A labdarúgó világversenyek nemcsak az egyetlen értelmes nyári programot jelentik a halandó szurkolók számára, de a nagy kiugrási lehetőséget is a játékosoknak. Ilyenkor mindenki, aki számít a fociban ott van a stadionokban, és keresi a még fel nem fedezett játékosokat. A játékosok meg persze igyekeznek bizonyítani, hogy sokkal többre is képesek, mint azt gondolják róluk. Számos játékos tűnt így fel (pl.: az 1996-os cseh válogatott egy jelentős része), sokaknak pedig nem sikerült a kiugrás. Ennek sajnos egyik jó példája a 2016-os magyar válogatott. Most azokat szedtük össze, akiknek sikerült a kiugrás, de végül tévedésnek bizonyultak. Következzen a világversenyek 10 legnagyobb lufija.

Hangsúlyozzuk, hogy a következő játékosok egyáltalán nem rosszak. Többségük a magyar NB1-ben például kiugró zseni lett volna. De mindegyik indokolatlanul nagy felhajtást kapott pályafutása egy pontján, majd jött utána a szükségszerű kijózanodás.

1. Ilhan Mansiz

Rögtön kezdjük egy kakukktojással! Ilhan Mansiz a többiekkel szemben igazán magasra soha nem jutott, de a 2002-s VB-n mégis az egyik legtöbbet emlegetett játékos lett. A török csapat már a 2000-es EB-n is elég erős volt, a 2002-es VB-n pedig a legnagyobb meglepetést okozva 3. lett. Ilhan itt csinálta meg Roberto Carlos ellen azt a bizonyos cselt, ami miatt nemzetközi szinten is sztár lett egy időre. Ennek ellenére maradt a Besiktasban, és a VB után fokozatos lecsúszásba kezdett. A VB-t megelőzően még 21 gólos szezont tudott le, utána viszont egy 7-est és egy 8-ast, hogy 2004-ben Japánban végezze. Illetve nem végezte, mert teljesen érthetetlen módon onnan még elkerült a Herthaba, igaz, ott pályára sem lépett. Ha ez nem lenne elég, nimbuszát végleg a sárba tiporva elkezdett műkorcsolyázni azzal a céllal, hogy az első olyan ember legyen, aki foci VB-n és téli olimpián is szerepelt. Ha valaki kíváncsi erre, talál itt egy videót róla. Mi azért inkább a szépre emlékszünk:

2. Papa Dioup

A 2002-es VB-n a török csapat mellett Szenegál is minden várakozást túlszárnyalt. Emlékeztetőül, a legjobb 8-ban a német, angol, brazil, spanyol csapat mellett ott volt USA, Szenegál, Törökország és Dél-Korea is. Ezek közül pedig csak Dél-Koreának kellett masszív bírói segítség ehhez az eredményhez. Papa Dioup ennek a csapatnak vált meghatározó játékosává, olyannyira, hogy védő létére 3 góljával a csapat legeredményesebb embere volt. A címvédő franciákat is az ő góljával verték meg a csoportkörben. Ki ne emlékezne arra, hogyan robbant be Diouf passzára a semmiből. A VB után folytatódott a jó szériája. A Lens-ban egyre nagyobb szerepet kapott, és 2004-ben 6.5 millió EUR-ért került a Fulhamhez, ahol eleinte meghatározó játékos volt. 2007-től indult el a visszaesés, és 2008-ban már csak 3.5 millió EUR-t fizetett érte a Portsmouth. Plusz fájdalom, hogy így pont lemaradt arról, hogy Gera Zolival játsszon. A forgatókönyv innentől klasszikus. Egyre gyorsabb váltás, egyre rosszabb csapatokba, egyre kevesebb játékkal.

3. Jon Dahl Tomasson

A következő úriemberre hangsúlyozottan igaz, hogy valójában egy nagyszerű játékosról van szó, de úgy érezzük, ő is kicsit túlnőtt a képességein. A listán levők közül talán az ő karrierje volt leginkább felépítve. A 2002-es VB így is nagy ugrást hozott számára, Dioup mellett ő is segített megásni a franciák sírját. 4 meccsen lőtt 4 gólja egészen a Milanig repítette. A Milan mentségére legyen mondva, ingyen érkezett. A Milanban viszont nem találta meg számításait. Míg a Feyenoordban folyamatosan játszott, és meghatározó szerepet játszott, a Milanban állandóan csere volt. Ezzel együtt persze nem elhanyagolható, hogy összesen 22 gólt lőtt állandóan a kispadról beállva. 2005-től így is kezdetét vette a visszaesés: először VFB, utána Villareal, aztán pedig Feyenoord volt az útja. 

4. El Hadji Diouf

Bár Diouppal kezdtünk, de ha Szenegál és igazi lufit játékos, akkor valószínűleg El-Hadji Diouf jut mindenki eszébe. Bár 2002-ben a franciákat csak az nem verte meg, aki nem akarta, azért elsőként jegyezzük meg, hogy a szenegáli gólnál Diouf robogott el a szélen, és adott egy fantasztikus labdát Dioupnak. A VB idején már le is szerződött a Liverpoollal, és a VB-t látva hatalmas várakozással fogadták. Innen azonban inkább a csalódások jöttek. Liverpoolban nem találta a helyét, és először kölcsönadták a Boltonnak, majd 2005-ben végleg távozott. Nem volt túl jó befektetés, hiszen a Pool 15 millió EUR-t fizetett érte, és kénytelen volt 4.8 millióért tovább passzolni a Boltonnak. A Bolton után pedig jött a többi, egyre kisebb angol csapat, végül megkoronázva maláj kiruccanással a pályafutását. Angliai pályafutását jó néhány balhé kísérte. Többet köpködött, mint egy baseball-játékos, aminek áldozatául esett sorrendben egy Celtic-szurkoló, egy 11 éves(!) Middelsborough-szurkoló és de Zeeuw is. Ezzel a kedves kis történettel búcsúzunk tőle.

5. Lee Chun-soo

Mindenidők egyik legtámogatottabb csapata, a 2002-es dél-koreai hiába ért el nagy sikert, a játékosaik döntő része ebből nem tudott igazán profitálni. Szerencsére. Lee Chun-soo azon kevesek közé tartozott, akinek a VB-siker lökést adott karrierjéhez, igaz, nem túl nagyot. A VB után ugyan első koreaiként sikerült a spanyol bajnokságban szereplő Real Sociedadhoz igazolnia, de keveset játszott, és elég gyorsan kölcsön is adták a Numanciának. A tévedést a Numancia is belátta, úgyhogy rövid úton visszakerült Koreába, ahol több helyen is játszott egy rövid rotterdami, illetve libanoni kitérővel.

