Mert régen minden jobb volt...

Jó estét - retro foci blog

Jó estét - retro foci blog

A 6 legidegesítőbb trend a foci átigazolási piacon

Baljós hírek Bale-től Hazardig

2019. augusztus 19. - JoEstetRetro

Évről évre látjuk, hogy a nyári átigazolási piacon egyre több őrült átigazolási pletyka válik valósággá, és a szaksajtó már többet beszél az eurómilliókról, meg titkos záradékokról, mint a várható eredményekről. Ez nem jó, össze is szedtem 6 érvet, hogy miért nem. 

1. Eszetlen átigazolási pénzek

Tudom, ez közhelyes. És adódik a kérdés, hogy miért is fáj nekem, ha mások eszetlenül költik a pénzüket? Nem az fáj. Nem is hozok példákat, hogy mennyibe került anno Zidane a Realnak, és mennyibe most Joao Felix az Atleticónak, azt hiszem mindenki látja a trendeket, és érzi az aránytalanságokat. De miért is rossz ez?

A kicsik és nagyok közti különbség, az egészségtelen, mesterségesen túlpörgetett piac mind aggasztó jelenségek, de a játék szempontjából van egy nagyobb baj is. És erre akkor jöttem rá, amikor megláttam a dagadt 100 millió eurós Hazardot, és a dagadt 100 millió eurós Higuaint. Egyszerűen senki nem érhet ennyi pénzt, mert 100 milliós árcédulával is csak emberek, akik ha több sört és spagettit fogyasztanak, akkor pocakjuk lesz, pont mint másnak. De ezen a ponton ezeknek a játékosoknak csak az elenyésző hányada képes kezelni a saját értékét. Így kialakul egy körbe frusztrálás.
A klub frusztrált, hogy pocakos a 35 milliárd forintos játékszere, a játékos frusztrált, mert minden pillanatát figyelik, és minden rossz lépésnél vagy kivillanó pocaknál megjegyzik, hogy “ez nem ér 100 milliót”, és mi szurkolók is rohadt frusztráltak vagyunk, hiszen a kedvenc klubunk és annak játékosa is az.
Persze vannak emberek, akik tudják ezt kezelni - de Messi és Ronaldo nem az árcédulájuktól lett Messi és Ronaldo. A rájuk nehezedő nyomás, azaz a saját márka értékük, még ennél is magasabb, de ők - kiemelkedve a többiek közül - tudják ezt kezelni. Ez nem indok arra, hogy a dagi Hazardtól, az épp összeomló Bale-től, vagy éppen a Unitedben semmit nem mutató Pogbától is elvárjuk ezt. Ezeket az arcokat felszabadultan akarjuk látni a pályán, nem azon görcsölve, hogy minden mozdulatok 100 milliós legyen.

2. Zsaroló játékosok

Maradva a dagi Higuainnál: az argentin csatárnak volt két jó szezonja Torinóban, ahol azonban a Ronaldo őrület miatt kölcsönadták a Milannak, aztán a Chelseanek. Most eladhatatlan. Egy 100 milliós bólya az edzésen.
Mivel a klub menteni akarja a befektetett pénzét, mindenki tudja, hogy drágán akarják eladni, de a fizetése csökkentésébe nem fog belemenni, ezért máris leszűkült a lehetséges vásárlók köre néhány elit klubra, akik az átigazolási díjat és a fizetését is állni tudják. De picit is észnél lévő klub nem fog egy kérdéses formájú, lassan 32 éves paliért ennyit adni. Opció lehet Kína, vagy az arab világ, de érthető okokból a játékos ezt még nem akarja. 

Így most nézegetik egymást. Egy üzlethez ugyanis minden érintett rábólintása szükséges. Ha a klub nem tud jó “gazdát” találni, a játékos marad. Ha az edző nem teszi be? Akkor is marad, a nappaliban, évi 3,5 milliárd forintos fizetésért - ez mondjuk egész jó üzlet, de csak a játékosnak és menedzserének..

