ráunt, és elengedte őt a Newcastle-be. Igen, a Newcastle-be. Owen érdemi pályafutása ezzel 26 éves korában véget is ért.

Owen és a galaktikus haverok napjainkban (az igazi Ronaldo kicsit megiperedett)

Javier Saviola

Saviola, becenevén Nyúl, a Nagy Árulók veretes nevekből álló bandájába tartozott. Akárcsak Figo, Ronaldo, Luis Enrique és Eto’o, a kis argentin is megjárta a Realt és a Barcát is, ráadásul ő (Eto’o-val és Ronaldóval ellentétben) közvetlenül igazolt az ősellenséghez. 

Nyúl pályafutásának legszebb időszaka az első három barcás év volt. Utána tulajdonképpen érthetetlen, mit látott benne a Real, hiszen a Barca már kölcsönadogatta őt (Monaco, Sevilla), majd visszatérve a katalánokhoz sem tudott megújulni. 

A Realban sikerült megújulnia, olyan értelemben, hogy egy sokkal gyengébb oldaláról ismerhette meg a világ. Két év alatt összesen 29 meccsen 5 gólt szerzett. Következhetett a lefelé lépcsőzés: Benfica, Malaga, Olimpiakosz, Verona…

Fiatalok, jól gondoljátok meg, ha hívna a Real!

Ez a sztori is szerepel a Még 50 focisztori című könyvünkben, ami IDE kattintva már rendelhető a Libri webshopjában!