6. Salif Diao

Diao szintén a 2002-es szenegáli válogatottal lett ismert játékos, de Gerard Houllier már a VB előtt éppen le tudta igazolni a Sedantól 7.5 millió EUR-ért. Ez a VB alatt még jó döntésnek tűnt. Benne volt a franciák elleni győztes csapatban, illetve még gólt is lőtt a dánok elleni 1-1 alkalmával (és lássuk be, elképesztő játékkal szerezte ezt a gólt). A meccs vége felé azonban kiállították, és már csak a vesztes török meccsen játszott. Liverpoolban pedig nem sikerült nagyot alkotni. Ugyan az első szezonjában még viszonylag sokat játszott, de később már csak azért küzdött a klub, hogy sikerüljön elpasszolni. Mentségére legyen mondva, posztján Xabi Alonso volt a versenytárs. Számos kölcsönadás után végül a Liverpool ingyen elengedte a Stoke-ba, ami a lejtő alját jelentette. Az a VB-gól viszont örök emlék.

7. Andrey Arshavin

Valószínűleg nem csak nekünk jut a 2008-as EB-ről elsőként eszünkbe az orosz csapat. Elképesztő nagyot játszottak az egész tornán. Bár az első meccsen simán, 4-1-re kikaptak a spanyoloktól, utána viszont megverték a görögöket és a svédeket, és továbbmentek a csoportból. A 8 között pedig egy máig feledhetetlen meccsen verték ki a hollandokat, többek közt Arshavin hosszabbításos góljával. Innen pedig szinte egyenes út vezetett az Arsenalba potom 16.5 millió EUR-ért. Az Arsenalban az első két és fél szezon még jól sikerült, legalábbis Arsenal szinten, hiszen ő sokat játszott, de a csapat semmit nem nyert. Utána viszont alig kapott szerepet, és először kölcsön adták korábbi klubjának, a Zenitnek, majd végleg visszaköltözött Pétervárra. Ingyen. A tragédiája, hogy ekkor már egyre kevésbé felelt meg Szentpéterváron is, és rövid krasnodari időszak után Kazahsztánban kötött ki. Gyanítom, sokan mások is gyakran visszanézik azt a bizonyos orosz-hollandot. Ha nem, most tegyék meg.

8. Roman Pavlyuchenko

Arshavin mellett Pavlyuchenko volt ennek az orosz csapatnak a legnagyobb sztárja, és lufija. Három góljával ő volt a legeredményesebb orosz 2008-ban, a majdnem magyarországi EB-n. Szerény véleményünk szerint ő volt az igazi lufi. Az orosz siker után ő is Angliába került. Finoman szólva is áron felül - 17.4 millió EUR-ért - ment a Spurs-be, ahol már az első szezonja végén volt némi nézeteltérése egy lecserélés miatt az edzővel. Mondjuk egy szintén túlértékelt csatárt hoztak be a helyére, Frazier Campbellt, ami azért érthetőbbé teszi a dühét. Ebben a Spurs-ben egyébként is volt egy-két túlértékelt csatár, hiszen Peter Crouch is itt játszott. Mindenesetre a Spurs-ben nem tudott stabil kezdővé válni, és csereként is egyre kevesebbet játszott. A Spurs még 9 millió EUR-ért meg tudott szabadulni tőle, így onnan visszament Oroszországba. Annyival rosszabbul járt mint Arsavin, hogy neki Moszkvába kellett menni, ami Szentpétervárnál lényegesen rosszabb hely. Nézzük meg azért, amikor feltűnt nekünk.

9. 2004-es görög válogatott

A lufi játékosok alapesete nagyjából úgy kezdődik, hogy egy válogatott a vártnál lényegesen jobb eredményt ér el egy világversenyen, és egy-két játékosra nagyon felfigyelünk. A görög csapatból nehéz egy-két játékost kiemelni. Ugyan sokuk neve még ma is a fülünkbe cseng, de valójában az egész csapat egy nagy lufi volt. Tegyük persze a szívünkre a kezünket….ha a magyar csapat egyszer bármilyen rossz játékkal EB-t nyerne, hetekig nem térnénk észhez (meg haza), és még a gyúrót is vállunkon hordoznánk. De mivel a görög csapathoz semmiféle érzelem nem köt, ezért nem akarunk sem neveket említeni, sem videót mutatni, sem tovább beszélni róluk...

10. Rüstü Recber

A 2000-es évek elejének török csapata a 2000-es EB-n is jól játszott már, a 2002-es VB-n pedig bronzérmet nyertek. Mindkét esetben igazi meglepetés csapat voltak. Emlékezzünk, hogy a ’90-es évek közepén, amikor a magyar válogatottal kerültek szembe, még lesajnáltuk a török focit. Pedig akkor már Hakan Sükür és Rüstü Recber is a csapatban voltak. És bár mindkettejük hatalmas ikon a török futballban, azért mindkettőnek, ha eltérő mértékben is, van egy kis lufi vonás a karrierjében (emlékezzünk Hakan Sükür interes kitérőjére). Kettejük közül azonban igazán Rüstü volt az, akinek nem jött össze a külföldi karrier. Bár hosszan volt hivatalosan a Barcelona kötelékében, de mindössze 4 meccset játszott, és abszolút háttérbe szorult Victor Valdes mögött (akiről szintén nem egy kapus-ikon jut eszünkbe). Épp ezért visszakerült először a Fenerbe, majd a Besiktasba. Mi továbbra is szépre emlékszünk. Talán ő volt az egyetlen kapus a történelemben, aki a kezdőkörben leterített egy nindzsa rúgással egy ellenfelet, majd ollózott egyet a semmibe.

A mostani VB-n már keressük a potenciális lufikat, lufijelölteket, de eddig talán egy ilyen sincs. esetleg az orosz Golovin, akit majd jól megvesz a Chelsea, majd Angliában valahogy nem tud 120 perc alatt 16 kilómétert futni?

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastjeinket ezen a csatornán!