Lehet szidni a játékost, aki nyilván most tud játszani a klubbal, amelyik csupa rossz opció között választhat, de ez alapvetően a kialakult helyzet egyenes következménye. 

Jelenleg nagyjából ugyanezt a sztorit, de még gusztustalanabbul játssza Neymar, Icardi, Bale és Dybala.

3. Kegyetlen klubok

Mielőtt mindenki a giga klubokat kezdené sajnálni, nézzük meg a játék másik oldalát is. Ezúttal legyen Bale a példa. A walesi egészen félelmetesen jó játékos, azonban Zidane-al valamiért nem jönnek ki, ezért az edző el akarja őt adni. Az más kérdés, hogy a klub elnökének Bale az egyik kedvence, de ha az edző nem teszi be, és az edző a nagy Zidane, akkor a klubnak lépnie kell. Ekkora értékű, és ilyen fizetésű játékos ugyanis nem lehet a kispadon. 

A lényeg, hogy a klubot sokminden érdekli, de az bizonyosan nem, hogy a játékos mit akar. És akkor a zsarolós kör itt kezdődik újra. A klub azt mondja, találtunk egy vevőt, nem érdekel, hogy utálod a káposztát, meg a savanyú németeket, mész Münchenbe. A játékos erre mondhatja, hogy nem megy, de a klub azzal kezdi zsarolni, hogy ez esetben száműzi. Ez egy olyan játékosnak, aki még szeretne karriert, és nem híve az előbb vázolt, nappaliban ülős megoldánnak, maga a pokol, az értéke, és a potenciális fizetése ugyanis töredékére csökken egy játék nélküli év után.

A Bale-Real csatában most éppen a walesi játos tűnik felülkerekedni, de higgyük el, ez nem a klub jóindulatán múlik.

De a klubok kegyetlensége nem csak a legfényesebb csillagok esetében ütközik ki, sőt! Egy megunt házi kedvenc, aki egyre lassabb és sérülékenyebb, könnyen eldobható darabbá válik. Így űzte el például a Juventus a klubnál majd 20 évet lehúzó Marchisiót, hogy a juventinók szíve szakadjon meg, amint Szentpétervárra igazolva szenved a leselejtezett legenda

4. Eltűnő klublegendák

És ezzel elérkeztünk blog kolletkívánk legfájóbb témájához, az egycsapatos helyi legendák eltűnéséhez. Született már egy posztunk az egycsapatos félistenekről, amit Daniele De Rossi visszavonulása inspirált. Sajnos ebből is látszik, hogy ez egy kihalóban lévő állatfaj, a hűség ugyanis ezekben a piaci mechanizmusokban egy nagyon értéktelen árucikk.

Mikor a Real kirúgta Rault, majd Casillast, akkor még nem teljesen értettem - “hogy lehet ilyet tenni, ilyen játékosokkal?”. Sajnos azóta leesett, hogy mi, európai drukkerek, akik furcsa módon a többi, akár rivális klub legendáit is különösen tiszteljük (én pl. Javier Zanetti feltétlen híve vagyok), szóval mi már nem sokat érünk.
A foci, mint üzleti vállalkozás úgy gondolkodik, hogy én nyilván megsértődök, ha búcsúmeccs nélkül rúgják ki a kedvenc csapatom történetének legjobb játékosát, akiről életnagyságú poszterem figyelt 15 évesen a szobám falán, de ettől még a következő szezonban is veszek mezt, nézem a meccseket stb. Igazuk van, gyenge vagyok a protestáláshoz.
Az új piacok rajongóinak viszont teljesen mindegy, miben rejlik a legenda, a foci lelke és a többi. Nekik friss sztárok kellenek, hülye hajak, vicces gólörömök, táncolós insta posztok, és cserébe pörgetik az ipart. Jobban mint mi, egyszerű helyi bunkók, és ők jelentik az új felvevő piacot. (Vicces, hogy a globálisan kitágult piac logikája szerint én helyi Juve drukker vagyok, 1000 kilométerre Torinótól)

5. Túl közelről látszó játékosok

Ha már Insta...eleinte üdvözöltem a trendet, hogy egyre többet és egyre személyesebbet kapunk a csapatoktól és a játékosoktól. Hiszen ez volt minden vágyunk régen, amikor a fekete-fehér Davids képeket körömvágó ollóval vágtuk ki a Nemzeti Sportból. 