Korábbi cikkünkben írtuk, hogy az egyik legjobban hiányolt dolog a mostani VB-n a hangulat. Ezen merengtem a spanyol-iráni meccs közben. A folyamatos dudálás miatt már-már dél-afrikai lett a zaj, de a klasszikus szurkolói nóták alig jelentek meg. Pedig az ismert dallamok feldolgozása focis tematikára az egyik legjobb dolog, ami történhet a világban. Az utcán most is megjelent Kane-t éltető dal a ’Freed from desire’ dallamára. Ennek apropóján megnéztük a kedvenc dalokat, amik focipálya környékén megjelentek. A lista persze bővíthető.

1. GALA – Freed from desire

A posztunk apropója egyértelműen az volt, hogy Will Grigg után most Kane esetében tűnt fel a dal újra. A dal, ami egyébként is a legkedvesebb korszakunkat idézi fel, hiszen a ’90-es évek végén volt nagy sláger. A történet vicces része, hogy a feldolgozás – Will Grigg’s on fire - széleskörű ismertséget a 2016-os EB-n szerzett, ahol Will barátunk ugyan az észak-ír keret tagja volt, de egy percet sem játszott. Sőt úgy általában nem kényezteti el a válogatott szurkolóit góljaival. Csatár létére 10 meccsen lőtt egy gólt. Viszont a Wiganben hasít, közel 50 gólnál jár 119 fellépéssel a háta mögött. A dal viszont hasít a szurkolók körében.

2. DJ Ötzi - Hey Baby

Persze nem feltétlenül kell a legnagyobb gólvágónak lenni ahhoz, hogy valaki kiérdemeljen egy dalt. John Arne Riise néhány nagyon fontos góllal érdemelte ki, hogy DJ Ötzi hatalmas slágerét a nevére alakítsák („John Arne Riise, uh ah, I wanna know-ow-ow, how you scored that goal”). A dal egyébként eredetileg Bruce Channel száma 1961-ből, de az osztrák „zenész” által lett ismét híres, aki 2000-ben adta ki feldolgozását. A Riise-s átirat talán az egyetlen mentség erre a számra. Riise egyébként a Liverpoolban töltött 8 szezon alatt 21 gólt lőtt, ami védőként abszolút becsülendő. A legemlékezetesebb a Manchester United elleni szabadrúgása, ahol már hallatszik is a háttérben A DAL. Híresen nagy lövő erejéről egyébként Alan Smith is tudna mesélni, akinek el is törte egyszer a lábát.

3. Beatles – Yellow submarine

Talán a két legtöbbet használt dal a szurkolók között a Yellow Submarine és a Guantanamera. Aki rendszeresen néz foci meccset, biztosan hallotta már mindkettőt rengeteg, különböző szöveggel. Ezeket mindig könnyű elővenni, mindenki ismeri a dallamukat, és hát egyik sem nagyon bonyolult, ami a fotball szurkolók átlagos énektudását figyelembe véve nem hátrány. Előbbire példa lehet a Hellas Verona féle szöveg: „Sangue, stragi, violenza sempre più Brigate Gialloblù, Brigate Gialloblù”. De a Lazio szurkolók lényegesen egyszerűbb verzióban szintén használják („Forza Lazio ale, ale, ale…”). És a Fradi szurkolók is felhasználták ezt a dalt, hogy jelezzék az MLSZ felé, nem mindenben értenek velük egyet.

4. Hugo Blanco és Su Conjunto - Moliendo Cafe

A retro foci rajongói között valószínűleg egyre többen vannak azok, akik szeretik az alsóbb ligás meccseket. Ezek azok az összecsapások, ahol a foci őszintesége teljes egészében megmaradt, ahol nem fogják vissza az emberek az érzelmeiket, és ahol még nem turista a többség. Ezért érdemes menni Cavese meccsre is. Meg persze azért, mert a kanyarba még mindig csak 7 euró a jegy, igaz, ezért egy D ligás meccset lehet élvezni. És persze azért is, mert a Moliendo Cafe című venezuelai slágert ők futtatták be a labdarúgás világában. Azóta pedig már számtalan helyen éneklik Törökországtól Japánig. A legjobb persze még mindig a Cavese-féle „eredeti”.

5. The White Stripes – Seven Nation Army

A 2000-es években a Moliendo Cafe mellett még a Seven Nation Army ment hasonló nagyot. Szerintünk már kifejezetten idegesítő tud lenni az állandó „popopo”-zás, de még mindig sokkal jobb, mint a sípolás vagy a vuvuzela. Amiért még is idekerülhetett az az, hogy az olasz világbajnoki győzelem idején mégis ez volt az egyik legtöbbet énekelt dal: Siamo i campioni del mondo!

6. The Fields of Athenry

A 2012-es EB egyik legemlékezetesebb jelenete volt, hogy az éppen 4-0 égő Írország szurkolói végig énekelték a meccs utolsó kb. 10 percét. A dal, amit újra és újra elénekeltek, egy ír népdal volt, a Fields of Athenry. A világ ugyan ekkor kapta fel, de rutinosabb rajongók pontosan tudták, hogy a dal nemcsak az ír szurkolók között népszerű, hanem a Celtic szurkolók is éneklik, illetve a Celtic-kel jó viszonyt ápoló Liverpool szurkolók is. Igaz, ők némiképp átköltve Fields of Anfield Road szöveggel. Az eredeti dal egyébként egy Michael nevű emberről szól, aki az ír éhínség alatt a családjának lop ételt, és ezért száműzik Ausztráliába. Több együttes is feldolgozta, pl. a Dropkick Murphy’s vagy a Century Steel Band. Előbbi egyébként annyira jó futószám, hogy két szigetkör után is úgy érzed hogy mindjárt szétharapod a Margit hidat! Személyes kedvencünk így is a Dubliners verziója (az utolsó másfél percben ahogy Paddy Reilly énekelteti a közönséget, zseniális). Persze foci blogként számunkra azért mégis csak a legjobb a 2012-es ír verzió.

7. Baddiel and Skinner and Lightning Seeds – Three lions

Listánk zárásaként egy hatalmas klasszikus, ami némiképp kakukktojás, hiszen ez a dal foci himnusznak készült, és nem a szurkolók kapták fel. Ilyen esetekben persze félünk, hogy valami Ricky Martin vagy Shakira típusú szörnyszülöttet kapunk. De szerencsére a foci hazájában ilyen nem fordulhatott elő, és az 1996-os angliai EB-re írt dal hangulatában, és szövegében is tényleg zseniálisan megfogja a foci életérzést. Nem véletlen, hogy készült belőle egy második verzió is A FRANCIA VB-re, ami tényleg mindent elmond. A csalódásokat, a sikerek utáni önfeledt boldogságot, és az örök hitet. A klip pedig zseniális. Minden retro foci rajongónak javaslom, hogy minden nap nézze meg az 1:49-től induló 8 másodpercet (’Gazza’ Gascoigne-nal, Shearerrel és Psychoval, azaz Stuart Pierce-el). Football is coming home.