Most inkább egy kicsit távolodnék. A fent taglalt üzleti folyamatokat ismerve ugyanis kevés visszatetszőbb dolgot tudok elképzelni, mint az ázsiai vándorcirkuszos játékossimogató túrákat. Amik egyébként szakmai szempontból a lehető legrosszabb felkészülési körülményeket jelentik, napi repüléssel és idióta kötelezettségekkel. Ezeken a túrákon a klubok igyekeznek minden attrakciójukat megmutatni a táncoló medvétől, a beszélő papagájon át a feleslegessé vált, mosolygásra kényszerített sztárokig, akikkel a háttérben vérre menő zsarolósdit játszanak.

A túra végével egy-egy játékos új klubba kerül, az ázsiai kisfiúk meg már egy másik mezben fényképezgetik őt jövöre, de mindenek előtt megtudjuk, hogy a játékosnak élete álma volt új klubjába igazolni, annak ellenére, hogy tavaly utólagos bocsánatkérésre szorult, olyan minősíthetetlenül osztotta Instán új csapatát, amikor mlg eszébe sem jutott, hogy valaha oda igazoljon. 

A média mindent közelebb akar hozni, de a legendához kell távolság, kell a homály, hogy az üres részeket a rajongók képzelete és ne a kínos posztok töltsék ki.

6. Eltolódó játék-üzlet egyensúly

A poszt elején utaltam arra, hogy már sokkal több szó esik az üzletről, mint a játékról. Példa: Dybala tavalyi szezonja rossz volt. Az első pár meccsen, főleg a BL-ben mutatott emlékezetes dolgokat, aztán gyakorlatilag érdemi megmozdulás nélkül abszolválta a szezont.
Ennek fényében normális, hogy napi átlag 5-10 posztot olvasok róla? Ezekben a posztokban olvasható a megszegett szerződése, a tárgyalásai XY klubbal, a menedzsere állítólagos tartózkodási helyszíne - szóval minden, ami nem foci. Arra viszont már nem találtam forrást, hogy az új edző, Sarri, vajon miként építi be az általa favorizált 4-3-3-ba Dybalát, mi lenne, ha hamis kilences lenne, stb.
Mindig is szerettem a nyári átigazolási időszakot, a pletykákat, a híreket - gondosan vezettem is a nagyobb olasz csapatok lehetséges kezdőit (ezt a mai napig csinálom), de egyre kisebb lelkesedéssel, mert ez már túl lett tolva egy kicsit. A baj csak az, hogy egy kritikus ponton átlépve az üzleti logika már nem fejleszti, hanem sorvasztja a sportágat, ami nem kerülheti el, hogy egy termék-életciklus mátrix egyik eleme legyen, a döglött kutya státusz felé haladva.
Ne legyen igazam, nem is lesz, mert a foci mindent túlél (ugye?!), csak a tendenciák most éppen rosszak, de 20 év múlva a mai trendeket sírjuk vissza.

https://www.libri.hu/konyv/banai_adam.50-focisztori-30-asoknak.html

A bejegyzés trackback címe:

https://joestetretro.blog.hu/api/trackback/id/tr1715002152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2019.08.20. 12:30:01

Túl sok pénz van a futballban és ez nem tesz jót neki.

2019.08.20. 17:08:13

A túl kevés pénz meg csak akkor lenne megfelelő, ha senkinek sem lenne. Itt egy teljes szemléletváltás kell, amire amúgy ezek csak akkor képesek, ha azt kikényszeríti valami.
süti beállítások módosítása