Az előző cikkünkben a legjobban hiányzó dolgokról írtunk a mostani VB-vel kapcsolatban (itt). Mindezen negatívumokkal együtt ki kell mondani, hogy a foci VB még mindig a legjobb dolog, ami nyáron (meg bármikor) történhet a világban. Így az optimizmus jegyében haladva tovább nézzük, mik lehetnek ennek a VB-nek a legfrankóbb újdonságai!

1. VAR

A retro foci mánia nem  jelent a jelennel való kibékíthetetlen konfliktust, „már minden szar” hozzáállást. Ezért például nagyon is várunk olyan dolgokat, mint pl. a videóbíró, amit a magyar sporttévéken divat szidni, csak azt nem értjük, miért.

A videóbíró nem old meg mindent, például a Real-Juve utolsó perces esetét videózás után is fújhatták volna tizenegyesnek, mert morális tartás nincs a technikába építve. De egyértelmű helyzetek elvétése elvileg nem lehetséges ezzel a rendszerrel.

Sokan azt róják fel a VAR hibájának, hogy „elveszi a játék spontaneitását” illetve, hogy „a bírói hiba is része a focimeccsek dramaturgiájának”. Nem tudom, én valahogy el tudnék tekinteni attól, ha nem ismétlődne meg a koreai-olasz meccs gyalázata.

Továbbá, aki szokott Serie A meccseket nézni, az tudja, hogy egészen új, izgalmas élmény várni a spori videózás utáni ítéletét, az eközben a pályán zajló színházi előadást, és nézni újabb és újabb szögből, hogy mi is történt – élménynek is jó ez, a játék tisztaságának meg kifejezetten jót tesz, mi várjuk!

2. Visszatérők a kispadon

Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni ezt a képet.

Szegény Gareth Southgate az angol büntető párbajos megsemmisülések egyik legsúlyosabb epizódjának tragikus szereplője volt, méghozzá a 96-os EB-n, a németek ellen. Elképesztően izgulok, hogy vajon lesz-e ezen a tornán angol tizenegyes párbaj. Ha lesz, akkor Southgate is elégtételt vehet a sorson, hiszen ő most az angol válogatott szövetségi kapitánya!

De nem ő az egyetlen nagy visszatérő: itt van a spanyol legenda, a Real félistene, a 2 nappal (!!!) a VB előtt, botrányos körülmények között kinevezett Hierro (és itt akkor egy másodpercre érdemes megint jelezni, hogy régen mennyivel jobbak voltak a reklámok).

Akinek nagyjából semmilyen edzői múltja nincs. De 2 nappal a VB előtt talán nem is egy edzőt kellett keresni a játékrendszerileg enyhén szólva kiforrott spanyol csapat élére, hanem egy vezért. Hát Hierro…ő egy vezér. Ráadásul ő is 4 VB-n játszott, ahogy az oly nagyon hiányolt Cafú.

Didier Deschamps is ott lesz ám a kispadon, mint a torna egyik nagy esélyesének, a francia csapatnak a főnöke! Didiert az Isten is főnöknek teremtette, ugye emlékszünk minden idők VB-jén mekkora főnökök voltak Zidane-nal, aki éppen idén lett a világ legeredményesebb BL edzője. Így utólag is durva belegondolni, mennyi tudás, erő és tekintély összpontosult azon a világbajnok francia középpályán.

És ne feledkezzünk meg egy másik régi ismerősről: Aliou Cisse tagja volt a 2002-ben nyolcaddöntőig menetelő szenegáli válogatottnak (ki ne emlékezne Papa Bouba Dipora, Fadigára vagy El Hadji Dioufra), most pedig ő is szövetségi kapitányként vezeti hazája nemzeti csapatát.

3. Horvátország

a horvát csapat nagy éve volt, de most kivételesen hagyjuk a múltba révedést (ebben a podcastban erősen múltba révedtünk, és felidéztük a ’98-as VB-t)! Ugyanis ma is van itt a szomszédban néhány világklasszis srác, akik csapatként magasan kiemelkednek a szimpatikussági versenyben. Hiszen liebling csapat keresés szempontjából az a legjobb, mikor egy kis ország nagy generációja összeáll, és olyan játékosokkal mennek a tornára, mint Mandzukic, Rakitic, Modric, Kovacic, Perisic, Badelj, Kalinic, Lovren, Vrsalko, Brozovic vagy Pjaca. Nagyon sokat várok Horvátországtól, remélhetőleg ezúttal az agybeteg ultráik nem cseszik el nekik a tornát!

   4. Esély, hogy végre vége legyen…

…Messi és Ronaldo válogatott világversenyeken való szereplésének. Ha ez a VB végre nem róluk fog szólni, – ellentétben az évközi klubfoci eseményekkel – akkor már sokat tett ez a torna a globális futball egyensúlyának helyreállításáért. Nyilván, persze, a valaha élt legjobbak, de az ő versengésük valamiért a nemzetközi foci kiüresedéséhez is vezetett (a modern foci kiüresedéséről is beszéltünk Vincze Ottóval podcastünkben itt). Legyen ezer Predrag Mijatovic vagy Tore Andre Flo, mint két ilyen két lábon járó világmárka. Vissza a focit a focistáknak, köszönjük!

5. Sportfogadás

Igen, régen is volt a Puhl Sanyis fogadás a lottózóban, de egy érzelemmentessé silányult VB-t nagyon fel lehet dobni azzal, hogy egy hónapig rettegünk az újabb csúnya fogadási baklövéstől.

Ne legyenek illúzióink – ezzel csak veszteni lehet. De még mindig jobb így tétet adni egy savanyú orosz-szaudi meccsnek, mint csak kötelességtudatból követni az érdektelen eseményeket.

98-ban internet is alig volt, nem hogy egy olyan felület, ahol 1 perc alatt lehet bármennyit veszteni. Mondjuk akkor elég volt Sukert és Kluivertet nézni, de most ez van, és azért is lehet földhöz vagdalni a távirányítót, ha egy perui fiú kapufára lövi a meccsre tett ötezresemet.

6. NSO

A Nemzeti Sport Online felülete (főleg a FB oldala) olyat tett, amit azt hittem nem lehet: én sosem hittem az „annyira rossz, hogy már vicces” tételben, én abban hittem, hogy ami rossz az rossz, és ennyi. De aztán jött az NSO. És aki nem röhög a Megasztárba égni hívott hülyéken, sem a Mónika Show-n, az is tud felhőtlenül szórakozni az egykor szebb napokat látott „sportújság” blődnél blődebb marhaságain.

Szóval Jó estét Jó szurkolást mindenkinek, mi az egész torna során aktívak leszünk, mert ez mégiscsak egy futball ünnep!

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastünket ezen a csatornán!

Itt a VB, ami egy retro-foci blog életében zavarba ejtő esemény. Mert egyrészről alapvetésünk, hogy a 98-as volt A Világbajnokság (amiről korábbi podcastünkben beszéltünk), amit felülmúlni, de még megközelíteni sem lehet, másrészről azért mégiscsak focibolondok vagyunk. Így ebben a meghasadt tudatállapotban nem tehettünk mást, mint összeszedtük: mi hiányzik a legjobban a régi tornákról, és mit várunk mégis a mostanitól:

1. Olaszország és Hollandia

Minden VB-nek vannak nagy hiányzói. Magyarország például régóta közéjük tartozik, aminek okairól is beszéltünk Vincze Ottóval legutóbbi podcastünkben (itt). Eddig rendben. Az már nem, hogy ezúttal Olaszország is köztük van. Blogunk szinte csak a Világbajnokság előtti utolsó héten kezdett ráeszmélni, hogy egyébként van 32 csapat, akik azért összecsapnak egymással, annak ellenére, hogy az örök kedvencek hiánya érdektelenségbe taszított minket.

Van ennek jó oldala is: alacsonyabb vérnyomás, kiegyensúlyozottabb kedélyállapot, napi mínusz 2 óra olaszos cikkel töltött idő…áh, a fenét van jó oldala, pont ezek hiányoznak!

És akkor még ott vannak a hollandok is, akiknek hiánya nem okoz ekkora személyes megrázkódtatást, de mindig fura érzés, ha nincsenek ott, hiszen a holland foci mindig ad felejthetetlen arcokat egy-egy világversenyhez – és akkor pörgessük végig a sort Davidstól Bergkampon át Van Persie-ig. (A régebbiekre mi nem emlékszünk, kicsik voltunk)

2. Reklámok

Hova lettek azok a legendás reklámok, azokkal a legendás játékosokkal? Cantona, Del Piero, Ronaldo, Beckham és a többiek…nagyon fognak hiányozni azok az iszonyú kreatív és látványos, VB-re gyártott sportszergyártó reklámok.

Persze, valahol érthető: ki a fene akarja nézni Hendersont Beckham helyett, vagy Joao Mariot Rui Costa helyett? Valamiért a 98-as VB karaktereivel egészen más volt (de még a 2002-es reklámra is sokkal jobban emlékszem, mint bármelyikre a napokból).

Nem tudom, hogy van-e felnőtt ember, akit Neymar chips reklámja nem késztet arra, hogy a szünetben inkább lemenjen még két sörért – aha, megvan, ezzel akarják indirekt módon az alkohol fogyasztást serkenteni, sikerülni fog.

Ennek a reklámnak például minden másodpercére emlékszem, tényleg:

3. Közvetítés

Ugye megvan, hogy a blogunk címe Jó estét, Jó szurkolást? Ugye megvan hogy miért? És ugye láttál már sportközvetítést az elmúlt években a köztévén? Ha mindhárom kérdésre igen a válaszod, akkor inkább nem fejteném ki. Ha meg valamelyikre is nem, akkor úgysem érted…

4. Hangulat

Erősen összekapcsolódik az előző ponttal. Valahogy minden világversenyen feszült izgalommal várom az első bejelentkezést a nyitómeccsről: milyen a kép, a hang, az atmoszféra, a játék, a szurkolók és úgy az egész miliő, aminek az alkotóelemei igazából meghatározhatatlanok, mint valami szuperdrága parfüm titkos összetevői.

És ilyenkor mindig kialakul egy érzés, ami általában végigkíséri a tornát, majd évek múltán az emlékeimben is ez marad meg. Például kevés gusztustalanabb dolog van, mint a koreai meccsek hangulata, vagy kevés idegesítőbb, mint a dél-afrikai vuvuzela borzalom.

Mit várhatunk Oroszországtól? Amilyen az ország hangulata, olyan a VB hangulata is - a gondolatmenet befejezését ismét Rátok bízom.

5. Matricás albumok

Igen, bizonyára most is vannak a VB-re gyártott matricás albumok. De túl öreg vagyok ahhoz, hogy ne nézzenek atom hülyének az újságosnál (tényleg, van még olyan, hogy újságos?), ha vennék egy 4-5 csomag albumba beragasztós matricát. És, be kell vallani, ez a dolog már nem jön vissza, ez a gyerekkorral elmúlt, de marhára hiányzik az érzés, mikor már hazafelé bontja az ember a csomagot, és kikandikál egy svéd sportszár, és lehet tippelgetni, hogy ez vajon Brolin vagy Larsson lesz.

6. Cafú

Biztos mindenkinek van egy olyan játékos a fejében, akinek a jelenléte egy VB-n olyan természetes és megnyugtató. Soha nem drukkoltam a braziloknak, de nekem Cafú volt ez az alapértelmezett ember. Ott rágózik a vonal mellett hanyag pofával, sárga mezben, majd nyom 3 oda-vissza sprintet a két tizenhatos között, és kicsit mindenki megnyugszik: VB van.

Szóval Jó estét Jó szurkolást mindenkinek, mi az egész torna során aktívak leszünk, mert ez mégiscsak egy futball ünnep!

Kövessetek minket a Facebookon, és hallgassátok a podcastünket ezen a csatornán!

Focistákon gondolkodni remek szórakozás. Lassú, gondos meditáció gyerekkorunk legbékésebb fejezeteiben, mint a meccsnézések, suli utáni focik, magányos gombfoci csaták sajátmagunk ellen stb. Blogunk felismerte a meditációnak és a szórakozásnak ezt a tökéletes elegyét, ezért teszünk ilyen gyakran tematikus sétákat a retrofocis élményparkunkba.
Ezúttal például azon merengünk, hogy a régi idők hőseinek gyerekei közül kik azok, akiknek esélye lehet túlszárnyalni apukájuk legendás pályafutását (podcastünkben egy focista apával, Vincze Ottóval beszélgettünk).

A testvéres poszthoz hasonlóan lesz apák-fiúk elleni meccs lineup, csomó érdekes infó, és persze jó pár nagy és jelentőségteljes kérdés.

1. Az egész bejegyzésben ott bujkáló nagy kérdés: lehet-e jobb, híresebb, eredményesebb egy világklasszis fia az apjánál? Hát nagyon ritkán. És ennek okai valószínűleg a pszichológia legmélyebb bugyraiban keresendők. Paolo Maldinit viszont pont nem érdekelte a mélylélektan, és messze túlszárnyalta a szintén bálvány kaliberű édesapját, Cesarét. Ebbe a válogatásba csak olyan apa-fiú párosok kerülhetnek, ahol a fiú aktív játékos, de a Maldini család ezt is megoldotta: Paolo fia, Christian ígéretesen indult a Milan Primavera csapatában, viszont 21 éves koráig nem történt meg a nagy áttörés. Jelenleg a Bresciába próbálja beverekedni magát, kevés sikerrel. Összehasonlításképp: Paolo ennyi idősen 2-szeres BEK győztes volt, több mint 100 meccset játszott a Milanban, és stabil válogatott volt. További érdekesség a családi viszonyokban, hogy az 1998-as VB-n Cesare volt az olasz szövetségi kapitány, Paolo pedig a csapatkapitány, így (velem) együtt omolhattak össze Di Biagio franciák ellen elhibázott büntetője után.
2. Az edző apa, játékos fiú vonalon maradva kinek ne jutna eszébe, hogy az egykori Roma legenda, Eusebio Di Francesco (akinek az apja se lehetett egy futball-közömbös valaki, ha ilyen keresztnevet sikerül választania) a fia csapata ellen vezette csatába csapatát a Roma-Bolognán. Federico Di Francesco ígéretes játékos, többszörös olasz U-válogatott, de sajnos ebben az idényben nem sikerült áttörnie az üvegplafont, még nagyon messze van az öregtől, aki edzőként is komolyat villantott a Barcelona megsemmisítésével.

Olaszországban a család marha fontos, de úgy tűnik Firenzében ez különösen igaz. Ott ugyanis 3 egykori futball isten gyereke is a felnőtt keret tagja!

3. A Kárpátok Maradonájának, Gheorghe Haginak, Ianis nevű fia az édesapjáról elnevezett akadémián kezdte a focit, és egészen Firenzéig jutott. A szép remények ellenére nem sikerült a Fiorentinában érvényesülnie, így kölcsönbe visszament hazájába, jelenleg a Constanca focistája.
4. Mindig érdekes kérdés, hogy egy karakteres játékos fia követi-e az apja stílusát, vagy egészen más pozícióban, egészen máshogy focizva válik ismerté. A Fiorentina második sztárcsemetéje, Giovanni Simeone az utóbbi irányba halad, méghozzá nagyon határozottan. A cikkben felsorolt játékosok közül talán neki van a legnagyobb esélye jobbá válni az apjánál, aki nem más, mint az Atletico Madridnál edzőként is legendává váló Diego Simeone. Diego egy kőkemény, harcos középpályás volt, míg Giovanni gyors és a kapu elé jól érkező befejező csatárt játszik, egészen bíztatóan: idén 14 góllal 8. lett a Serie A góllövőlistáján (és a legfiatalabb az első 10-ben)
5. Akinek szintén jók az esélyei elfeledtetni a fater pályafutását, az Federico Chiesa, a 3. Fior játékos a listában. Az idén az olasz válogatottban is debütáló Federico ezen a nyáron nagy ugrás előtt áll. Ha igazak a pletykák könnyen Nápolyban találhatja magát, ott pedig Ancelotti irányítása alatt komoly ember válhat belőle – legyen így! Édesapja, Enrico 22-szeres válogatott, és a legtöbben talán a Crespóval alkotott pármai csatárpárosból emlékszünk rá.
6. A Ronaldo és Messi fémjelezte jelenben nem árt emlékezni arra, hogy 10-20 éve még igazi karakterek uralták a pályákat. Olyan karakterek, mint Zinadine Zidane, aki szinte minden edzői tapasztalat nélkül 3 év alatt lett minden idők legjobb edzője, legalábbis ami az eredményeket illeti: a 3 BL zsinórban eddig elképzelhetetlennek tűnt, most már csak felülmúlhatatlannak. Zidane fia, Enzo Fernandez a Juventus akadémiáján kezdte a focit (mikor Zizou még Torinóban játszott), aztán jött a Real C, B és a nagycsapat, ahol a nagy Zizou csak perceket adott a fiának, de micsoda kuriózum, az apa-fia páros egy klubcsapatnál!
7. Legendává válásilag van egy titkos favoritom: Justin Kluivert. Apuka, Patrick korszakos játékos volt, a 95-ben BL győztes Ajax, a Milan és a Barcelona szupersztárja, egy robosztus gólvágó, míg fia más stílusú, viszonylag alacsony, de villámgyors támadó, aki szintén az Ajax utánpótlásnevelésének egyik zseniális terméke. Végigjárta az összes holland U-válogatottat, és már a nagyban is bemutatkozott, pedig csak 19 éves. Ha lenne időm fifázni, biztosan megvenném! Az AS Roma is egyetérthetett ezzel a megállapítással, hiszen épp ma le is igazolta a derék fiatalt.
8. A lista legidősebb játékosánál talán lefutott a kérdés, hogy előzheti-e az öreget. Kasper Schmeichel remek kapus, 22-szeres dán válogatott, angol bajnok, 7 éve stabil PL kapus, ez szép dolog. De apukája, Peter nyomába sajnos ezzel még nem érhet. Peter Schmeichel ugyanis ikonikus kapus volt, Európa bajnok, ötszörös angol bajnok, de leginkább egy nehezen felejthető kapuskarakter. Kasper szimpatikus, és a jelek szerint későn érő típus. Szóval, ha abból indulunk ki, hogy Peter még 40 évesen is a City kapuját védte, talán mégis lehet reménye Kaspernek is arra, hogy beverekedje magát a legmenőbb focista arcok klubjába.
9. Még egy idősebb játékos, még egy szövetségi kapitány apuka, és végre egy kibontakozó komoly verseny! Az öreg Danny és a most 28 éves Daley egymáshoz képest történő megítélése nem lesz könnyű feladat a fiú visszavonulása után. Válogatottság számban már előzi apukát, és 90 meccset letolt a Manchesterben is, míg az öreg „csak” az Ajaxban szerepelt. Na igen, de milyen Ajaxban, és milyen holland válogatottban, szólhatnak az érvek Danny mellett. Daley gólpassza Van Persienek viszont az egyik legszebb dolog, amit focipályán láttam. Igen, Danny egy konzervatívabb stílusban játszó játékos volt, de még magasan ő a nagyobb király.
10. Egy 3 generációs focicsaláddal kezdtük, fejezzük is be azzal, meg egy kis hétvégi/hétfői programajánlóval!
    Youri Djorkaeff egy bámulatos játékos volt. Világbajnok (a ’98-as VB-ről itt beszéltünk), Európa bajnok, játszott az UEFA kupa győztes PSG-ben, a Ronaldo-féle Interben és persze Igli Tare ’lauternjében, ahol a saját tesója, Micha is csapattársa volt, hoppá!
    Viszont sosem tudtam róla, hogy az édesapja is komoly ember volt! Annyira komoly, hogy 48 francia válogatott meccset játszott.

Ezt onnan szedem, hogy van EZ a lista, ami a napokban szembejött a neten, és itt találtam Jean bácsit. Ez a lista a L’Equipe ’100 legjobb francia játékos’ listája, szép leírással mind a 100 szereplőről – másnapos fetrengéshez, hétfői munkamímeléshez ideális program, nézegessétek!

Ja, és a derék örmények egy jelenkori tehetséggel is szolgáltak a focivilágnak, itt van Youri fia, a kis Oan, aki most a Nantes focistája. Ha fogadnom kéne, akkor arra tennék, hogy Oan nem múlja felül Yourit, aki viszont egyértelműen felülmúlta Jeant.

Ennél nem is lehet jobb végszó az apa-fia cikkhez, jöjjön még az apák fiúk elleni meccs összeállítása. Vajon kik nyernének?

Az apáké:

(4-1-2-1-2)

Peter Schmeichel – Angelo di Livo, Danny Blind, Paolo Maldini, Alessio Birindelli – Diego Simeone – Zinadine Zidane, Eusebio di Francesco – Gheorghe Hagi – Enrico Chiesa, Fabrizio Ravanelli

Edző: Várhidi Pál

A fiúké:

(4-2-3-1)

Kasper Schmeichel – Samuele Birindelli, Luca Ravanelli, Christian Maldini, Daley Blind – Enzo Zidane Fernandez, Lorenzo di Livio - Federico Chiesa, Oan Hagi, Federico di Francesco - Giovanni Simeone

Edző: Várhidi Péter

Ha valaki a 96-os EB és a 2002-es VB között - vagy azon -  nőtt fel, és kellően zavaros mentális állapotban volt a jelzett időszakban, akkor felnőttkorában könnyen fura dolgokon kaphatja magát. Mondjuk azon, hogy munkába indulva (azaz a felkeléstől a zuhanyzáson át, a munkába vezetői autó útig, tehát cirka másfél óráig) elmereng: vajon szigorúan fejből (!), milyen híres focista testvérpárokat tud felidézni magában (podcastünkben is ezt jártuk körül, amit itt találtok).

Velem természetesen megesett hasonló, és az első testvérpár, akik eszembe jutottak a Zenoni ikrek voltak. A továbbiakban szeretném megosztani veletek a fejemben végzett kutatás eredményeit, sok érdekességgel és egy testvérek-testvérek ellen meccs line-uppal.

Cristian és Massimiliano Vieri

Cristian Vieri egy korszakos legendává vált, szegény tesója pedig hiába kezdte a Juventusban a pályafutását, 97-2003-ig egy percet sem játszott abban a csapatban, ahol testvére, Bobo, berobbant a világfutballba. A későbbiekben pedig csak a Serie B és C bugyraiban vergődött, mert a Juve folyton kölcsönadta, a szokásos sztori. De figyelem: hatszoros Ausztrál válogatott lett belőle! Mégpedig azért, mert Max Ausztráliában született. Érdekesség, hogy bátyja, Bobo, viszont Olaszországban.

Stiliyan és Martin Petrov

Stylian 105, Martin 90-szeres bolgár válogatottak, és ezen meccsek nagy részében együtt küzdöttek a Lecskovék óta egyre kopottasabb bolgár színekért. Jótestvéri viszonyukra azonban árnyat vetett, hogy nem voltak testvérek – csak én hittem azt olyan 15 évig. A Wikipédián talált adatokból jöttem rá, hogy pusztán 7 hónap különbséggel született a két kis Petrov, ami iker tesóságnak kicsit sok, rendes tesóságnak meg kevés. Szóval olyan ez a sztori, mintha egy bolgár futballbuzi éppen cikket írna a híres foci testvérekről és megemlítené sorai között a legendás Kovács Kálmánt és Kovács Zoltánt.

Az Inzaghi testvérek

Mindketten csatárok, mindketten fogalmatlanok a labdával, mindketten válogatottak, mindketten indokolatlanul gólérzékenyek voltak, és mindketten remek edzők lettek (bár Pippo most a Serie B-ben küzd edzői renoméja újra fényesítéséért, de ezer százalékosan biztos vagyok benne, hogy sikeres edző lesz). És mindketten a leshatáron születtek – ugyebár. Fontos tény, hogy napjaink kis pénzből, tökéletesen összerakott Lazióját két ember munkájának köszönhetjük: Simone Inzaghi mellett Igli Tare sportigazgató a sikerek kulcsa.

Niko és Robert Kovac

Ők sem semmi arcok. 83 illetve 84 válogatottság a mindig szuper cool horvát csapatban. Aztán közösen lettek a horvát válogatott edzői, most pedig az Eintracht Frankfurt szakmai munkáját vezetik olyan leosztásban, hogy Niko a nagy-, Robert a kisfőnök. Korábban a Leverkusenben és a Bayernben is együtt játszottak.

Ronald és Frank de Boer

Abból következően, hogy a két úriember egy ikerpár, a mai napig nem tudom a fejemben kettéválasztani őket. Akik szintén hasonló problémákkal küzdenek, azoknak összeállítottam egy 5 pontból álló, „Hogyan különböztessem meg egymástól a de Boer ikreket?” kisokost:

• Frank volt a hátvéd, Ronald a középpályás
• Frank volt a nagyobb király, mert ő 112-szeres, míg tesója csak 67-szeres holland válogatott
• És azért is Frank volt a nagyobb király, mert ő 5, tesója csak egy évig volt Barca játékos
• Frank volt az, ki szénné égette magát az Inter kispadján
• Ronald 2004 óta az arab futballvilágban kurválkodik

Bár meggyőződésem szerint a tldr és a retro foci tematika egymást kizáró, és egymással soha együttállásban nem létező fogalmak, – azaz egy retro foci témájú cikk sohasem túl hosszú – de próbálok igazodni a modern tartalomelőállítási alapelvekhez annyiban, hogy a többi tesópárt csak röviden, egy-egy mondatos körítéssel, szinte taxatíve tálalom azoknak a megszállott sportbarátoknak, akik nem dobták le a láncot a cikk második bekezdésének elején:

Yaya és Kolo Touré

Két elefántcsontparti fiatalember fogta magát, és az egyik az Arsenal, a másik a City legendájává vált – megsüvegelendő dolog ez.

Andrew és Jordan Ayew

Abedi Pelé két fia, akik mindketten ghánai válogatottak lettek, futballszerető család.

Antonio és Emanuele Filippini

Ki ne emlékezne rájuk…számomra magasan a legaranyosabb páros az említettek közül, több mint 200 meccs együtt a Bresciában (ahol együtt tolták Igli Taréval), aztán kézen fogva mentek tovább az úton: Palermo, Lazio (itt csak egy évvel kerülték el Igli Tarét), Treviso, Livorno <3

Alessandro és Cristiano Lucarelli

…apropó Livorno, a Lucarelli fivérek kis híján együtt mozogtak a Filippini fivérekkel a balos kiscsapatnál, az ő arcuk is bevésődhetett a Serie A-n felnőtt kollégáknak. Plusz érdekesség, hogy Alessandro a 2003-as felkészülést együtt kezdte meg a Bolognában Igli Taréval!

Hakan és Murat Yakin

Svájc legendái, Basel ikonjai, ráadásul Murat együtt játszott a ’lauternben Igli Taréval!

Kenesei Krisztián és Zoltán

Feledhetetlen karakterei a magyar labdarúgásnak, amolyan soha meg nem értett fenoménok. Zoltán sajnos csúnya ügyekbe keveredett, viszont pályafutása zenitjén elkalandozott pár évre Albániába, ahol bizonyára összefutott Igli Taréval.

A végére jöjjenek a bevezetőben említett tesók tesók ellen meccs összeállításai, annyi kis hibával, hogy egy kapus testvérpár sem jutott eszembe, kizárólag a Donnarumma testvérek, melynek ismertebb tagja, Gianliugi meg sem született, mikor a többi úr javában ragyogott a futball csillagok egén, de mindegy. És sok legendát a bepakoltam még a kezdőkbe, akiknek fent már nem jutott hely: Niko Kovac

1. csapat

4 – 3 – 1- 2

Gianliugi Donnarumma – Gery Neville, Frank De Boer, Kolo Touré, Gabriel Milito - Damiano Zenoni, Daniel Andersson, Niko Kovac  - Michael Laudrup - Simone Inzaghi, Hamit Altintop

2. csapat

4 – 3 – 2 - 1

Antonio Donnarumma – Cristian Zenoni, Robert Kovac, Patrick Andersson, Phil Neville – Yaya Toure, Ronald De Boer, Hamit Altintop – Brian Laudrup, Diego Milito – Filippo Inzaghi

A labdarúgásban vannak méltatlanul elfeledett klasszisok, akiket legalább nekünk, sportszerető rajongóknak érdemes néha felidézni. Sokunknak erről rögtön Igli Tare jut eszébe (podcastünkben részletesen beszéltünk hőstetteiről). A fiatalabbaknak most az ugorhat be a névről, hogy egy albán úr egészen a most is 4. helyen vitézkedő Lazio sportigazgatói posztjáig vitte (legújabb podcastünkben a Lazio – Roma derbyről beszéltünk), és még alvás közben is képes Ciro Immobile szintű klasszisokat beépíteni a csapatba.

Igli Tarenek emellett egy fantasztikus labdarúgó pályafutása is volt, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Személy szerint azt gondolom, hogy nem szabad egy értékelésben pusztán a meccsek/gólok számára hagyatkozni. A labdarúgás nemcsak a gólokról szól, különösen nem, ha valaki csatárként játszik, mint a mi Iglink. Ettől függetlenül gyorsan pillantsunk a számokra kezdésként. 372 meccsen 74 gól. Ez már önmagában sokat mond a zsenialitásról. És akkor még hozzá sem tettem, hogy ennek harmadát a Bundesliga 2-es Fortuna Düsseldorfban rúgta. Persze lehet hasonlítgatni, hogy CR 288 klubmeccsen 307 gólt szerzett, de mint mondtam, pusztán a számokra hagyatkozni csacskaság.

Élvonalbeli karrierjét micsoda sikerek övezték. Ott volt a Kaiserslauternben, amikor az utolsó utáni percekben ejtették ki a Tottenhamet. És nemcsak ott volt, de mindkét gólnál az elsők között érkezett meg az ünneplők közé.

A Kaisers-ből nem véletlen került a 2000-es évek elején a Brescia-ba. Sokan talán legyintenének a Brescia nevét hallva, de ez óriási tudatlanságból fakadhat. A Brescia ugyanis nem véletlen volt olasz bajnok (igaz, utoljára ’75-ben és csak az utánpótlás szintjén), illetve nem véletlen jutott Intertoto kupa döntőjébe éppen 2001-ben (többek közt a Tatabányán keresztül). Hősünket jól jellemzi, hogy míg a Tatabánya ellen nem kellett bevetni, azért a döntőben a PSG elleni második meccsen már nem merte megtenni  Carlo Mazzone, hogy kihagyja a kezdőből. A Brescia éppen Tare időszakában érte el története egyik legjobb helyezését a Serie A-ban. A 9. hely egyértelmű Tare érdeme volt, bár sokan Roberto Baggio-t is fontosnak tartották a maga 12 góljával. De aki látta a Milan elleni győzelmet, nem kételkedik Tare szerepében. Ezt pedig még sikerült felülmúlnia a Juventus elleni 2-0-ás győzelemnél, ahol gólt is szerzett – nem mintha ez lényeges lenne egy csatár életében.

Carlo Mazzone nem is dönthetett másként, 2005-ben magával vitte Bolognaba, ahonnan két év múlva került életének meghatározó klubjába, a Lazioba, ahol immár sportvezetőként jeleskedik. És a történet folytatódik...